Megkezdődik a Jedlik felújítása, költözik az iskola

2019. július 11.

csepel.hu

Hamarosan megkezdődik a Jedlik Ányos Gimnázium felújítása, teljes körű modernizálása. A munkálatok miatt az intézmény augusztus 8-án átköltözik az egykori Fodor József Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium épületébe (Tejút utca 10–12.).

Folytatás »

Fejlődik a kerület

2019. július 11.

csepel.hu

Az Infostart cikke szerint, amely az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatait használta, tavaly 18 százalékkal drágultak országos szinten a lakóingatlanok, és úgy tűnik, idén is kitart ez a folyamat. Az egyik legnagyobb árnövekedés Csepelen volt, ez pedig nem lehet független a kerület látványos fejlődésétől. Folytatás »

Kiderült, mit jelent az „összefogás”

2019. július 11.

csepel.hu

Szenteczky János és Horváth Gyula, az MSZP és a DK régi prominensei járnak majd jól az ellenzékből a 2019-es csepeli önkormányzati választáson. Akár nyernek, akár nem. A többi kerületben többnyire szintén az MSZP és a DK régi politikusai kaptak befutó pozíciókat. Egyelőre ennyi látszik a Karácsony Gergely által bejelentett hatpárti paktum és a nagy budapesti összefogás névsorából.

Úgy tűnik, hogy a Momentum megalázó, a Jobbik és az LMP pedig önmegsemmisítő alkut kötöttek azért, hogy visszahozzák a 2010 előtti évek levitézlett, baloldali politikai elitjét. Azokat, akik miatt a Fidesz kétharmadot kapott. Folytatás »

Épül a buszváró a Szurkolói arénánál

2019. július 11.

Bercsik Károly/ Facebook, Csepel.info

A II. Rákóczi Ferenc úton (az Arénánál) is épül az új buszváró. Bercsik Károly önkormányzati képviselő helyszíni fotóját osztjuk meg.

A beruházások keretében év végéig 49 helyszínen épül buszváró a kerületben.

csepel.info

Iratok és telefon veszett el kedden Csepelen és környékén

2019. július 10.

Mr.Gabee, Csepel.info

Két olvasó jelentkezett szerkesztőségünkben, melyben az elmúlt napokban elhagyott egy számára nagyon fontos tárgyat:

Kedden  este a 21:25-kor a Camponától induló 138-as buszon,vagy a Szent Imre téri busz pályaudvaron (kb 22:00 óra körül) elhagyott a lányom egy fekete brifkót, melyben az összes irata, stb benne van. Kérem,ha valaki megtalálta jelezze nekem! Köszönöm a megosztásokat is!

Kedves Csepel.info: Ismerősöm fent hagyott egy Huawei Mate 10 lite készüléket a csepeli héven kedden 15:45 körül. Aki esetleg tudja, hogy ki találta meg a 06304784525-es telefonszámon jelentkezhet

Üzemanyagár-változás 2019.07.12-től

2019. július 10.

Mr. Gabee, Csepel.info

Péntektől tovább emelkedik a benzin ára bruttó 3 forinttal literenként. A gázolaj ára továbbra is változatlan, 393 forintos átlagáron kapható.

A benzin mostani emelését követően az átlagár 390 forintra emelkedik, csupán 3 forint marad a különbség a két termék között.

Van képed hozzá? Itt lesznek a legszebb csepeli nyári fotók!

2019. július 10.

Csepel.info

Új galériát indítottunk, méghozzá a 2019-es csepeli nyárról. Kezdetnek kapott fotóink vannak, de a galériához mindenki hozzáteheti a sajátjait.

Két kérésünk van: Csepelen készült fotók legyenek, és szépek. Itt a lehetőség, itt a galéria, amelyhez saját fotókkal lehet csatlakozni!

Vadgalamb utca építése – friss fotók!

2019. július 10.

Bercsik Károly/Facebook, Csepel.info

Zajlik a Vadgalamb utca építése. Bejegyzésünkben Bercsik Károly önkormányzati képviselő fotóit osztjuk meg. Idén összesen 7 kilométer utca épül Csepelen.

A Csepellel kapcsolatos információikat a csepel.info@gmail.com címre vagy Messenger üzenetben várjuk.

csepel.info

Csepel történelme – Csepel ABC

2019. július 10.

Csepel.info, Facebook, Mr.Gabee

A Facebookot böngészve találtunk rá a fenti képre, mely 1973-ban készült a mostani Kossuth Lajos utca és az Ady Endre út kereszteződésében.

Mi jut eszükbe erről a képről? Osszák meg velünk a fórumba. Ha Önnek is vannak régi képei Csepelről, kérjük küldje el a csepel.info@gmail.com címre, hogy közzé tudjuk tenni.

Csőtörés a Táncsics Mihály utcában

2019. július 9.

Mr. Gabee, Csepel.info

Olvasónktól kapott információk szerint csőtörés történt kedden kora este Csepelen az Táncsics Mihály utca 38 előtti szakaszon. 

Köszönjük az információt olvasónknak.