Karitász ruharaktár nyílt – Szeretetteljes szolgálat a rászorulóknak

2017. február 3.

Csepel.hu

tbe_4945

Vízkereszti házi-áldással szentelték meg a közelmúltban jótékony céllal nyílt Csepel II. Jézus Szíve Plébánia Karitász ruharaktárt a Kossuth Lajos utcában február 3-án. A 130 négyzetméteres helyiségben a rászorulók főként használt ruhákat, bútorokat, háztartási kisgépeket és egyéb hasznos tárgyakat vehetnek át pénteki munkanapokon.

A ruharaktár helyiségszentelőjén Gyuri atya az evangéliumból a három királyok történetét olvasta fel, majd áldó imát mondott és szentelt vízzel meghintette a már adakozásból összegyűlt ruhákkal és bútorokkal teli részlegeket.

Folytatás »

Egressy interaktív irodalom órát tartott a József Attila emlékhelyen

2017. február 3.

Egressybeni.hu

0-02-05-160ba87450ae14e3d8ce99270e39232da0b98ab26f7cad1c5bb78e8ca0091c34_full

Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola 8.z osztálya 2017. február 2-án rendhagyó irodalom óra keretében a József Attila emlékhelyen tett látogatást Gajdos Viktória tanárnő vezetésével.

Nem az első ilyen eset, amikor az intézmény rendhagyó tanórákat tart.

Így lopott a baloldal – Nyilvános az OLAF-jelentés

2017. február 3.

Pesti Srácok

Hagyó és Demszky

A magyar kormány nyilvánosságra hozta az uniós korrupcióellenes szervezet, az OLAF jelentését a 4-es metró beruházásáról. A jelentés itt érhető el bárki számára.

Csepreghy Nándor államtitkár azzal indokolta az időzítést, hogy az OLAF nemrég közölte velük: ha a közzététel megfelel a magyar adatvédelmi szabályoknak, akkor nyilvánosságra hozhatják a dokumentumot. Csepreghy azt mondta, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja most érkezett meg a kormányhoz. Ebben az áll, hogy ha szerepelnek is benne személynevek, ők akkor közfeladatot láttak el a beruházásban, ezért nyilvános lehet a nevük. Folytatás »

Tegnapi újság: Parkolni tanulok!

2017. február 3.

Csepel.info

Olvasó fotó

Olvasó fotó

A képen látható autósnak jól láthatóan még tanulási hiányosságai vannak a parkolással kapcsolatosan. Tény és való: nagyon nehezen lehet beállni egy másfél kocsinyi távolságra egy Suzuki Swifttel, főleg úgy, hogy a jobb oldali tükre a helyén van.

Az olvasói fotót nagyon köszönjük

Ágacska Királyerdőben

2017. február 3.

Csepeli Városkép

Baleset történt a Weiss Manfréd úton

2017. február 3.

CSepel.info, Mr:Gabee

baleset_illusztracio

Baleset történt Csepelen a Weiss Manfréd úton pénteken délelőtt – olvasható a RUTIN alkalmazásban. Torlódásra kell számítani.

Akinek bármilyen információja van a balesettel kapcsolatosan, esetleg képpel rendelkezik, küldje el nekünk.

Magyarország érdeke, hogy jó viszonyban legyen Oroszországgal

2017. február 3.

Csepel.hu

nsz

Villáminterjú Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével Putyin orosz elnök látogatása kapcsán.

Miben látja az orosz elnökkel való tárgyalás jelentőségét?

Először is le kell szögeznünk, hogy az Orbán-Putyin találkozó sikeres és eredményes volt. Hazánk eminens gazdasági és politikai érdeke, hogy kiegyensúlyozott és jó viszonyra törekedjen Oroszországgal. Magyarországon elképzelhetetlen a gazdasági siker anélkül, hogy ne ápolnánk eredményes és kiegyensúlyozott viszonyt minden nagyhatalmi szereplővel, köztük Oroszországgal.

Ezért gazdasági szempontból is fontos volt a csütörtöki találkozó sikeressége. Többek között a kőolaj- és földgázszállítások biztonsága és megfizethetősége, az olcsó paksi energiatermelés biztosítása, az atomerőmű fejlesztése, illetve a magyar mezőgazdasági termékek exportja tekintetében is megállapodtunk. Folytatás »

Baleset történt a II. Rákóczi Ferenc úton

2017. február 3.

Csepel.info, Mr.Gabee

baleset_illusztracio

FuFu nevű informátorunktól kapott információk szerint baleset történt a II. Rákóczi Ferenc úton a Shell kútnál pénteken reggel.

A baleset körülményeiről annyit mondott olvasónk, hogy az egyik autó a SHELL kút mellett található egyirányú utcából kanyarodott ki a II. Rákóczi Ferenc útra, amikor összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival.

Öt éve ilyenkor állt le a Malév

2017. február 3.

HVG, csepel.info

malev

2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása azóta sem fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.

A leállás közvetlen előzménye az volt, hogy 2012. január 9-én az Európai Bizottság a Malév számára nyújtott állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete megállapította, hogy a nemzeti légitársaság számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett. Folytatás »

Csepeli oktatási intézmény munkatársat keres

2017. február 2.

Csepel.info

allas

Csepeli oktatási intézmény munkatársat keres azonnali kezdéssel az alábbi pozíciókba:

Takarító Biztonsági
őr
Portás Irodai adminisztrátor Konyhai kisegítő

Bővebb információ kizárólag a 06309811237-as telefonszámon kérhető.