2019. 10. 01. – Reformáció hónapja megnyitó

„Az egyház ma is reformációra szorul, a világ, amiben élünk, arra késztet bennünket, hogy újra és újra átgondoljuk szolgálatunkat” – hangsúlyozta Kondor Péter evangélikus püspök a reformáció hónapja rendezvénysorozat kedd esti központi nyitó alkalmán. Mint mondta, nem nekünk kell magunkat megreformálni, csakis Jézus Krisztus képes minket megújítani, aki fél évezrede egy kolostor cellájában gyötrődő szerzetest, Luther Mártont is megszólította. „Használjuk a reformáció havát arra, hogy visszatekintünk, magunkba nézünk és reménységgel előre tekintünk” – buzdított a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szokásos egy hónapon át tartó országos programsorozata – már hagyományosan – zenés istentisztelettel kezdődött: fél hattól a református Egressy Béni Művészeti Középiskola fúvószenekara hívogatta a Deák téri evangélikus templomba a Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontján áthaladókat, fél órával később pedig a rendezvénysorozat valaha volt legnépesebb összkara énekelt odabenn. Az igehirdetésre a rákoscsabai baptista énekkar és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának nőikara hangolta a résztvevőket, a prédikációra pedig a Pünkösdi Zenei Misszió Égi Szólamok Kórusa, valamint a Deák Téri Evangélikus Gimnázium ifjúsági kórusa felelt.

Az eseményről készült galériát ide kattintva megtekinthetik.

Itt lehet hozzászólni !