‘Közlekedés’ kategória archívum

Suttyók a járdán szeretnek parkolni

2016. május 13. péntek

Csepel.info, Mr.Gabee

_20160513_170157

Ismét jelentkezünk a suttyó parkolós rovatunkkal.

Ebben a részben egy újabb olvasói fotót mutatunk be a Deák téri Csepeli Piaci előtti területről. A képen jól látható, hogy inkább a járdán parkolta le gépkocsiját, ahelyett hogy rengeteg üres parkolót használta volna. Köszönjük a fotót olvasó-riporterünknek.

Hármas karambol a II. Rákóczi Ferenc úton

2016. május 13. péntek

VÉSZ, FKI, Csepel.info, Mr.Gabee

Három személygépkocsi ütközött össze a XXI. kerületben, a II. Rákóczi Ferenc út és az Almafa utca kereszteződésében. A balesetben senki nem sérült meg. A fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ahol jelentős forgalmi akadályt okoznak a karambolos járművek. A baleset a tömegközlekedés forgalmát is érinti. Kérjük, fokozott óvatossággal közlekedjenek, illetve lehetőség szerint kerüljék el az érintett útszakaszt!

Ebből kifolyólag a BKK és a Volán járatok megnövekedett menetidővel közlekednek. Aki teheti kerülje el az érintett útszakaszt, de felhívjuk a figyelmet, hogy baleset nehezíti a közlekedést az M0 szigetszentmiklósi lejárójánál is.

Újabb utakat, járdákat és csapadékvíz-elvezetőket építenek Csepelen

2016. május 13. péntek

Csepel.hu

TBE_0117

Csepel önkormányzata tovább folytatja a kerületben található utak, járdák építését, valamint a csapadékcsatornák elkészítését. A várhatóan május 23-án kezdődő munkálatok érintik a Jegenye, a Dinnyés, a Muskátli, a Börzsönyi, a Kecsege utcákat és a Kokilla teret. Az útépítést még az idén befejezik, a munkálatok teljes költségét a csepeli önkormányzat fedezi. Egyebek mellett erről tájékoztatta az érdeklődőket Süle László, a Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója azon a lakossági fórumon, amelyet a Királyerdei Művelődési Házban rendeztek május 11-én. Az eseményen megjelentek az érintett körzetek megválasztott egyéni önkormányzat képviselői is: Morovik Attila alpolgármester, Bercsik Károly és Zupkó János képviselők. 

 Süle László elmondta, hogy a beruházás 133 millió forintba és az ehhez adandó áfába kerül, amely összeget a csepeli önkormányzat fizeti. Valamennyi helyszínen útépítés, csapadékvíz-elvezetés és járdaépítés szerepel a célok között: a szükséges tervek és engedélyek rendelkezésre állnak. Az építési munkálatok megkezdése előtt mindenütt elvégzik az érintett területek állapotfelvételét (részben már megtörtént), valamint forgalomirányító és tájékoztató táblákat helyeznek el. A konkrét munkálatok várhatóan május 23-án kezdődnek, de utcánként változó kezdési időpontokra lehet számítani, melyekről a lakosok külön szórólapon kapnak értesítést. A hosszabb útszakaszokon több ütemben folynak majd az építkezések.

(tovább…)

Utazzon nosztalgia járatokkal Budapesten

2016. május 13. péntek

BKK

A hét hátra lévő napjaiban több nosztalgia járművet állít forgalomba a BKK. 

2016. május 14-én:

2016. május 15-én:

Traffipax info – május 13.

2016. május 13. péntek

traffipax-655x360[1]

X. ker. RK 07.00-08.00 főközl. utak ell. X. Ker. Gyakorló u.
II. ker. RK 07.30-10.30 állampolgári bej. II. Zöldlomb út
X. ker. RK 08.30-10.00 főközl. utak ell. X. Ker. Gergely u.
XVI. ker. RK 08.30-10.00 állampolgári bej. XVI. ker. Szlovák u.
XI ker. RK 08.30-11.00 főközl. utak ell. XI. Andor u.
KLFO FFBO 09.30-12.00 főközl. utak ell. III. Pacsirtamező utca
X. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. X. Ker. Gyakorló u.
XVI. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Bökényföldi út
XXI. ker. RK 10.30-13.30 főközl. utak ell. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
VII. ker. RK 11.00-14.00 főközl. utak ell. VII. Dózsa György út
II. ker. RK 11.30-14.00 állampolgári bej. II. Hűvösvölgyi út
XI ker. RK 12.00-15.00 főközl. utak ell. XI. Szerémi u.
XVI. ker. RK 13.00-14.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Újszász u.
X. ker. RK 13.00-14.30 főközl. utak ell. X. Ker. Vaspálya u.
KLFO FFBO 13.00-15.30 főközl. utak ell. III. Bécsi út
XV. ker. RK 13.00-16.00 állampolgári bej. XV. Károlyi u.
XVI. ker. RK 14.30-15.30 főközl. utak ell. XVI. ker. Margit utca
XXI. ker. RK 14.30-17.30 főközl. utak ell. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
VII. ker. RK 15.30-18.30 főközl. utak ell. VII. Dózsa György út
KLFO FFBO 16.30-18.30 baleseti stat. III. Szentendrei út
XV. ker. RK 17.00-20.00 állampolgári bej. XV. Wysocki u.
XIII. ker. RK 17.30-19.30 állampolgári bej. XIII. Kámfor u.
XII. ker. RK 19.00-21.00 főközl. utak ell. XII. ker. Istenhegyi út
XIII. ker. RK 20.00-22.00 főközl. utak ell. XIII. Lehel u.
XVIII. ker. RK 20.30-22.30 baleseti stat. XVIII. Üllői út
XII. ker. RK 22.00-24.00 főközl. utak ell. XII. ker. Budakeszi út
XIII. ker. RK 23.00-01.00 főközl. utak ell. XIII. Váci út
XVIII. ker. RK 23.30-01.30 főközl. utak ell. XVIII. Gyömrői út

