‘Történelem’ kategória archívum

Orbán Viktor: Európa békéjét naponta újból meg kell védeni

2015. január 27. kedd

Mno

Európa békéjét naponta újból meg kell védeni

A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy „nemzetünkből nem veszik ki az életerő” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Kozma utcai zsidó temető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen. Január 27-én, kedden emlékezik a világ az auschwitz-birkenaui tábor felszabadításáról.

Az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. Január 27-ét 2005-ben az ENSZ-közgyűlés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A miniszterelnök egy nappal az emléknap előtt az első világháborús magyar zsidóságról szólt a Kozma utcai zsidó temetőben. A temető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott beszédében úgy fogalmazott, a magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy „nemzetünkből nem veszik ki az életerő”. (tovább…)

Megemlékezés a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon

2015. január 26. hétfő

Csepel.hu

Megemlékezés a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmával tartandó megemlékezésre.

– Időpont: 2015. január 27., 9 óra

– Helyszín: Nefelejcs utcai izraelita temető (1214 Budapest, Nefelejcs utca 11.)

Emlékező beszédet mond: Fináli Gábor vallási vezető

(tovább…)

Oliver Stone: Amerika elhallgatott történelme

2015. január 19. hétfő

Oliver Stone, Youtube

Amerika elhallgatott történelme

Oliver Stone, a világhírű filmrendező számos alkotásában, köztük a Szakaszban, a Született július 4-énben és a JFK — A nyitott dossziéban foglalkozott már az amerikai történelem sorsfordító eseményeivel. 2012-ben készült tízrészes dokumentumfilmjében azonban arra vállalkozik, hogy az Egyesült Államok „hivatalos” történelmével szemben alternatív megközelítéssel mutassa be a USA 20. századi történetének legfontosabb eseményeit.

A drámai hatású, fantasztikus archív felvételekkel tarkított dokumentumfilm-sorozat igazi csemege Oliver Stone rajongói valamint a történelem kedvelői számára. Úgy tudjuk, hogy a rendező jelenleg az Egyesült Államok által pénzelt ukrajnai “forradalomról” forgat dokumentumfilmet.

Makettbe költözött a kommunizmus szelleme

2015. január 19. hétfő

MNO

Makettbe költözött a kommunizmus szelleme

Kétélű fegyver a makettvilág: a kicsinyített valóság megszépül, ugyanakkor akár a sötét múlt is barátságos játékvilággá szelídülhet a festett domboldalakra felkúszó műanyag házacskák és vidáman pöfékelő játékvonatok árnyékában. Élet a kommunizmusban címmel új kiállítási szekcióval bővült a Magyarország, Ausztria és Németország tájait bemutató hatalmas terepasztal, a budapesti Miniversum.

„Köszönjük a Pártnak vidám és gondtalan gyermekkorunkat!” – áll a kicsinyített csillebérci úttörőtábor épületének falán. A vidám és gondtalan kis úttörők mit sem sejtenek a nagy fenyegető kapitalista külvilágról – melynek budapesti főutcája, a luxusáruházaival tüntető Andrássy út zaja nem messze tőlük dübörög.

(tovább…)

A kormány tiszteleg a budapesti gettó áldozatainak emléke előtt

2015. január 18. vasárnap

Hirado.hu

A kormány tiszteleg a budapesti gettó áldozatainak emléke előtt

A budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tiszteleg az áldozatok és a túlélők emléke előtt, hitet téve a mellett, hogy Magyarországon “még egyszer hasonló szörnyűségek ne fordulhassanak elő” – írta vasárnap eljuttatott közleményében az Igazságügyi Minisztérium.

“A múlttal szembenézve Magyarország összefog annak érdekében, hogy országunkban semmilyen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozó személy ne szenvedhessen el jogsérelmet” – írták, hozzátéve: az alaptörvény a biztosíték arra, hogy az emberi méltóság és az emberi jogok egyenlően és elidegeníthetetlenül illessenek meg mindenkit.

(tovább…)

Szentmisével emlékeztek a magyarországi németek elhurcolására

2015. január 18. vasárnap

Csepel.hu

0___anyagok_kepek_cikkek_2015_januar_mise

Szentmisét tartottak a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából január 18-án a Csepel-Belvárosi Kisboldogasszony Templomban. Krammer András diakónus szentbeszédében János evangéliumából Keresztelő János példáján keresztül a küldetésről szólt, majd kiemelte Áder János köztársasági elnöknek a mai napon Dunabogdányban felolvasott köszöntőjét.

A diakónus hangsúlyozta, hogy van mire emlékeznünk, hiszen azokon a településeken, ahová németeket telepítettek be, ott felvirágzott a környék. „Hittek a munkájukban és hittek a jövőben. Amit nehéz munkával megteremtettek, azt egyik napról a másikra elvették tőlük. Érdemes odafigyelnünk más nemzetiségűekre és megbecsülnünk azokat, akik szorgalommal felemelik nemcsak a saját családjukat, hanem az egész közösséget, az egész országot” – tette hozzá a diakónus. (tovább…)

Járműtörténelem: Csepel kisautókkal bővült a budapesti autópark

2015. január 15. csütörtök

autoszektor.hu

Járműtörténelem: Csepel kisautókkal bővült a budapesti autópark

A Weiss Manfred által gyártott 750 köbcentiméteres, négyhnegeres, kétütemű Csepel kisautó (Fotó: Fortepan)

A Budapesti Autóbusz Közlekedési Rt. (BART) a buszok mellett az 1930-as években autótaxi üzletággal szélesítette profilját, ám mivel 1930 tavaszára a BART nehéz anyagi helyzetbe került, a jól fizető 12-es és 15-ös belvárosi vonalak a Székesfővárosi Autóbuszüzem (SzAÜ) kezelésébe kerültek, a peremkerületi járatok pedig nem, vagy csak részben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Eme kedvezőtlen gazdasági körülmények két igazgatósági tagot is elbizonytalanítottak: dr. Szunyogh Mihály és Szunyogh Sándor eladták részvényeiket a társaságon belül, kiszálltak a vállalkozásból.

