Egy kivételes és hiteles embernek állítottak emléket

2019. november 28.

Emléktáblát kapott a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola falán a néhai Choli Daróczi József, aki Újpalotán kezdett el tanítani

Bpxv.hu, Csepel.info

Fotók: Vargosz/XV Média

Tisztaszívű, nagylelkű ember volt – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester hétfő este az újpalotai László Gyula Gimnázium és Általános Iskolánál tartott eseményen. Szürkület, sőt este volt már, mégis szép számmal jöttek el kerületből és a budapesti roma közösségből is, hogy megemlékezzenek a 2018-ban elhunyt Choli Daróczi Józsefről.

A 80 éve született cigány író, költő, népművelő, műfordítónak azért itt, Újpalotán állított emléket a XV. Kerületi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Populus Pharaonis Egyesület (POFA), mert Choli Daróczi József ebben az intézményben kezdte meg pedagógusi munkáját képesítés nélküli tanítóként. Ennek történetét a helyi cigány önkormányzat nemrég megválasztott elnöke, Czuczu Tamás idézte fel, mint elmondta, „Choli bácsi” nem nyugodott bele, hogy az egykori rákospalotai cigánytelepen élő gyermekek korai iskolaelhagyók voltak. A pályakezdő pedagógus a szülőknek cigányklubot szervezett, és elérte, hogy egyre több gyerek ragadjon meg az akkori Lila Iskolában. Folytatás »

Gyönyörű lesz az új csepeli Kultik Mozi – galériával

2019. november 28.

Mr.Gabee, Csepel.info

Jó hírünk van a mozi kedvelőinek! A KULTIK Csepel mozi megújul kívül belül. Mr.Gabee csütörtökön személyesen ellátogatott és engedélyt kapott arra, hogy bekukkantson a Csepel Plazaban található mozi átalakítási munkálataiba. 

Szerkesztőnket ott tartózkodása során Horváth Szilvia marketing vezető kalauzolta körbe. A látogatás során készített képeket és információkat az alábbiakban olvashatják: Folytatás »

Ismét egészségnap lesz Csepelen

2019. november 28.

Csepel.hu

Csepel.hu

Karácsonyék leszavazták a dél-budai centrumkórház megépítését

2019. november 28.

Mandiner, Csepel.info

A főváros szerdai közgyűlése nem volt hajlandó többlettámogatást elkülöníteni az egészségügyre, a VIII. kerület liberális polgármestere pedig az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók béréből vette el a politikusaiknak fizetett többletköltségeket. 

Ilyen az ellenzéki “összefogás”, amely szavakban az egészségügyet tartja a legfontosabbnak, de ha döntési helyzetbe kerülnek, az egészségügy lesz az utolsó, ami érdekli őket. Folytatás »

Elérhető a HÉV szerelvényein az ingyenes internet

2019. november 27.

Mr.Gabee, Csepel.info

László és Cinemas olvasóinknak is feltűnt, hogy a H7-es HÉV járatok egyes szerelvényein elérhető a “HEV-WiFi”. 

Úgy tűnik, hogy a MÁV-HÉV az utóbbi időben egyre nagyobb ütemben elkezdte beüzemelni a járművein az ingyenes internet hozzáférést. Cinemas olvasónk tesztelte a hozzáférést, véleményét az alábbiakban olvashatják: Folytatás »

Borbély Lénárd: A fővárosi közgyűlés arra szavazott, legyen atlétikai világbajnokság Budapesten, a vita lezárult

2019. november 27.

Origo.hu, Pesti Srácok

A Fővárosi Közgyűlés egyértelműen a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése mellé állt – jelentette ki Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere a közgyűlés után.

Folytatás »

Csepeli idősotthonba gyűjtenek meglepetés-ajándékokat

2019. november 27.

Mmonline.hu

Újragondolta a hosszú évek óta népszerű, karácsonyi cipősdobozos kampányokat az nlc szerkesztősége. Adni Jó! elnevezésű, ma indult kezdeményezésük keretében ezúttal nyugdíjasok ünnepét szeretnék boldogabbá tenni. Az olvasók dobozokba rejtett ajándékait az online női magazin csapata a csepeli Olajág Idősek Otthona háromszáz lakójának egy meghitt rendezvény keretében adja át az advent ideje alatt.

Az idei esztendő eddig a magyar emberek jóságáról szólt, hiszen alig néhány hét leforgása alatt kétszer 700 millió forintot gyűjtöttek két kisgyerek gyógyulására. Az adományozásnak ezzel nincs vége; az országos összefogásban létrejött közösségek azóta is működnek – újabb és újabb csöppségeket segítve. Folytatás »

A kormány elfogadta a kerületi javaslatokat az atlétikai vb-vel kapcsolatban

2019. november 27.

infostart.hu

A kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban és kötelezte minisztereit e javaslatok maradéktalan végrehajtására – közölte a Miniszterelnökség.

Folytatás »

Ingyenes alma és burgonya akció hétvégén Csepelen

2019. november 27.

Őrület: Karácsony Gergely hajléktalanokat költöztetett volna az idősotthonokba

2019. november 27.

Csepel.info

Szerencsére győzött a józan ész az őrült ötlet felett.

A mai Fővárosi Közgyűlésen Karácsony Gergely főpolgármester azt javasolta, hogy az egyébként is hosszú várólistás budapesti idősotthonokat hajléktalanokkal töltse fel az új városvezetés – írta Borbély Lénárd csepeli polgármester a Facebook-oldalán. Folytatás »