‘Életmód’ kategória archívum

Figyelem: most a legveszélyesebbek a kullancsok

2012. április 5. csütörtök

Origo

Forrás: Wikipedia/Richard Bartz

“A kullancsoltással kapcsolatban a szülők általában akkor kapnak észbe, amikor a gyerek épp táborba készül. Pedig a védettség megszerzése gyorsított oltási eljárásban is legalább 4-6 hét” – mondta el dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője a Kullancsszövetség sajtótájékoztatóján.

Kora tavasszal a legtöbb ember még nem számít kullancstámadásra, ezért nem is vizsgálja át magát alaposan a szabadban tartózkodás után, pedig az élősködő már 4 Celsius-fokon aktivizálódik. Az optimális hőmérséklet számukra a 20 Celsius-fok, a nyári nagy melegben viszont eltűnnek, ugyanis nem bírják a nagy szárazságot és az alacsony páratartalmat. Kánikula idején a reggeli és az alkonyati órákban lehet számítani a támadásukra. (tovább…)

Felháborodtak a lakók – Tények riport

2012. március 27. kedd

TV2 Tények

Akár 300 ezer forintos bírságot is kaphat az, aki menekülő utat zár el egy társasház folyosóján.

A lakók panaszkodnak és nem értik, hogy pontosan miért büntetnék őket, például akadálynak számít-e a folyosóra kitett virág vagy sem. Sokan, annak ellenére, hogy nem értenek egyet a rendelettel, elkezdték a folyosókat kiüríteni, mert nem akarnak büntetést fizetni.

A boldogsághoz nem kell kétlábon járni

2012. március 25. vasárnap

TV2 Napló

Először rendeztek kerekesszékes szépségversenyt Magyarországon. Tóth Andrea riportjában megismerheted azt a nyolc hölgyet, akik a döntőbe jutottak. Életük példa lehet arra, hogy minden helyzetből fel lehet állni és lehet újrakezdeni az életet…

Új módszer a térdfájdalom enyhítésére

2012. március 19. hétfő

Inforadio.hu, Youtube

Rengeteg embert megtapasztalta már a térdfájdalmat, amelynek egyik leggyakoribb oka az ízületek kopása, vagyis az osteoarthritis. A visszafordíthatatlan jelenséggel járó fájdalmat ma már a szépészetből ismert hiarulonsavval is hatékonyan lehet enyhíteni.

Fiatalabbak esetében a térdfájás jellemzően sérülés vagy nyálkatömlő-gyulladás következménye, amely általában sportolás vagy más fizikai igénybevétel kapcsán alakul ki. A 40 éves kor felett jelentkező fájdalom oka leggyakrabban az ízületek kopása, elhasználódása, vagyis az osteoarthritis, más néven degenerativ arthritis – magyarázza Pál Mónika, az Oxygen Medical reumatológusa. (tovább…)

Tudjuk, min tekersz idén tavasszal

2012. március 18. vasárnap

Hg.hu, Csepel.info

Az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb lett a biciklis kultúra, ami jót tesz a városainknak, a levegőnknek, az egészségünknek és a kedvünknek is.

A bicikli a tulajdonosok számára többnyire nem pusztán egy közlekedési eszköz, az elkötelezett bringások pedig érthető módon szeretik annyira a saját ízlésükre szabni a mindennap használt kedves járgányt, mint a ruhatárukat. (tovább…)

Kutyapiszok: aki az utcán hagyja, súlyos bírságot fizethet

2012. február 29. szerda

A trehány gazda mások egészségét veszélyezteti

Csepeli Hírmondó

A kép illusztráció

Előző számunkban hírt adtunk arról, hogy a csepeli kutyatartók hogyan kérhetnek ingyenesen a kutyapiszok összeszedéséhez nejlonzacskókat a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. ügyfélszolgálatán. Arról, hogy miért nem lehet már ezeket a zacskókat a közterületeken elhelyezett kutyapiszok-gyűjtőládáknál megtalálni, Fenyőváriné Csanádi Brigittát, a vagyonkezelő munkatársát kérdeztük.

Sajnos a kutyapiszok-gyűjtőládákról gyakran eltűntek a kihelyezett nejlonzacskók. Azontúl, hogy ellopták ezeket, gyakran tapasztaltuk, hogy szét is szórták a zacskókat a földön, s így használhatatlanná váltak. Ezért a kerületben élő kutyatulajdonosok – a lakcímkártyájuk és a kutyájuk oltási könyvének a felmutatásával – már tavaly a Csevak Zrt. ügyfélszolgálatán vehették át ezeket a zacskókat. Akkor négyszáz, az idén pedig ötszáz darab zacskót kaphatnak évente a helyi kutyasétáltatók. 2011-ben körülbelül félezren jöttek be az ügyfélszolgálatra zacskóért. Reméljük, az idén többen lesznek, hiszen a kerületben ennél sokkal több kutyatulajdonos van. (tovább…)

Ma kezdődik a negyvennapos böjt

2012. február 22. szerda

Hamvazószerdától lemondással és bűnbánattal készülnek a húsvétra a keresztények

Magyar Hírlap

Hamvazószerdától a keresztények legnagyobb ünnepükre, a húsvétra készülnek

Hamvazószerdától a keresztények legnagyobb ünnepükre, a húsvétra készülnek
(Fotó: Horváth Péter Gyula)

„Emlékezzél, ember, porból vagy és porrá leszel!” – mondja a híveknek a pap a mai liturgia keretében, miközben homlokukra hamuval keresztet rajzol. Hamvazószerdával megkezdődik a húsvétra felkészítő, negyvennapos böjt.

Ma, azaz hamvazószerdán veszi kezdetét a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő negyvennapos böjt. Ez az időszak a bűnbánat, a kiengesztelődés, a hitben való elmélyülés és a lemondás ideje a keresztények számára. (tovább…)

Fővárosi Lakásrezsi Támogatás 2012

2012. február 16. csütörtök

Csepel.hu

A Fővárosi Közgyűlés 2012. januári ülésén megalkotta a Fővárosi Lakásrezsi támogatásról szóló 71/1999. (XII.30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló önkormányzati rendeletét.

A két típusú díjkompenzáció közül csak egy igényelhető, azzal, hogy egy lakásban csak egy személy jogosulhat a díjkompenzációra.

TÁVHŐ-SZOLGÁLTATÁSI DÍJKOMPENZÁCIÓRA JOGOSULT (tovább…)

Sok szemetet eszik a magyar?

2012. január 23. hétfő

TV2 Napló

Ne együnk külföldi hulladékot – ezzel nyitotta a hetet a miniszterelnök. Sok esetben ugyanis inkább a silányabb minőségű import árut vásároljuk, semmint a hazait. Dorogi Gabriella riportjából egyébként az is kiderül, az olcsóbb külföldi alapanyagokból készített étel „kevesebb” lesz, mint ha ugyanazt hazaiból főzzük.

Dániában télen is bringázik mindenki

2012. január 17. kedd

Travelo

Naponta körülbelül félmillió ember ül biciklire Koppenhágában és az agglomerációban, sokan a gyerekeiket is biciklin szállítják az óvodába.

Van mit tanulnunk a dánoktól a kerékpárutaktól kezdve a döntött szemeteskukákig. A dán biciklis kultúrát bemutató fotókiállításon jártunk, ahol azt is elmondták, hogyan biciklizzünk itthon télen. (tovább…)