Békefy és társai új megoldásokat kerestek, így megpályázták a BHÉV által meghirdetett új aquincumi vonalat, továbbá ragaszkodtak a szintén BHÉV érdekeltségű csepeli vonal megtartásához is. Előbbinél a turisztikára, utóbbinál a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekbe naponta bejáró munkásokra alapozták a nyereségességet. Az imént felsorolt tranzakciókhoz, valamint a SzAÜ teljes átvételére (!) vonatkozó ajánlathoz a szükséges anyagi hátteret az Autótaxival kötött megállapodás biztosította, amely céggel korábban kezdődött a BART kapcsolata.

(tovább…)

Lédererné, mi van a kosárban?

2015. január 15. csütörtök

Kilencven éve történt az egész országot megrázó bűntény

Szabad Föld, Csepel.info

Bal oldalon Léderer Gusztáv, középen az áldozat, Kodelka, jobb oldalon pedig Schwartz Mici látható

1925. január 8-án hajnalban Gricsák Pálhoz, a csepeli Weiss Manfréd Lőszergyár éjjeliőréhez bekopogott munkába indult ismerőse: a sötétben két lopakodó alakot látott keresztülvágni a gyárudvaron. Nosza, az őr utánuk eredt, s a Duna-parton utol is érte a két ismeretlent, akik a bőröndjeikből valamit a folyóba szórtak.

Kiderült, hogy az ismeretlenek a helyi csendőrségnél szolgáló és nagy tiszteletben álló Léderer Gusztáv a feleségével, Schwartz Micivel. Azt mondták, nemrég elpusztult kutyájuk, Franci földi maradványainak adták meg a végtisztességet. A pár eltávozott, az őr viszont körbenézett, s a közelben ruhafoszlányokra lett figyelmes. Szólt a rendőröknek, akik némi tépelődés után kiszálltak a bejelentés helyszínére, majd hamarosan vércseppekre bukkantak a parton. (tovább…)

Döbbenetes: halálra ítélésük után operadalt énekeltek a csepeli 56-osok – videóval!

2015. január 14. szerda

Így működött Kádár halálosztó gépezete

Heti Válasz, Youtube

Budapest 1956 paolo

A kép a Köztársaság téri harc közben készült

Kovács Sándor nyugalmazott vezérőrnagy, Csepel díszpolgára beszélt a Heti Válasz riportereinek arról, hogyan ítélték halálra a csepeli forradalmárokat. Kevesen tudják, hogy a csepeli mártírok a halálos ítélet kihirdetése után rendbontó módon közösen elénekelték az akkor nagyon népszerű Gábor diák című operafilm “az utolsó kívánságom halljátok meg emberek” kezdetű dalát.

A Heti Válasz próbálta megkeresni Kádár János vérbíróját is, aki a csepeli forradalmárok halálos ítéletét kimondta, de nem jártak sikerrel: a volt bíró lecsapta a kagylót.

Interjú Kovács Sándorral, Csepel díszpolgárával

A dal, melyet a halálra ítélt csepeliek elénekeltek a bíróságon

Egy vérbíró emlékezik: az 1956-ban kezdődő megtorlásokat visszautasította

Egy későbbi beszélgetés a bíróval

Egy másik korábbi “vérbíró” ugyanakkor két alkalommal is interjút adott. Ő részt vett a Rákosi korszak koncepciós pereinek tárgyalásain, 1956-ban azonban – átlátva, hogy a statárium keretében tervezett halálos ítéletek teljesen ártatlan embereket sújtott volna, inkább kilépett a szervezetből és elment fizikai munkásnak. Az alábbiakban Kovács Sándor 1956-os emlékező beszédjét olvashatják. (tovább…)

Trianonnál kezdődött

2015. január 12. hétfő

MNO

Trianonnál kezdődött

A doni katasztrófa évfordulójára emlékezünk ma. Hetvenkét éve, 1943. január 12. hajnalán az urivi hídfőállásnál indult meg az a szovjet támadás, amely napok alatt megsemmisítette a második magyar hadsereget. Százezernél több honvéd maradt az orosz hómezőkön, tízezrek tűntek el, kerültek fogságba, alig hatvanezer elgyötört, megrokkant magyar baka tért haza – később, a kommunista évtizedekben ők lettek „a fasiszták oldalán harcoló háborús bűnösök”.

Trianonig kell visszamennünk, hogy megértsük, mit keresett magyar honvéd ott, a Donnál. Nem a hódítás vágya sodorta az országot a háborúba, hanem az előre is látható logika: a győztes antant kapzsi békeszerződései magukban hordozták a következő világégést.

(tovább…)