Már megint egész Európa Magyarország hátát nézi

2020. február 15.

Portfólió

Az utóbbi negyedévekben már megszokhattuk, hogy Európa élmezőnyében van a magyar gazdaság növekedése, az Eurostat adatai alapján ez nem volt másként a negyedik negyedévben sem. Persze néhány ország adata még nem ismert, az írek és esetleg a máltaiak még beelőzhetnek, de egyelőre csak Románia tudta megközelíteni a magyar GDP-bővülési ütemet.

A tavalyi negyedik negyedévben az eurózóna gazdasága mindössze 0,1 százalékkal tudott bővülni az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 0,9 százalékos volt a növekedés – derül ki az Eurostat pénteken megjelent statisztikájából. Közben az EU28 szintén alig érezhető növekedést tudott felmutatni negyedéves alapon, 2018 negyedik negyedévéhez képest pedig 1,1 százalékos volt a bővülés. Ha a britek nélkül az EU27-et nézzük, akkor ennél egy hajszállal nagyobb, 1,2 százalék volt a növekedés. Folytatás »

Politikai okból támadják a Nemzeti alaptantervet

2020. február 15.

Magyar Nemzet

– Az új Nemzeti alaptantervvel (NAT) kapcsolatban elhangzó eddigi bírálatok politikai indíttatásúak. Nem a liberális kritikusok által kifogásolt szerzők (Wass Albert és Nyirő József) műveiből neveznek meg olyan részeket, amelyekre azt lehet mondani, hogy nem helyes vagy bármilyen más okból nem tanítható, hanem a szerzők személyét támadják – jelentette ki lapunknak Klinghammer István (képünkön), a második Orbán-kormány felsőoktatásért felelős államtitkára.

Szavai szerint felnőtt, komoly embereknek, akik a gyermekek iránt felelősséget éreznek, máshogy kellene közelíteni az ilyen fontosságú kérdésekhez, s úgy vélte: az új NAT-ot bíráló politikusok többsége nincs felkészülve a szakmai, értékelő vitákra, sőt közülük többeknek még a helyesírásban is lenne bepótolnivalója. Folytatás »

Két autó ütközött össze Széchenyi István utcában

2020. február 15.

Mr.Gabee, Csepel.info

 

Mr.Gabee korábban számolt be róla, hogy szombaton délelőtt több autó ütközött össze a Kvassay Jenő úton. Sajnos ismét baleset történt:

K. Attila fényképes információi szerint a Táncsics Mihály és a Széchenyi István utcák kereszteződésében ütközött össze egy Hyudai és egy Lexus. Cikkünk megejelenéséig a BKK járatok (71, 151) az eredeti útvonalában nincs fennakadás.

Kapcsolódó anyagok:

Több autó ütközött össze a Kvassay Jenő úton

Intézményi büfébe munkatársat keresnek

2020. február 15.

Mr. Gabee, Csepel.info

Csepeli iskolai étkezdébe szakács (főzőasszony) munkatársat keresnek, azonnali kezdessél.

Bővebb felvilágosítás a 06309811237-es telefonszámon lehetséges.

Több autó ütközött össze a Kvassay Jenő úton

2020. február 15.

Mr. Gabee, Csepel.info

 

Három autó érintett abban a balesetben, ami szombaton délelőtt történt a Kvassay Jenő úton. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

Fotó: Mr.Gabee

Aláírásgyűjtés Székelyföld jövőjéért!

2020. február 14.

csepel.hu

csepel.hu

Minden gyermek számára biztosított az óvodai ellátás

2020. február 14.

csepel.hu

Morovik Attila oktatásügyért felelős alpolgármester harmadik ciklusát kezdte meg ősszel.

Az elmúlt évek tapasztalatairól, a Csepeli Gyermeksziget Programról, az ehhez kapcsolódó iskolafelújításokról, valamint az óvodákat érintő fejlesztésekről, változásokról is beszélgettünk vele.

Folytatás »

Baleset történt az Ív utcában

2020. február 14.

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee fényképes információi szerint csütörtökön baleset történt Csepelen, az Ív utca és a Sás utca kereszteződésében.

A képen látható svájci rendszámú gépkocsinak nem adták meg az elsőbbséget, és kerítésnek ütközött. A balesetben nem sérült meg senki.

 

Tegnapi újság: Szent Imre tér 1994-ben

2020. február 14.

Mr.Gabee, Csepel.info

A legnagyobb videómegosztó oldalt böngészve egy gyöngyszemet találtunk, mely 1994. február 14-készült, az egykori Szent Imre térről. A videó a következő van írva: 

Pár jelenet a full Ikarus-os Csepel Szent Imre térről. Nem ezért voltam ott, no de azért pár jelenetet mindenképpen kellett csinálnom. Akkoriban ez nem volt nagy szám, sőt mindennapos látvány volt, semmi extra, ezért csak úgy épphogy filmezgettem sajnos. Pedig ma már órákig el tudnám bámulni ezt a látványt. BKV és Volánbusz Ikarus áradat. BecsVision 2001.

Komposztláda akció Csepelen

2020. február 14.

csepel.hu

A jelentkezési lap letölthető a csepel.hu oldalról.

csepel.hu