Metróbotrány: Egyértelmű a 2010 előtti miniszterelnökök felelőssége

2017. március 1.

Fidesz.hu

Metróbotrány: Egyértelmű a 2010 előtti miniszterelnökök felelőssége

Az egyszerűsített honosítás ügyéről, valamint a 4-es metróval kapcsolatos OLAF-jelentésről beszélt Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülését követően.

A bizottság fideszes alelnöke elmondta, régóta azt tapasztalja a nemzetbiztonsági bizottság ülésein, hogy ellenzéki politikusok képtelenek megérteni, hogy a magyar Országgyűlés képviselőinek Magyarország szuverenitását, a nemzet és a magyar emberek érdekeit kell képviselniük és megvédeniük bárkivel szemben, nem pedig Brüsszelt, különböző nagyhatalmakat, vagy pedig a nemzetközi nagytőkét kell képviselniük. Ez nem a nemzetközi biztonsági bizottság, hanem a nemzetbiztonsági bizottság – jegyezte meg.

Folytatás »

Baleset történt a II. Rákóczi Ferenc úton

2017. március 1.

Mr.Gabee, Csepel.info,

20170301_162712

Foto: Mr.Gabee – K.Attila

Szerda délután baleset történt Csepelen a II. Rákóczi Ferenc úton a Lámpás utcai kereszteződésnél. A balesetben a bordó szinű Nissan Almera szalagkorlátnak ütközött. Ebből kifolyólag a II. Rákóczi Ferenc úton hatalmas sor alakult ki, melynek az Erdősor utcánál volt a vége. 

Mr.Gabee és K. Attila meg nem erősített információi szerint az autó vezetője a kanyarodás pillanatában rosszul lett. A helyszínelés idején rendőrök irányították a forgalmat.

Szeretne HatárVadász lenni? Most itt az alkalom!

2017. március 1.

POLICE

Bővebb info: http://police.hu/a-rendorsegrol/hatarvadasz-kepzes

Névtelen

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába Járőrtárs beosztás betöltésére. A pályázatra cselekvőképes, 18. életévüket betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő magyar állampolgárok jelentkezését várják. A felvételt nyert pályázók 6 hónapos időtartamú moduláris képzésben vesznek részt, amelyet követően – sikeres vizsga esetén – őr-járőrtárs rész-szakképesítést (OKJ 51 861 03) szereznek. A résztvevők a képzés első két hónapjában munkaviszonyban állnak,majd a második hónap végén – sikeres modulzáró vizsga letétele esetén – a Készenléti Rendőrség hivatásos állományába 12 hónap próbaidő kikötésével kerülnek kinevezésre.

A pályázati felhívás teljes anyaga, illetve a szükséges dokumentumok, videók letölthető csatolmányként érhetőek el:

Megérkezett a tavasz: március 5-ig lehet korcsolyázni Csepelen

2017. március 1.

Csepel.hu

olvadas

A napokban beköszöntött a tavaszias időjárás, így a kerület eddigi legnagyobb jégpályája erre a szezonra bezár.

Köszönjük, hogy ilyen sokat vették igénybe szolgáltatásainkat, várjuk Önöket idén télen!

Csepel.hu

Futsal: izzadságszagú győzelemmel rájátszásban a Csepel

2017. március 1.

Futsal, Csepel.info, MR.Gabee

Teljesítette célkitűzését a Pizza King Csepel Futsal csapata, miután, az NB II Nyugati csoport alapszakaszának utolsó bajnoki mérkőzésén a Törökbálint elleni győzelmével kiharcolta a rájátszásban való részvételt.

Az alábbiakban a Pizza King Csepel Futsal sajtóközleményét olvashatják: Folytatás »

Csepeli moziműsor március első napjaira

2017. március 1.

Csepel Mozi, Mr.Gabee, Csepel.info

csepeli-mozi-03-02-03-08-hetkoznap

Ellentétesen változnak az üzemanyagárak

2017. március 1.

Autonavigator. Mr.Gabee, Csepel.info

9 forinttal csökken szerdán a benzin ára

Az előző heti drágulás ismétlődik a gázolajnál e hét szerdán, ugyanakkor olcsóbb lesz a benzin. Nincsenek komoly ármozgások mostanság az üzemanyagáraknál.

Míg múlt hét szerdán 2 forinttal olcsóbb lett a gázolaj, most szerdán pontosan ennyivel kerül feljebb az ára, ugyanakkor pontosan ennyivel lesz olcsóbb a benzin. Míg a gázolaj literenkénti átlagára így 377 forintra emelkedik, a benziné 371 forintra csökken. Folytatás »

Felgyújtották a csepeli Kis-Duna partot

2017. február 28.

Csepel.info, Mr.gabee

0-02-05-5dd0a393321bad12e95e548f427f89fc4cb1cd06f123b076ecc2dd9b01439d3f_full

Olvasónk fotója a part erzsébeti oldaláról

Felgyújtották a csepeli Kis-Duna partot a Daru domb környékén kedden este 8 óra körül – értesült a Csepel.info. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Update: Több helyen gyújtogattak, ugyanis néhány száz méterre az első helytől szintén oltani kellett. Gyaníthatóan benzinnel vagy más gyúlékony anyaggal locsolták le a nádast és a part menti sövényt. Az oltással egy időben a gyújtogatót is keresték. Folytatás »

Suttyók parkolnak – Úrvezető úr sajátosan értelmezi a kerékpárút vége táblát

2017. február 28.

INDEX, Mr.Gabee, Csepel.info

A fotón látható autós rendszeresen a kerékpárúton parkol. Helyszín: Csepel, Szent Imre tér. Most lett elegem belőle, beküldöm, ismerkedjenek meg önök is vele.

– írta egy olvasó az Indexnek.

A beállás láthatóan pontosan úgy sikerült, hogy roppant nehézkes kihajtani az útra kerékpárral. Ennyire még kiszámítani sem lehet.  De legalább kapupénzt nem szed a bicikliútra pöffeszkedő autós.

Az MSZP-sek ki­fü­tyül­ték Ju­hász Pé­te­ré­ket

2017. február 28.

Ripost

Budapest, 2017. február 10. Juhász Péter, az Együtt elnöke (k) pártja Évértékelõ füttykoncert elnevezésû tüntetésén az I. kerületi Attila út és Apród utca keresztezõdésében Orbán Viktor évértékelõ beszéde elõtt 2017. február 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Juhász kedvenc tevékenységét nevezte felháborítónak

Úgy látszik, Juhász Péter nem képes elviselni ugyanazt, amivel ő szokott botrányos körülmények között megzavarni más rendezvényeket. Az aztán meg különösen fáj neki, hogy ha az MSZP egyik vezetője teszi ugyanezt. Mindez Dunakeszin, Juhász Péter pártjának rendezvényén történt.

Ju­hász Péter annyira szí­vére vette a dol­got, hogy nyílt le­ve­let írt a Magyar Szo­ci­a­lista Párt­nak. Folytatás »