Traffipax info – május 12.

2016. május 12. csütörtök

X. ker. RK 07.00-08.00 főközl. utak ell. X. Ker. Gyakorló u.
II. ker. RK 07.45-10.45 állampolgári bej. II. Máriaremetei út
XII. ker. RK 08.00-10.00 főközl. utak ell. XII. ker. Jagelló út
X. ker. RK 08.30-10.00 főközl. utak ell. X. Ker. Vaspálya u.
XI ker. RK 08.30-11.00 főközl. utak ell. XI. Andor u.
XIII. ker. RK 09.00-11.00 állampolgári bej. XIII. Tatai út
VII. ker. RK 09.00-12.00 főközl. utak ell. VII. Dózsa György út
XV. ker. RK 09.00-12.00 főközl. utak ell. XV. Szentkorona u.
KLFO FFBO 09.30-12.00 főközl. utak ell. IV. ker. Külső Szilágyi út
X. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. X. Ker. Gyógyszergyári u.
XVI. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Margit utca
XXI. ker. RK 10.30-13.30 főközl. utak ell. XXI. Ady E. utca
XII. ker. RK 11.00-13.00 főközl. utak ell. XII. ker. Jagelló út
II. ker. RK 11.45-14.15 állampolgári bej. II. Hűvösvölgyi út
XIII. ker. RK 12.00-14.00 állampolgári bej. XIII. Kámfor u.
XI ker. RK 12.00-15.00 főközl. utak ell. XI. Szerémi u.
X. ker. RK 13.00-14.30 főközl. utak ell. X. Ker. Vaspálya u.
XVI. ker. RK 13.00-14.30 állampolgári bej. XVI. ker. Szlovák u.
KLFO FFBO 13.00-15.30 baleseti stat. IV. ker. Fóti út
XV. ker. RK 13.00-16.00 állampolgári bej. XV. Wysocki u.
VII. ker. RK 13.30-16.30 főközl. utak ell. VII. Dózsa György út
XXI. ker. RK 14.30-17.30 főközl. utak ell. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
XVI. ker. RK 15.00-16.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Újszász u.
XII. ker. RK 15.00-17.00 főközl. utak ell. XII. ker. Zugligeti út
XIII. ker. RK 15.30-17.30 baleseti stat. XIII. Röppentyű u.
XVI. ker. RK 16.30-17.30 főközl. utak ell. XVI. ker. Bökényföldi út
KLFO FFBO 16.30-18.30 főközl. utak ell. IV. ker. Külső Szilágyi út
XVIII. ker. RK 20.30-22.30 baleseti stat. XVIII. Gyömrői út
XVIII. ker. RK 23.30-01.30 főközl. utak ell. XVIII. Nagykőrösi út

Traffipax info – május 11.

