Bemutatkozott az első Csepeli Őszi Tárlat

2019. október 28.

csepel.hu

Az első alkalommal megnyílt Csepeli Őszi Tárlaton régi és új kiállítók mutatkoztak be alkotásaikkal a Szabó Magda Közösségi Tér Galériájában október 25-én.

A tárlatot Skoda Éva festőművész, a Helikon Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg. A kiállítást Farkas Enikő intézményvezető-helyettes és Tóth Alíz grafikusművész rendezték.

Folytatás »

Kassán emlékeztek II. Rákóczi Ferenc fejedelemre

2019. október 28.

Németh Szilárd: “„Mi magyarok és szlovákok, békében egymás mellett élve, együttműködve erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Mai rendezvényünk csodálatos példája a határokon átívelő közös összefogásnak, együttműködésnek”

Faragó Fanny/ Honvédelem.hu, Csepel.info

Fotó: Dévényi Veronika

„Rákóczi Ferenc erkölcsi nagysága, szellemi öröksége ma is meghatározó és iránytűként szolgál a határon innen és túl élő magyarság számára” – fogalmazott Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Kassán, a II. Rákóczi Ferenc Emlékház udvarán, október 27-én.

Közel háromszázötven utas érkezett a „II. Rákóczi Express” elnevezésű történelmi emlékvonattal vasárnap délelőtt, a szlovákiai Kassára. Az egész napos program részeként magyar nyelvű szentmisén vettek részt a Szent Erzsébet Főszékesegyházban, ezt követte a központi megemlékezés a Rodostói ház udvarán. Folytatás »

November második hétvégéjén pótlóbuszok közlekednek a H7-es hév helyett

2019. október 28.

MÁV-HÉV, BKK, MR.Gabee, Csepel.info

Új utastájékozató vitrinek a H7-es hév vonalán

Mr. Gabee információi szerint november 9., (szombat) üzemkezdettől – november 10., (vasárnap) üzemzárásig A H7-es hév Boráros tér és Csepel között nem közlekedik.

H7-es jelzéssel a Boráros tér H (23E járat végállomása) és Szent Imre tér között hévpótló autóbusszal utazhatnak. Szent Imre tér és Csepel végállomás között a 38 / 38A / 138 / 238-as autóbuszokkal utazhatnak.

Új üzlet nyílik a Csepel Plazaban

2019. október 28.

Az elmúlt napokban illetve hetekben a fenti plakátot helyezték ki a Csepel Plaza egykori Telekom üzletének kirakatába.

Mr.Gabee szerkesztőnk felvette a kapcsolatot a Herbária gyógynövénybolt vezetőségével, akik válaszukban megerősítették az új üzlet nyitásának tényét, és elmondták, hogy várhatóan december 4-én nyílik az új Herbária üzlet a Csepel Plaza földszintjén.

Egressys sikerek a XVIII. “Budapest Csillagai” Nemzetközi Zenei Versenyen

2019. október 28.

Egressybeni.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Október 26-27-én került megrendezésre a XVIII. “Budapest Csillagai” Nemzetközi Zenei Verseny ahol az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola diákjai az alábbi helyezéseket hozták el:

  • Nagybányai-Nagy Anna – ezüst (Tanár: Bernáth Ferenc)
  • Éles Anna – ezüst (Tanár: Bernáth Ferenc)
  • Mikó Dávid – bronz (Tanár: Bernáth Ferenc)
  • Hoffmann David – ezüst  (Tanár: Roth Ede)
  • Bernáth Attila – bronz (Tanár: Varga István)

Magyarországon az EU-s átlag alatt van a vagyoni egyenlőtlenség

2019. október 27.

Mandiner, Csepel.info

Sokkal nagyobbak a vagyoni különbségek Németországban vagy Svájcban, de a világ- és az uniós átlag is rosszabb, mint a magyar – derül ki a Credit Suisse jelentésből.

