Csepel.info
Zenei estet tart az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium a Csepeli Művészeti Hét keretében – értesült a Csepel.info.
A belépés díjtalan!
MTI, Magyar Nemzet
Első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a Pecsiujsag.hu üzemeltetője ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási kérelmét abban a perben, amelyben a politikus azt kifogásolta, hogy a portál cikke plagizálást sugallt.
Gyurcsány öt sajtó-helyreigazítási pert is indított a Pécsi Újság.hu, illetve kiadójával szemben. A volt miniszterelnök legújabb perét is elvesztette a hírportál ellen, így már négy eljárást veszített, míg egynek az eldöntése a Kúriára vár. A bíróság arra hivatkozva utasította el a kérelmet, hogy a cikk 2012 áprilisában jelent meg, a politikus pedig jogi képviselője útján októberben, vagyis a rendelkezésre álló 30 napos határidőn túl nyújtott be helyreigazítási kérelmet. (tovább…)
Csepel.hu
A Karácsony Sándor Általános Iskolában működő Kaméleon Galériában a Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola grafika tanszakos tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás november 13-án.
Körömi Gábor igazgató megnyitójában magáról a tárlatról eszébe jutott gondolatait osztotta meg először a vendégekkel. Balázs Krisztina tanárnő kedves, finom lényével maga köré gyűjti a gyerekeket, akik az ő segítségével bepillantást nyerhetnek a képzőművészet titkos birodalmába. Lehet az festészet, grafika, tárgyalkotás, vagy bármilyen más technika, biztosak lehetünk abban, hogy a gyerekek Kriszti néni segítségével rálépnek arra az útra, amit művészeti nevelésnek nevezünk. (tovább…)
Csepel.info – Mr. Gabee
Az Egressy Béni Alap- és Középfokú Zeneművészeti és Színművészeti Szakközépiskolája, Ének – Zenei Gimnáziuma felvételt hirdet a 2013/2014-es tanévre az alábbi képzésekre: (tovább…)
Csepel.hu, Csepel.info
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2013. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók és felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára számára a 2012/2013. tanév második és a 2013/2014. tanév első félévére vonatkozóan.
További információért kattintsanak az alábbi linkre.
Csepel.hu
A Gyermekláncfű Óvoda Szarka utcai Tagóvodájában ideiglenesen kialakított interaktív játszóház nyílt november 5-én. A nevelői szobát az óvodapedagógusok olyan játékokkal rendezték be, melyeket az újrahasznosítás jegyében készítettek.
Több mint félévnyi kitartó munkával különböző hulladékokból mintegy 40 féle ötletgazdag játékot barkácsoltak, amiket a szülőkkel együtt próbálhatnak ki a gyerekek. Az egyedi játékkiállítás kezdeményezője Kollár Istvánné tagóvoda-vezető volt, akinek irányításával olyan kreatív gyerekjátékok keltek életre, melyek felhasználásának anyagai adott esetben a szemétkosárban végeznék. (tovább…)
Csepel.hu
Most induló sorozatunkban két-két csepeli iskolát mutatunk be. Szeretnénk ezzel megkönnyíteni a szülők, gyerekek iskolaválasztását.
Eötvös József Általános Iskola
Személyiségközpontú, az egyéni képességek fejlődését elősegítő oktatást tartjuk fontosnak.
A szülői igényeket figyelembe véve első osztályainkban normál kerettanterv szerinti oktatás folyik. Ezen felüli választási lehetőségek: német nemzetiségi oktatás (német nyelv és irodalom heti 5 óra, népismeret, környezetismeret, ének-zene, környezetkultúra németül is); angolnyelv-oktatás (játékos módszerek, alsó tagozaton 2, illetve 3 óra, felsőben 5 óra lehetséges); emelt szintű ének-zene oktatás (furulyatanulás, énekkar, szereplések). (tovább…)
Csepel.hu
A képgaléria megtekinthető ide kattintva
A Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola fennállásának 30. évfordulója és névadója, Kazinczy Ferenc 253. születésnapja alkalmából rendezett ünnepséget október 27-én. Az intézmény történetében emlékezetes eseményekkel pecsételődött meg e nap, amelyen a 300 éves Csepel jubileumi eseménysorozat részeként először vették át a kerület díszzászlóját az önkormányzattól és iskolapolgárokat is avattak.
Az ünnepségen az első, az ötödik és a nyolcadikos tanulók irodalmi műsorral köszöntötték a vendégeket. A magyar nyelvújítás vezéralakjáról, Kazinczy Ferenc író, költőről szóltak a versek, az életpálya részletek. Ezt követően a diákok megkoszorúzták az aulában Kazinczy mellszobrát. A zászlóátadás előtt a csepeli önkormányzat képviseletében Morovik Attila alpolgármester szólt az ünneplőkhöz. (tovább…)
Csepel.hu
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2013. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók és felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára számára a 2012/2013. tanév második és a 2013/2014. tanév első félévére vonatkozóan.
Csepel.hu
Október 19-én 17 órakor adták át a Tér – Szín – Jel Csepeli Művészek Társaságának Utazás című kiállítását a Kék Iskola Galériában. A vendégeket Illyés Gábor, a galéria vezetője köszöntötte. Beszédében elmondta: a kiállítás 28 művész munkáit mutatja be, köztük nyolc olyan fiatal is bemutatkozik, akik mostanáig egyáltalán nem, vagy csak ritkán állítottak ki Csepelen.
A Tér – Szín – Jel Csepeli Művészek Társasága a Csepel Galéria Egyesületből alakult, tudtuk meg Illyés Gábortól. A csoportosulásban olyan elismert kerületi művészek is részt vesznek, mint Pálffy Katalin, Lacza Márta vagy Dékány Ágoston, de nem csak képzőművészeket látnak szívesen körükben: írókat, költőket, színészeket, más művészeti ágak képviselőit is örömmel várják. A tárlatot az iskola egykori diákja, Márkus András nyitotta meg.