Igazolványokat találtak Csepelen

2021. május 4.

Mr. Gabee, Csepel.info

Olvasónktól kapott információk szerint iratokat találtak Csepelen, a Szent Imre téren.

Az igazolvány Mata Zoltán nevére szerepel. Az iratokat átveheti tulajdonosa a Szent Imre téri Postán.

Május 4-e, a tűzoltók napja Magyarországon, valamint Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének ünnepe

2021. május 4.

Blogstar.hu

Az ország legrégebben alakult szervezetét, a Magyar Tűzoltó Szövetséget (MTSZ) Széchenyi Ödön gróf alapította 1870-ben. A tűzvédelem eszköz- és követelményrendszerének kidolgozásával, saját szaklap és segélyegylet alapításával, 1936-ban az első tűzvédelmi törvény kiharcolásával alapozta meg tekintélyét, majd az 1948-ban megszűnt szervezet jogutódként 1990-ben alakult újra. Az MTSZ a megyei szövetségeken keresztül jelenleg ezer településen csaknem másfél millió munkaórában ment életet, és évente több mint tízezer esetben nyújtanak tényleges segítséget.

Magyarországon 1991-től ismét május 4-én ünneplik a tűzoltók napját. Ma ezt a gyakran tragédiák kísérte hivatást csak az állhatatosság, önfeláldozás, a bátorság eszméjének jegyében lehet teljesíteni, melyeket a tűzoltók számára Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje testesít meg.

Folytatás »

A csepeli szökőkutak is beindulnak

2021. május 4.

Csepel.info

Nem csak a vendéglőkben, szemmel láthatóan a csepeli tereken is  újraindul az élet. Információink szerint kedden leveszik a csepeli szökőkutakat védő burkolatokat, és napokon belül ismét víz csobog majd bennük.

2021.  május 8-án ismét a VEKOP program keretében – a lakók bevonásával  – padokat helyeznek ki a Kossuth Lajos utca 166-172. és a Vénusz utca 5-7. környezetébe. Az új padok kihelyezése mellett a tönkrement padülőkéket, támlákat is lecserélik.

Eurostat: 2012 óta csökken a mélyszegénység Magyarországon

2021. május 4.

MTI, Mandiner

Csepeli nyomortelep a Kis-Duna parton, a Daru domb közelében 2011. márciusában, röviddel a felszámolása előtt

Az Eurostat adatai alapján 2017-től 2019-ig sokkal nagyobb mértékben csökkent a szegények száma, mint 2006-tól 2008-ig.

Erősödik a szociális biztonság Magyarországon – írta a keddi Magyar Nemzet. Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója azt mondta a lapnak: az Eurostat felmérésének 2006 és 2019 közötti adatait elemezve egyértelműen látható, hogy a Fidesz-KDNP kormányzati ciklusai alatt, 2012 óta folyamatosan csökken a mélyszegénységben élők száma. A tavaly a koronavírus-járvány nyomán kialakult gazdasági krízis jóval erősebb állapotban találta a magyar társadalmat, mint amilyenben az a 2008-as gazdasági világválság előtt, az MSZP-SZDSZ-kormányzás idején volt – tette hozzá.

Folytatás »

Nyitás után, Csepelen

2021. május 4.

Csepeli Hírmondó

Április utolsó hétvégéjén kinyitottak a vendéglátóhelyek teraszai, ezzel megkezdődött a fokozatos lazítás. Két kedvelt csepeli helyszín tulajdonosát kérdeztük, hogyan készültek a nyitásra, s hogyan alakult ‒ hosszú idő után ‒ a vendégek fogadása.

Rizmajer József, a Rizmajer Sörfőzde tulajdonosa elmondta, a nagy kerthelyiségük november óta nem fogadott vendégeket, ezért a nyitás előtt egy héten át takarítottak és fertőtlenítettek. A 150 fős teraszt a járványügyi szabályoknak megfelelően alakították át, az asztalokat másfél méteres vagy annál nagyobb távolságra helyezve egymástól.

Folytatás »

Peter Šrámek Csepelről költözött új lakásába

2021. május 4.

Bumm.sk

A 27 éves énekes öt évig albérletben élt, tavaly vette meg élete első otthonát.

Az énekes pályafutása 2007-ben kezdődött, amikor szerepelt az STV Môj najmilší hit című vetélkedőjének döntőjében. Tanulmányait a pozsonyi zenei konzervatóriumban folytatta, ahol 2015-ben végzett. 2013-ban Magyarországon a Rising Star vetélkedőben bejutott a Top 12-be, és végül a 3. helyezést érte el. Folytatás »

Alkukkal helyettesítik az előválasztási versenyt

2021. május 4.

Magyar Nemzet

Sorra köttetnek a háttéralkuk az előválasztással kampányoló baloldalon, most éppen Márki-Zay Pétert biztosította a Jobbik arról, hogy nem indít rá jelöltet a választókerületében. Jakab Péterék – vagyis “a vállalhatatlan, náci Jobbik” – a hétvégén Kunhalmi Ágnes mögé is beálltak, aki cserébe a Jobbik dunaújvárosi jelöltje mellett tört lándzsát.

Még el sem kezdődött, de már most üres ígéretnek bizonyult a baloldali előválasztás, azaz hogy az ellenzéki szavazók maguk dönthetnek arról, kit tartanak esélyesnek és méltónak arra, hogy egyéniben induljanak 2022-ben. Folytatás »

Utastájékoztatás: minden fiszem-f*szom módosítás után nem cserélnek táblát

2021. május 3.

Közlekedő Tömeg

“A normális ember feltalálja magát” – így vélekedett a BKK illetékes munkatársa, mert a normális emberek úgysem olvassák az utastájékoztatót. Nyilván csak az idióták.

Az alábbiakban a Közlekedő Tömeg Facebook posztját olvashatják, melyből az is kiderül, hogy mit értenek a fiszem-f*szom módosításon.

Folytatás »

Nincs áram Csepel egyes részein

2021. május 3.

Mr. Gabee, Csepel.info

Benita olvasónk arról tájékoztatta Mr. Gabee szerkesztőt, hogy a Kossuth Lajos és a Petz Ferenc utcák egy részén nincs áramszolgáltatás hétfőn kora este.

Cikkünk megjelenése időpontjáig nem jelent meg a kimaradásról, vagy karbantartásról információ az ELMÜ – ÉMÁSZ munkatérképén. Ha az Ön lakóhelyén sincs áram, vagy tudja az áramkimaradás okát, kérjük írja meg a fórumba.

Ég egy műhely a Katona József utcában

2021. május 3.

Mr. Gabee, Csepel.info

Kigyulladt egy melléképület Budapest XXI. kerületében, a Katona József utcában. Teljes terjedelmében ég az építmény.

Egy másik melléképületre is átterjedtek a lángok, amelyeket a fővárosi hivatásos tűzoltók oltanak. Folytatás »