Kerek tízesek estéje a Jedlikben

Csepel.hu

December 1-jén rendhagyó öregdiák találkozónak adott otthont a Jedlik Ányos Gimnázium. A”kerek tízesek” estéjén a 10, 20, 30, 40, 50, illetve 60 éve érettségizett egykori tanulók tértek vissza iskolájukba. A 17 órakor kezdődő ünnepségre érkező öregdiákokat a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar köszöntőzenével fogadta az aulában.

A képgaléria elérhető ide kattintva.

A nagyszabású rendezvényen Csepel Önkormányzatát Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd alpolgármester, országgyűlési képviselő, Ábel Attila alpolgármester és Morovik Attila alpolgármester képviselték. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára és Dr. Simicskó István, a minisztérium sportért felelős államtitkára. A résztvevőkkel együtt ünnepelt Tóth János tankerületi igazgató és Kecskés Ágnes oktatási ágazatvezető is.

Bese Benő igazgató, az intézmény egykori diákja ünnepi beszédében elmondta: az öregdiák találkozó az egykori tanulók számára emlékeik miatt fontos, az intézmény számára pedig visszaigazolás az oktatás-nevelés sikerességéről, a tanítványok boldogulásáról. Az igazgató hangsúlyozta: bár csak 3 éven át tanítottak, meghatározó a tanítványok és az iskola életében a bencés tanárok öröksége.

Dr. Korzenszky Richárd OSB, perjel, az iskola bencés kapcsolatának tagja nem tudott részt venni az eseményen, köszöntő levelét Bese Benő tolmácsolta a résztvevőknek. „Azt gondolom, hogy egy bencés alapítású gimnáziumban az öregdiák-találkozó köszöntőjét kizárólag egy latin bölcselettel lehet befejezni: Laudamus veteres, sed nostris utimur annis. Azaz: Dicsérjük a régieket, még ha a mi korunkat éljük is.” – zárta beszédét az intézményvezető.

Az iskola tornatermében megrendezett ünnepségen sor került a Jedlik-film levetítésére, amely archív felvételekkel, visszaemlékezésekkel és a jelenlegi célok, eredmények bemutatásával jeleníti meg a Jedlik Ányos Gimnázium 67 éves történetét. Dr. Hoffmann Rózsa ünnepi beszédében elmondta: „Nagy és méltó dolog az, amikor egy gimnázium ilyen tiszteletteljesen, rendszeresen hagyományokat ápol, alakít és őrzi ezeket a hagyományokat.” Az oktatásért felelős államtitkár megemlékezett a gimnázium alapításáról: „Történelmi időkben jött létre ez az iskola. Épphogy befejeződött a II. világháború, az emberek éheztek, az iskolát építő fiatalok – láttuk a képeket – rongyokban jártak és mégis, Csepel polgáraiban volt annyi erő, volt annyi hit és szeretet, hogy ilyen időben, amikor romokban hever minden, iskolát kell építeni.”

A szakember szerint nem véletlen, hogy éppen Jedlik Ányos nevét kapta az intézmény, a bencés szerzetes, tudós, tanár, majd akadémikus és felfedező életpéldája, munkássága kapcsán elmondta:„A sokoldalú műveltség az, ami igazán gazdaggá teszi az embert. Miközben természettudományos felfedezései miatt vált ismertté, azért bölcsészdoktori diplomát is szerzett és olyan kutatásokat végzett a tanítás mellett, amelyek egy termékeny élet gazdag termései lettek.”Nem csak polgármesterként és a kerület országgyűlési képviselőjeként, hanem az 1982-ben érettségizett évfolyam öregdiákjaként is jelen volt az eseményen Németh Szilárd, aki az ünnepség keretében Csepel Örökség díjat adott át az iskolát alapító Pannonhalmi Szent Benedek Rendnek. Az elismerést Kispál György plébános vette át és juttatja el a kitüntetettekhez. Csepel Örökség díjjal jutalmazták Zanati Bélát, az intézmény egykori igazgatóját, aki több mint negyed századon át vezette a gimnáziumot.

Németh Szilárd köszöntő beszédében visszaemlékezett középiskolai éveire és elmondta: „Számomra ez az iskola, mint egyszerű csepeli munkásgyerek számára két dolgot jelentett. Egy nagyon fontos biztonságot adott, egy olyan biztonságot, amiben számíthattam a tanáraimra. Tudtam, hogy a tanáraim felkészültek, tudtam, hogy valami jót szeretnének kihozni belőlem és tudtam azt is, hogy ha valami esetleg nem úgy történik, ahogyan ők elképzelték, attól még szeretnek bennünket, attól még tisztelnek és elfogadnak minket.”

A polgármester szerint az iskola akkor jó, ha a biztonságot ad és lehetőséget nyújt arra, hogy a tanuló számítson a tanáraira, iskolájára. Bese Benő az este folyamán adta át az Arany érettségi bizonyítványokat, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármesterrel pedig emléklappal és ajándékokkal jutalmazták az ünneplő évfolyamok képviselőit. A műsor után az évfolyamok tagjai állófogadás közben elevenítették fel gimnáziumi élményeiket. Az öregdiák találkozó központi eleme volt az emlékezés: Bese Benő igazgató és Németh Szilárd polgármester Illés Mihály tárogatózenéjére koszorút helyeztek el a Jedlik-szobornál, Vályi Hugó emléktáblájánál és a Vermes-teremnél.A 3. emeleten az 1-es számú fizika előadót az intézmény névadójáról, Jedlik Ányosról, a 2-es számú fizika előadót az iskola országosan ismert pedagógusáról, Vermes Miklósról nevezték el.

A Csepel újjáépítésének 300. évfordulója alkalmából rendezett rendhagyó öregdiák találkozó keretében a 3. emeleten újabb nagyformátumú, meghatározó pedagógus előtt tisztelgett az iskola és a kerület. Németh Szilárd polgármester javaslatára a biológia előadót Kövesi-teremmé keresztelték. Kövesi Sándorné Pálfi Györgyike emlékét tábla őrzi, amelyet Németh Szilárd és Bese Benő lepleztek le.

Az emléktáblánál megindító beszédet mondott dr. Mező Róbert, a pedagógus egykori tanítványa, aki ma a Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Kórháza Központi Rehabilitációs Osztályának főorvosa. „5 éves korom óta orvos akartam lenni és Györgyi néni ezt tudta. Minden pillanatban fogta a kezemet és számonkért. Lehet, hogy rossz jegyet kaptam, de belém verte a tudást. Egyetem előtt hármunkat folyamatosan korrepetált, mind a hárman orvosok lettünk. Ha ő nincs, akkor én most lehet, hogy nem állok itt és nem tudom a betegeket gyógyítani. Györgyi néni van ott velem minden pillanatban.” – fejezte ki háláját az egykori diák. Az este befejezéseként a jubiláló osztályok a kijelölt termekben beszélgetéssel, közös nosztalgiázással búcsúztak az ünneptől.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Kerek tízesek estéje a Jedlikben” bejegyzésre

  1. csapajev szerint:

    Minden kedves régi!!!! tanáromnak jó egészséget kívánok!
    De hol van Vigassy Lajos bácsi?????Sohasem hallani Róla semmit…,jóllehet régen meghalt,de az emléke…..???

Itt lehet hozzászólni !