Weisz Fanni Csepelen próbálja rendezi az életét

2020. július 20.

Bors Online

Többen látták mostanában Csepelen, édesanyja lakóhelyén a válófélben lévő Weisz Fannit. A szakértő szerint a modellnek nehéz lesz feldolgozni a szakítást, mivel még sosem kellett egyedül szembenéznie a problémáival.

Édesanyja mellett kezdhet új életet Weisz Fanni. A hírhedt hetedik év, úgy tűnik, Weisz Fanni és Hajmásy Péter kapcsolatán is kifogott, mert öt- évnyi együtt járás és két év házasság után szerda éjjel bejelentették, hogy elválnak útjaik. Lapunk információi szerint Fannit az utóbbi időben többen látták Csepelen, ahol édesanyja, Ágnes és testvére, Gábor is él, így a válást követően Fanni valószínűleg a családi fészekben keres vigasztalást.

Folytatás »

Tegnap történt – Csepel történelme

2020. július 20.

Mr.Gabee. Csepel.info

Mr.Gabee történelmi rovatának mai részében egy nagyon érdekes fotót mutatunk be, mely napra pontosan a mai napon készült.

Budapest, 1965. július 20. A Betonútépítő Vállalat munkásai felszedik a régi vágányokat és lefektetik az újakat a Helyiérdekű Vasút (HÉV) Boráros tér és Szabadkikötői megálló közötti pályaszakaszon.

Már az idén rövidebb idő alatt közlekedhet a gyorsvasút Csepelről, miután fokozatosan kicserélik a vágányokat nagy teherbírású zakatolás-mentes sínpárokra, és hamarosan forgalomba állítják az új nagy sebességű szerelvényeket is. MTI Fotó: Lajos György

Folytatás »

Tűzoltók törtek be egy Kossuth Lajos utcai lakásba

2020. július 20.

Mr. Gabee, Csepel.info

K. Attila olvasónk

Több olvasó jelezte, hogy tűzoltó, rendőr és mentő érkezett a Kossuth Lajos utca 103 szám alatt található társasházhoz vasárnap késő éjszaka.

Az ott tartózkodó K. Attila olvasónk elmondása szerint az egyik földszinti lakásba az ablakon keresztül hatoltak be a tűzoltók. A lakásban vehetően valaki rosszul lett, ugyanis a tűzoltókat a mentőszolgálat munkatársai követték, akik oxigénpalackot vittek magukkal.

Áramszünet a Táncsics Mihály utcában

2020. július 19.

Mr. Gabee, Csepel.info

0:25 – helyreállt a rend!

K. Attila információi szerint áramszünet okoz fennakadást a Táncsics Mihály utca 83-85 számú társasházban és környékén vasárnap késő este. 

Akinek bármilyen információja van az áramszünet okáról, esetleg egyéb területeken is  áramszünet van, írja meg a fórumba.

Update:

Az alábbi területen sincs áram:

  • Plaza
  • Kossuth Lajos utca
  • Szent István út 1
  • Görgey Artúr tér

Van régi 2 és 5 ezer forintos bankjegye? Eddig fizethet még velük

2020. július 19.

BLIKK, MR.Gabee, Csepel.info

Július végéig lehet még becserélni a régi két – és ötezres bankjegyeket a postákon, illetve a bankfiókokban, ezután már csak a Magyar Nemzeti Bankban keríthetünk erre sort.

Még több mint 19 millió forint értékben vannak forgalomban a 2017 márciusa előtt kibocsátott bankjegyek. Fizetni már eddig sem lehetett velük, az újdonság, hogy letelik július 31-gyel a három év, amíg még postán és bankban beválthatóak. Pedig rengeteg van belőlük a lakosságnál.
Folytatás »

MH1 bemutatón vett részt a Weiss iskola

2020. július 19.

WM-iskola, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Honvéd Kadét tanulói az MH1 Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél ismerkedtek az alakulattal, annak történetével, feladataival és eszközeivel. A speciális gyakorlaton sok új ismerettel, tapasztalattal gazdagodhattak. A Hadikikötőben tett látogatás nagy élmény volt mindannyiuknak.

Köszönet az Ezred minden közreműködőjének a hivatástudat, a szakmaiság és az elhivatottság átadásáért. Az eseményről készült képeket ide kattintva tekinthető meg.

Csepel történelme

2020. július 19.

Mr.Gabee. Csepel.info

Mr.Gabee történelmi rovatának mai részében egy nagyon érdekes fotót mutatunk be, mely napra pontosan készült.

Budapest, 1961. július 19. Új lakó költözik a Fővárosi Szállítási Vállalat bútorszállító kocsijával Csepel új lakótelepére, a Csillagtelepre. A fotón az Orion utca egyik társasháza látható. MTI Fotó: Kácsor László

A mai rovat anyagát ezúttal is Mocsár Lajos, oldalunk egyik nagyon kedves olvasója állította össze, és ajánlotta szerkesztőségünk figyelmébe. Köszönjük szépen.

Átadták a csepeli Laurencz László kézilabdacsarnokot

2020. július 18.

Origo

Polinszky Tibor Gyula nyugalmazott főépítész fotógalériái az épületről itt és itt tekinthetők meg

Csepelen szombat délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a 85 esztendős Laurencz László mesteredzőről, a kerület díszpolgáráról elnevezett, 870 millió forintból elkészült kézilabdacsarnokot.

Az avatón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte: nagy szükség volt erre a létesítményre, a 86. születésnapját 11 nap múlva ünneplő Laurencz László pedig csepeliként méltó a névadó szerepre, hiszen rendkívül sokat tett a magyar sportért. Folytatás »

Áramszünet lesz hétőn a Csete Balázs utcában

2020. július 18.

Mr.Gabee, Csepel.info

Sajnos a vírushelyzet beköszönése óta az ELMÜ nem teszi közzé az áramszünetekkel kapcsolatos munkálatait oldalán. Ennek érdekében egyéb oldalakon, szolgáltatókon keresztül próbálunk informálódni ezekről. 

Ennek értelmében a FŐTÁV információi szerint 2020. július 20-án 8 és 12 óra között a Csete Balázs utca 3 szám alatt áramszünet lesz

Segítse munkánkat: amennyiben értesítést kap közelgő áramszünetről, vagy egyéb munkálatról, kérjük jelezze felénk a csepel.info@gmail.com címen, hogy tudjuk az olvasókat tájékoztatni.

Július 18 – Csepel napja

2020. július 18.

Wiki, Mr. Gabee, Csepel.info

Csepelt közvetlenül a honfoglalás után, még az államalapítás előtt megszállták a magyarok.

Ezt ásatási leletek is igazolják, de írásos bizonyítékaink is vannak. Szinte közvetlenül a VIII-IX. század fordulóján bekövetkezett honfoglalás után Árpád vezér megszállt a Csepel-szigeten, ahogy ezt egy, a XII. század végén élt, ismeretlen nevű krónikaíró (akit ezért Anonymusnak, névtelennek nevezünk) megírta. Folytatás »