A szakmák világbajnokságának legjobbjait köszöntötték a Weiss Manfréd iskolában

2019. október 3.

Csepel.hu

Díjátadó ünnepségen gratuláltak a Weiss Manfréd iskolában a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) azon diákjainak, akik az oroszországi Kazanyban megrendezett szakmák világbajnokságán kiváló eredményt értek el. A magyar csapat a résztvevő hatvan ország közül a huszadik lett. A BKSZC diákjai közül világbajnok lett Simon Krisztián bútorasztalos, hárman pedig kiválósági érmet szereztek. A legjobbaknak és felkészítő tanáraiknak gratulált Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, országgyűlési képviselő, Kucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke, Valló Péter, a BKSZC kancellárja és Bántátfy Andrea, a BKSZC főigazgatója.

 

Németh Szilárd azt emelte ki, hogy büszkék lehetünk magyar diákjainkra, akik kiemelkedő eredményeket értek el a szakmák világbajnokságán. Nemzetközi mezőnyben, idegen nyelven is bizonyítani tudták tudásukat. Dicséret illeti az iskola tantestületét, a felkészítő tanárokat, mindazokat, akik a hazai szakképzésben a legmagasabb színvonalat akarják elérni. Fontos szerepük van abban, hogy jelentősen csökkent a munkanélküliek száma az utóbbi években. Magyarországon kultusza van a szakmunkásképzésnek, mert látható, hogy a kétkezi munkára szükség van, és megbecsülés övezi. A Weiss Manfréd iskola korábbi vezetése politikai hátszél nélkül képes volt eredményes munkát végezni, jó mestereket képezni, tehetségeket felkarolni, s mindennek látszik az eredménye.

Folytatás »

Korszerű műszereket adtak át a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház központi műtőjében

2019. október 3.

Csepel.hu

A fővárosi és Pest megyei intézményhálózat több mint 4 millió embert lát el, részben a szomszédos megyék, részben az ország teljes területéről. A 2026-ig tartó, több mint 700 milliárd forint értékű Egészséges Budapest Program (EBP) keretében a négy centrumkórház mellett 11 országos gyógyintézetben és 13 társkórházban – köztük négy egyházi fenntartású intézményben – és 32 szakrendelőben valósul meg fejlesztés.

A kilenc évig tartó korszerűsítési program keretében ma a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az eszközfejlesztések első ütemében 2 db cserélhető lapos műtőasztalt, 4 db nagyfrekvenciás sebészeti vágó koaguláló készüléket és 5 db betegmelegítő matracot kapott.

Folytatás »

Üzemanyagár-változás 2019.10.04-től

2019. október 3.

HolTankoljak, Mr.Gabee, Csepel.info

Péntektől tovább csökken a gázolaj átlagára bruttó 4 forinttal literenként.

A benzin ára a héten már nem változik, átlagára 389 Ft/liter a hazai kutakon. A gázolaj átlagára 411 forintra csökken.

B52-Irigy Hónajmirigy Koncert

2019. október 3.

Tabáni István koncert

2019. október 3.

Radnóti Miklós Művelődési Ház park átadó

2019. október 3.

Virággal, süteménnyel köszöntötték az időseket a Nyugdíjas Házban

2019. október 3.

Csepel.hu

Ajándékokkal kedveskedtek a Simon Bolivár sétányon működő nyugdíjasház lakóinak az Idősek világnapja alkalmából október 2-án.

A rendezvényen részt vett Pintér József Gáborné önkormányzati képviselő is.

Folytatás »

2019. 10. 01. – Reformáció hónapja megnyitó

2019. október 3.

„Az egyház ma is reformációra szorul, a világ, amiben élünk, arra késztet bennünket, hogy újra és újra átgondoljuk szolgálatunkat” – hangsúlyozta Kondor Péter evangélikus püspök a reformáció hónapja rendezvénysorozat kedd esti központi nyitó alkalmán. Mint mondta, nem nekünk kell magunkat megreformálni, csakis Jézus Krisztus képes minket megújítani, aki fél évezrede egy kolostor cellájában gyötrődő szerzetest, Luther Mártont is megszólította. „Használjuk a reformáció havát arra, hogy visszatekintünk, magunkba nézünk és reménységgel előre tekintünk” – buzdított a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szokásos egy hónapon át tartó országos programsorozata – már hagyományosan – zenés istentisztelettel kezdődött: fél hattól a református Egressy Béni Művészeti Középiskola fúvószenekara hívogatta a Deák téri evangélikus templomba a Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontján áthaladókat, fél órával később pedig a rendezvénysorozat valaha volt legnépesebb összkara énekelt odabenn. Az igehirdetésre a rákoscsabai baptista énekkar és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának nőikara hangolta a résztvevőket, a prédikációra pedig a Pünkösdi Zenei Misszió Égi Szólamok Kórusa, valamint a Deák Téri Evangélikus Gimnázium ifjúsági kórusa felelt.

Az eseményről készült galériát ide kattintva megtekinthetik.

Karácsony helyettese 1 milliót mutogat a Facebookon

2019. október 2.

Bors

Óriási botrány. A közösségi oldalak legsötétebb szokásainak megfelelve, provokáló módon egymillió forint készpénzt mutogat, „ráz” a gyanútlan felhasználók képébe Karácsony Gergely DK-s, Gyurcsányék által Zugló nyakára erőltetett polgármester-helyettese Horváth Zsolt.

Éppen annyit, amennyi – a többször megerősített információk szerint – a zuglói parkolásból naponta(!) hiányzó összeg. Az üzenet egyértelmű: „1 milla nálunk landolt!” A képen mellette ülők információink szerint „nagy titkok” tudói. Horváth Zsolt – és ezt csak kevesen tudják – Gyurcsány Ferenc titkosszolgálati tisztjéből lett Karácsony helyettese. Gyurcsány személyesen, illetve alvezére, Varjú László révén ültette a bólogató Karácsony nyakába, nem nehéz kitalálni, hogy miért. Folytatás »

Isten éltesse a szépkorúakat az idősek világnapján!

2019. október 2.

Csepel.hu

Az elmúlt évekhez hasonlóan Csepel önkormányzata együtt ünnepelt a kerületi szépkorúakkal az idősek világnapján október elsején. A remek hangulatú dunai hajókiránduláson hatszáz nyugdíjas korú vett részt, majd velük együtt közel hétszáz főt köszöntöttek és ünnepi ebéddel láttak vendégül a volt ÁMK tornacsarnokában. Ez alkalommal az időseket Borbély Lénárd polgármester köszöntötte.

A háromórás hajóútra az utasokkal tartott Morovik Attila alpolgármester, Czibulyáné Szonday Szilvia és Pintér József Gáborné önkormányzati képviselők, a délutáni ünnepségre hozzájuk csatlakozott még Bercsik Károly és Szuhai Erika képviselők.

Folytatás »