‘Oktatás’ kategória archívum

35 éves a Napsugár Óvoda

2011. november 8. kedd

Csepp TV

Halker-Király Team: Sportintegráció az egyetemen is

2011. november 3. csütörtök

Csepel.info

Király István

Király István, a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia elnöke a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (SE-TSK) tartott előadást a sportintegrációban elért úttörő sikerekről és a Csepelen gyakorlatban megvalósuló modellértékű program eddigi tapasztalatairól – tájékoztatta lapunkat Róth Dániel, a csapat értékteremtési és közönségkapcsolati vezetője.

A SE-TSK Társadalomtudományi Tanszék felkérése nyomán november 2-án az alap- (BSc), míg december 8-án a mesterképzésben (MSc) résztvevő diákok találkozhatnak a sportintegrációval, ezzel is elősegítve az elméleti tudás megszerzésén túl a működő gyakorlati példák megismerését. (tovább…)

ENSZ: Magyarország a 38. legfejlettebb

2011. november 3. csütörtök

MTI, Index

Nehéz elfogulatlanul és hitetlenkedés nélkül az ENSZ listájára tekinteni, de tény: a nemzetközi szervezet az emberi fejlődési index (HDI) alapján a  “nagyon fejlett” kategóriába sorolja hazánkat.

Úgy tűnik, hogy erről már csak a világviszonylatban talán legdepressziósabb magyarok nem tudnak. Az alábbiakban az MTI és az Index tudósítását olvashatják. (tovább…)

Kattints rá Nagyi!

2011. október 26. szerda

Csepp TV

Comenius II az Eötvös J. Iskolában

2011. október 24. hétfő

Csepp TV

Forradalom az iskolában

2011. október 18. kedd

Kulturpark.hu

Parti Nagy Lajos, Závada Pál, és a legjobb gyerekíróink próbáltak meg segíteni egy hátrányos helyzetű csepeli iskolában.

Móra helyett jöjjön inkább a kortárs gyerekirodalom – észrevétlenül forradalmat csináltak azok a könyvek, amelyeket az utóbbi évek új generációja, egy zseniális írónemzedék alkotott, és amikből most felolvasást tartottak olyan gyerekeknek, akiknek nem csak a szellemi táplálék hiányzik. Parti Nagy Lajos szerint ez még így is borzasztó kevés, és bár Závada Pál pompás kis bikaborjút hozott, Berg Judit pedig cipelő cicákat, és Bóbita szólt az ukulelén, a társadalmi felelősségvállalás még mindig nehézkesen megy nekünk. De a Meseutca példát mutatott.

Meghívó – Nagyítássorozatok

2011. október 14. péntek

Csepel.info

csepel.info

Pályázati lehetőség

2011. október 11. kedd

Csepel.info

Nagyobb méretért kattintson a képre!

csepel.info

Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgaléria – Megnyitó

2011. október 11. kedd

Csepel.info

Baji Bence: Mindjárt felérek… című munkája

A Nagy Imre ÁMK szeretettel vár mindenkit az Általános Iskola és az Alapfokú Művészeti Iskola közös Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériájának ünnepélyes megnyitójára.

A rendezvényre 2011. október 19-én, szerdán 15 órai kezdettel az intézmény felső aulájában kerül sor. Közreműködnek az Alapfokú Művészeti Iskola színjáték tanszakos növendékei.

csepel.info

Csepeli szakmai siker az Innovatív Tanári Fórumon

2011. október 4. kedd

Csepel.info

A Microsoft Magyarország és a Modern Iskola magazin november 3-4-én Lillafüreden rendezi meg az innovatív tanárok seregszemléjét, a Partners in Learning Fórumot. (PIL-Fórum)

Október 26. és 30 között került sor a budapesti előválogatóra a Millenárison megrendezett Hundidac 2011. kiállításon, melyen a hagyományos taneszközök, tankönyvek mellett interaktív táblák, digitális tananyagok, szoftverek, nyelvi laborok, iskolai bútorok és berendezések szerepeltek a kínálatban.  (tovább…)