Oroszországban a legnagyobb a vagyoni egyenlőtlenség – állapítja meg a Credit Suisse jelentés. Ott az ország vagyonának 83% -át a népesség leggazdagabb 10% -a birtokolja. Folytatás »

Ma van a Székely Autonómia Napja – őrtüzet gyújtottak Csepelen is

2019. október 27.

888

Csepelen a Daru dombnál gyújtottak őrtüzet a székely autonómiáért

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) határozatának értelmében október utolsó vasárnapja a Székely Autonómia Napja, ezen alkalomból Székelyföld-szerte őrtüzeket gyújtanak. A kezdeményezők össznemzeti imádságra és őrtüzek gyújtására szólítják fel Kárpát-medence lakosságát.

A székely autonómia napján, vasárnap újra fellobbannak az őrtüzek Székelyföld több pontján. Az idei rendezvénynek kettős üzenete van: az autonómia melletti küzdelmen kívül a nemzeti régiók ügyében indított európai polgári kezdeményezés mellett is mozgósítanak – hangzott el az M1 adásában.

Folytatás »

Felborult egy autó a Hollandi úton

2019. október 27.

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee információi szerint vasárnap kora este a Hollandi út strand előtti szakaszán haladt a fenti képen látható autó, amikor a gépkocsi az út középen található járdaszigetre hajtott. Ezt követően a kocsi egy másik autónak csapódott, majd felborult.

Szerkesztőnk helyszíni információi szerint a gépkocsit vezető nő ittas állapotban vezetett. A katasztrófavédelem így számol be az esetről:

Két gépkocsi ütközött össze a XXI. kerületi Hollandi úton, a Hajós utca és a Kecsege utca közötti szakaszon. Az ütközés erejétől az egyik jármű az oldalára borult. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították az autókat, valamint felitatták az úttestre került szennyeződést. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.

Mindenszentek és halottak napja: rendkívüli járatok és sűrűbb közösségi közlekedés

2019. október 27.

BKK, Mr.Gabee, Csepel.info

Halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2019-ben is rendkívüli járatokat indít, emellett nagyobb kapacitással közlekedik számos, sírkertet is érintő járat már október 26-tól.

A várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt a temetők megközelítésére érdemes az egyéni közlekedés helyett a közösségi közlekedési járatokat választani, a sírkertek megközelítéséhez pedig utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni. Október 31-én, csütörtökön nyitástól november 2-án zárásig gépjárművel csak az Újköztemetőbe lehet behajtani, a többi sírkertben tilos az autóforgalom, csak a mozgáskorlátozottak hajthatnak be gépkocsival. Folytatás »

Mementó 1990: a taxisblokád története és következményei

2019. október 27.

HVG, Mr.Gabee, Csepel.info

Két nappal az október 23-ai ünnepségek után, két nappal Antall József kórházba vonulását követően az MDF vezette kormány hirtelen bejelentette: drasztikusan, 65 százalékkal megemelik a benzin és a gázolaj árát. A döntést hihetetlen erejű felháborodás követte. A taxisblokád következményei azonban még ma sem teljesen világosak – erről is szól cikkünk, amelynek végén az akció rövid kronológiáját közöljük.

1990. október 25-én a Népszabadság azzal jelent meg, hogy „a kormány ülésének napirendjén nem szerepel a benzináremelés témája”, viszont az előzetes információk szerint 14 előterjesztést tárgyal a kabinet. Gyanús lehetett ez a hír sokaknak, különösen azoknak, akik aznap egy Népszavát is vásároltak. Abban ugyanis ez volt olvasható: „56 forintot kell fizetni a kutaknál egy liter normálbenzinért. A szuper 59-be, az extra pedig 62 forintba kerül ma, nulla órától. Az ólommentes benzinért 61 forintot kérnek. Emelkedett a gázolajok ára is, most – minőségtől függően – 42-45 forintot fizetnek értük az autósok, literenként.” (Forrás: Magyarország politikai évkönyv, 1991) Folytatás »