Van régi 2 és 5 ezer forintos bankjegye? Eddig fizethet még velük

BLIKK, MR.Gabee, Csepel.info

Július végéig lehet még becserélni a régi két – és ötezres bankjegyeket a postákon, illetve a bankfiókokban, ezután már csak a Magyar Nemzeti Bankban keríthetünk erre sort.

Még több mint 19 millió forint értékben vannak forgalomban a 2017 márciusa előtt kibocsátott bankjegyek. Fizetni már eddig sem lehetett velük, az újdonság, hogy letelik július 31-gyel a három év, amíg még postán és bankban beválthatóak. Pedig rengeteg van belőlük a lakosságnál.

A 2017 márciusa előtt kibocsátott kétezer és ötezer forintos bankjegyeket még július végéig cserélhetjük be a postákon vagy bankfiókokban, augusztustól azonban ezt csak a Magyar Nemzeti Bankban tehetjük meg 2037. július végéig.

Ezek a bankjegyek még nagyjából 19 millió értékben vannak forgalomban a jegybank közlése szerint. A régi 2000 forintos bankjegyből még 3,9 millió darab, illetve a régi 5000 forintos bankjegyből 2,3 millió darab nem érkezett vissza a jegybankba a 2017. július végi bevonás óta eltelt idő alatt.

Július vége után többféle módon is lehetőség van a becserélésre:

  • beviszi a Magyar Nemzeti Bank (Budapest, V. kerület, Kiss Ernő utca 1.) pénztárába,
  • vagy értéklevélben elküldi a Magyar Nemzeti Banknak.
    Ha a beküldött bankjegyek megfelelő állapotban vannak, azaz cserélhetőek, akkor az MNB postai úton vagy átutalással kifizeti az adott összeget – írja a Napi.hu.

Fontos, hogy a 2015 előtt kibocsátott húszezreseket is még idén, december 31-ig kell becserélni a postákon vagy bankfiókokban, a Magyar Nemzeti Bankban pedig erre még 2037 végéig van lehetőség.

Itt lehet hozzászólni !