2016. május 11. szerda

BRFK, Mr.Gabeerendorseg_h20110

X. ker. RK 07.00-08.00 főközl. utak ell. X. Ker. Vaspálya u.
XV. ker. RK 07.00-10.00 állampolgári bej. XV. Wysocki u.
II. ker. RK 07.30-10.30 állampolgári bej. II. Zöldlomb út
XII. ker. RK 08.00-10.00 főközl. utak ell. XII. ker. Budakeszi út
X. ker. RK 08.30-10.00 főközl. utak ell. X. Ker. Kereszturi u.
XVI. ker. RK 08.30-10.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Rákospalotai határút
XI ker. RK 08.30-11.00 főközl. utak ell. XI. Szerémi u.
XIII. ker. RK 09.00-11.00 állampolgári bej. XIII. Tatai út
KLFO FFBO 09.30-12.00 baleseti stat. IX. Távíró u.
X. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. X. Ker. Gyakorló u.
XVI. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Ostoros út
XXI. ker. RK 10.30-13.30 főközl. utak ell. XXI. Kossuth L. u.
XII. ker. RK 11.00-13.00 főközl. utak ell. XII. ker. Budakeszi út
VII. ker. RK 11.00-14.00 főközl. utak ell. VII. Dózsa György út
II. ker. RK 11.30-14.30 állampolgári bej. II. Községház utca
XIII. ker. RK 12.00-14.00 baleseti stat. XIII. Röppentyű u.
XI ker. RK 12.00-15.00 főközl. utak ell. XI. Szerémi u.
XVI. ker. RK 13.00-14.00 állampolgári bej. XVI. ker. Szlovák u.
X. ker. RK 13.00-14.30 főközl. utak ell. X. Ker. Vaspálya u.
KLFO FFBO 13.00-15.30 baleseti stat. IX. Üllői út
XV. ker. RK 13.00-16.00 állampolgári bej. XV. Szerencs u.
XVI. ker. RK 14.30-15.30 főközl. utak ell. XVI. ker. Újszász u.
XXI. ker. RK 14.30-17.30 főközl. utak ell. XXI. II. Rákóczi F.u.
XII. ker. RK 15.00-17.00 főközl. utak ell. XII. ker. Zugligeti út
XIII. ker. RK 15.30-17.30 baleseti stat. XIII. Kámfor u.
VII. ker. RK 15.30-18.30 főközl. utak ell. VII. Dózsa György út
KLFO FFBO 16.30-18.30 baleseti stat. IX.Vágóhíd u.
XVIII. ker. RK 20.30-22.30 baleseti stat. XVIII. Nagykőrösi út
XVIII. ker. RK 23.30-01.30 főközl. utak ell. XVIII. Gyömrői út

Baleset történt a Teller Ede úton

2016. május 10. kedd

Csepel.info

Koccanásos baleset a Weiss Manfréd úton

Oszlopnak csapódott Csepelen a Teller Ede úton egy autó – értesítette lapunkat informátorunk kedden délután 17 órakor.

Elmondása szerint 2-3 jármű vesztegelt a HÉV hídja alatt. Akinek bővebb információi vannak az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba.

Traffipax info – május 9.

2016. május 10. kedd

BRFK, Mr.Gabeeszirena

VI. ker. RK 06.30-08.30 főközl. utak ell. VI. ker. Andrássy út
X. ker. RK 07.00-08.00 főközl. utak ell. X. Ker. Harmat u.
II. ker. RK 07.45-10.15 főközl. utak ell. II. Máriaremetei út
X. ker. RK 08.30-10.00 főközl. utak ell. X. Ker. Vaspálya u.
XVI. ker. RK 08.30-10.00 állampolgári bej. XVI. ker. Szlovák u.
XVIII. ker. RK 08.30-10.30 főközl. utak ell. XVIII. Nefelejcs utca
XI ker. RK 08.30-11.00 főközl. utak ell. XI. Andor u.
XIII. ker. RK 09.00-11.00 állampolgári bej. XIII. Tatai út
XV. ker. RK 09.00-12.00 állampolgári bej. XV. Károlyi u.
KLFO FFBO 09.30-12.00 állampolgári bej. VIII. Vajda Péter utca
X. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. X. Ker. Gyakorló u.
XVI. ker. RK 10.30-12.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Bökényföldi út
XXI. ker. RK 10.30-13.30 főközl. utak ell. XXI. Ady E. utca
II. ker. RK 11.00-14.00 baleseti stat. II. Hűvösvölgyi út
XVIII. ker. RK 11.30-13.30 főközl. utak ell. XVIII. Nagykőrösi út
VI. ker. RK 11.30-14.30 főközl. utak ell. VI. ker. Bajcsy Zs. Út
XIII. ker. RK 12.00-14.00 főközl. utak ell. XIII. Röppentyű u.
XI ker. RK 12.00-15.00 főközl. utak ell. XI. Szerémi u.
XVI. ker. RK 13.00-14.00 főközl. utak ell. XVI. ker. Újszász u.
X. ker. RK 13.00-14.30 főközl. utak ell. X. Ker. Vaspálya u.
KLFO FFBO 13.00-15.30 állampolgári bej. VIII. Elnök u.
XV. ker. RK 13.00-16.00 állampolgári bej. XV. Rákos út
XVI. ker. RK 14.30-15.30 főközl. utak ell. XVI. ker. Ostoros út
XXI. ker. RK 14.30-17.30 főközl. utak ell. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
XVIII. ker. RK 15.00-17.00 baleseti stat. XVIII. Királyhágó út
XIII. ker. RK 15.30-17.30 állampolgári bej. XIII. Kámfor u.
KLFO FFBO 16.30-18.30 főközl. utak ell. VIII. Orczy út
XII. ker. RK 19.00-21.00 főközl. utak ell. XII. ker. Zugligeti út
XII. ker. RK 22.00-24.00 főközl. utak ell. XII. ker. Jagelló út

Traffipax info – május 9.

2016. május 9. hétfő