Szakemberekkel járta be a polgármester az áradó Duna által veszélyeztetett csepeli területeket

2024. szeptember 16.

Csepel.hu

Hétfőn nulla óra óta harmadfokú az árvízvédelmi készültség minden budapesti Duna-szakaszon. Az intézkedés érinti Csepelt is, ahol ma délelőtt Borbély Lénárd polgármester Baktay Csabával, a védelmi bizottság elnökével, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a kormányhivatal, a Városgazda és a közterület-felügyelet szakembereivel látogatott ki a leginkább érintett városrészekhez.

Megnéztük, miként készül a kerület a 2013-as árvízhez hasonló méretű áradásra. Folytatás »

Kétezren futottak a 44. Fut a Csepel versenyen

2024. szeptember 16.

 

Negyvennegyedik alkalommal rendezték meg a Daru-dombon a “Fut a Csepel” nevű futóversenyt, ahol idén kétezren álltak rajthoz.

A hagyományosan ősz elején megrendezett “Fut a Csepel” minden évben időjárástól függetlenül nagy számban vonzza a futókat és a sport szerelmeseit. Az iskolai és a felnőtt futóközösségeket egyaránt megmozgató verseny lehetőséget ad a csepeli iskolák diákjainak, hogy bemutassák futóképességüket, egyben remek alkalom a helyi futók számára is, hogy megmérettessék magukat. Idén négy távban rendeztek futamokat, így mindenki megtalálhatta a számára megfelelő távot és kihívást. Folytatás »

Közeleg az árvíz Csepelre is

2024. szeptember 16.
Csepel.hu
Minden idők egyik legnagyobb árvize lehet Budapesten, ami érintheti Csepelt is. Borbély Lénárd csepeli polgármester tagnap bejárást tartott a Duna-part mentén, a II. Rákóczi Ferenc út végén, a Tinódi és Fácánhegyi utcák környezetében.
A kerületben nagy erőkkel folytatják a felkészülést a védekezésre, a Városgazda elkezdi feltölteni a homokzsákokat, a Helyi Védelmi Bizottsággal és a társszervekkel folyamatosan egyeztetnek. A polgármester elképzelhetőnek tartja, hogy a 2013-as nagy árvízhez hasonlóan ismételten nagy összefogásra lehet szükség.

Folytatás »

Családi napot tartottak a csepeli mozgássérültek

2024. szeptember 15.

Csepel.hu

A hagyományoknak megfelelően családi napot tartott a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete a Királyerdei Művelődési Házban szeptember 14-én. Az eseményt a csepeli önkormányzat támogatta. Az összejövetelen az egyesület két tagja, Simon Gábor és Márton Krisztina énekelte el a Bodzavirág című dalt, amelyet a közönség főként Deák Kristóf Oscar-díjas rendező filmjéből, a Mindenki alkotásából ismerhet.

Ehhez kapcsolódóan köszöntötte a jelenlévőket Borbély Lénárd polgármester. Folytatás »

Hungarikum Fesztivál Csepelen

2024. szeptember 15.

Csepel.hu

Csepelen hosszú évek óta hagyomány, hogy szeptember közepén megrendezik a Hungarikum Fesztivált. A rendezvény színes színpadi műsorokon, népi mesterségeken, hagyományőrző játékokon keresztül igyekszik bemutatni a magyar kultúra gazdag tárházát.

Bár a borongós, esős idő nem kedvezett a szabadtéri programnak, ennek ellenére a Csepeli Napközis Tábor hamar megtelt élettel. Folytatás »

Boldog Jerzy Popiełuszko lelkipásztorra emlékeztek

2024. szeptember 15.

Tegnap reggel tisztelettel adózott az önkormányzat a Csepeli Lengyel Önkormányzattal közösen Boldog Jerzy Popiełuszko emlékének a Popiełuszko és a Vágóhíd utcák kereszteződésénél található emlékhelynél.

A megemlékezésen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek. Folytatás »

Sztárteniszező Csepelen

2024. szeptember 13.

Totaltenisz.hu

Fucsovics Márton csütörtökön Csepelen, a Kolonics György Szabadidőközpontban edzett Kellner Ádám irányításával, sparring-partnere pedig Sallay Péter volt. Fucsovics Márton és Sallay Péter gyakorlására a csepeli polgármester, Borbély Lénárd is kíváncsi volt.

Márton kétszeres junior Grand Slam-bajnok, junior világelső (2010). Nyolcszor nyert magyar bajnokságot, csapatban aranyérmet szerzett az Európa-bajnokságon. 2010 novemberében Junior Prima díjban részesült.  Folytatás »

Gulyás Michelle olimpiai bajnokként már a megújult öttusa népszerűsítésén dolgozik, látványos videóval, nyílt napokkal indul a DO60 LaserFun kampány

2024. szeptember 12.

Csepel.hu

DO60 LaserFun néven országos roadshowt indít útjára a Magyar Diáksport Szövetség, amelynek célja, hogy minél több gyermek és fiatal ismerje meg az öttusát és az annak alapjául szolgáló versenyszámokat. A résztvevők játékos verseny keretében próbálhatják ki a gyorsaságot és pontosságot kívánó laser run-t, vagyis a futás és a lövészet kombinált számát, és emellett például az öttusa új versenyszámában, az akadálypályán is tesztelhetik erejüket és ügyességüket.

A hat állomásos DO60 LaserFun sorozat arca Gulyás Michelle, aki azt is vállalta, hogy a szeptember 15-i nyitórendezvényen, a csepeli Daru-dombon személyesen is találkozik a gyerekekkel, és elmeséli, milyen út vezetett az olimpiai aranyéremhez és miért fontos a rendszeres, mindennapos sportolás. Folytatás »

Két éve született újjá Fekete Ákos

2024. szeptember 12.

Csepel.hu

Augusztusi lapunkban számoltunk be arról, hogy Fekete Ákos a 2024-es Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán nagyszerű eredményt ért el. Ennek a hírnek az apropóján kerestük fel a csepeli fiatalembert.

Mondhatjuk, második születésnapját ünnepli a Csepelen élő, huszonhét éves Fekete Ákos, akin 2022. augusztus 16-án hajtottak végre veseátültetést a Semmelweis Egyetem klinikáján, miután nővére felajánlotta neki az egyik veséjét. A fiatalember korábban sportolt, majd a műtét után egy évvel újra edzésbe állt. A július végén, Liszszabonban megrendezett Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett kislabdadobásban, és egy-egy ezüstöt a 200 és 400 méteres síkfutásban, valamint a 4 x100 méteres váltófutásban. Az Eb-n való részvétel költségeinek egy részét a csepeli önkormányzat állta. Folytatás »

Teherautókat ellenőriz a közterület-felügyelet

2024. szeptember 9.

Csepel.hu

 A kép ilusztráció

Augusztus elején megkezdte Csepel Közterület-felügyelete a korlátozott forgalmú övezetbe – hivatalos nevén a 12 tonnás zónába –  történő behajtások ellenőrzését a térfigyelő kamerarendszer rögzített képein keresztül.

Az ellenőrzés két útszakaszra terjedt ki, az egyik a Csepeli úton, a Plútó utcánál, illetőleg a Kossuth Lajos utcán, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézete előtt. Folytatás »