Ne hagyják becsapni magukat – figyeljenek a trükkös telefonálókra

2020. február 28.

Mr.Gabee, Csepel.info

Bernicske azzal kereste fel szerkesztőségünket pénteken este, hogy édesanyja egy érdekes telefonhívást kapott, melyben a korona vírust megelőző csomagot adnának és mindezért potom 4500 forintot kell fizetni.

Édesanyám rányomta a hölgyre a telefont. Az, hogy mindezt hogyan gondolta kivitelezni, odaáig nem jutottak el, mert bontotta a vonalat.

Amennyiben Önökkel is történt hasonló eset, mesélje le nekünk a fórumba, hogy más is tanuljon az esetből.

Vigyázzunk magunkra, és egymásra! Ne hagyjuk magunkat becsapni!

Update: A Csepel HOL-MI csoportban ugyanerről az esetről írnak, de az ottani eset pár órával korábban történt. 

Akadálymentesítik a tüdőgondozót

2020. február 28.

csepel.hu

Központ (ÁEEK) 64 millió forintos támogatásának köszönhetően újabb egészségügyi fejlesztések valósulnak meg a kerületben.

A rendelkezésre álló összeget új eszközök beszerzésére és a tüdőgondozó akadálymentesítésére fordítja a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat – tájékoztatta lapunkat dr. Dobák András, az intézmény főigazgatója.

Folytatás »

Figyelem, lezárják a Rákóczi Ferenc utat az M0-ás híd alatt

2020. február 28.

BKK, Napi.hu

Teljes szélességében lezárják a forgalom elől Csepel-szigeten a II. Rákóczi Ferenc út M0 híd alatti szakaszát február 29-én, szombaton 0:20-tól március 2-án, hétfőn 0:20-ig a halásztelki csomóponti híd szélesítéséhez kapcsolódó munkák miatt. A lezárás idején gyalogosan sem lehet átkelni az úton, az érintett autóbuszok terelve közlekednek – adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Csepel felől a halásztelki csomópontban a lezárás ideje alatt is lesz lehetőség az M0 autóútra felhajtani Buda felé. Az M5-ös autópálya felé vezető felhajtó ugyanakkor már nem lesz használható, ezért Csepel felől érkezve a szigetszentmiklósi (Csepeli úti) felhajtót érdemes igénybe venni – írják.

Folytatás »

Kiírásra került az önkormányzat 2020. évi sportpályázata

2020. február 28.

csepel.hu

A 2020. február 27-i Képviselő-testületi ülésen Borbély Lénárd polgármester javaslatára ismét kiírásra került a kerületi sportklubok támogatását célzó sportpályázat.

Folytatás »

Meghívó szakmai és lakossági tájékoztató fórumra

2020. február 28.

csepel.hu

Tisztelt csepeliek!
Ezúton meghívjuk Önöket a készülő Budapest XXI. Kerület Csepel Zöldfelületi Stratégia ’21 szakmai és lakossági tájékoztató fórumára.

Folytatás »

Teljesen megújul, metró lesz a csepeli HÉV-ből

2020. február 28.

csepel.hu

Nyílt európai uniós közbeszerzéssel, 2021-ben indul a csepeli és dél-pesti HÉV-közlekedés teljes megújítása és bővítése – jelentette be Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Borbély Lénárd csepeli polgármester a Facebook oldalán köszöntötte és kommentálta az elmúlt száz év legnagyobb ívű közlekedési fejlesztésének tervét.

Folytatás »

Útbeszakadás: változás a 35-ös és 36-os busz útvonalán

2020. február 27.

Csepel.info

A főváros egyelőre nem tudta kideríteni, milyen okból szakadt be az úttest a 35-36-os buszok útvonalán, ezért – visszavonásig – más útvonalon járnak a buszok: nem érintik a Dr. Koncz János tér és a Völgy utca megállót.

 

Gázvezetékcserét végeznek a Cseresznyefa utcánál

2020. február 27.

csepel.hu

Az NKM Földgázhálózati Kft. megbízásából a Vabeko Kft. generálkivitelezésében a Cseresznyefa utca 60-70. közti, valamint a Szederfa utca Cseresznyefa utca kereszteződés – Szederfa utca 31. szakaszán kisnyomású gázvezeték létesítése kezdődik.

A beruházás lakossági igénybejelentés alapján történik, a célja gázzal nem rendelkező ingatlanok ellátása.

Folytatás »

Egy műszaki hibás gépkocsi nehezíti a közlekedést

2020. február 27.

Mr. Gabee, Csepel.info

A kép illusztráció

Az alábbiakban Patrícia nevű olvasónk levelét idézzük, amit csütörtökön 1:30 óra után küldött:

Torlódásra kell számítani Csepelen, a Kossuth Lajos utca és a Szent István út kereszteződésében a lámpánál, ugyanis egy lerobbant autó van a kereszteződésben, amit letolni sem lehet az ùtrol, (megpróbáltuk többen) de eltört a kocsi váltója! Várják az autómentőt.

Badacsonyi utca – ilyen volt, ilyen lett…

2020. február 27.

Bercsik Károly/Facebook, Csepel.info

A Badacsonyi utcában csapadékvíz-elvezetést, utat, és járdát épített a csepeli önkormányzat. Bejegyzésünkben Bercsik Károly önkormányzati képviselő fotóit osztjuk meg.

A Csepellel kapcsolatos információikat a csepel.info@gmail.com címre vagy Messenger üzenetben várjuk.

csepel.info