67% szavazna át a baloldalon a Momentumra

2017. március 7.

Csepel.info

67-szavazna-at-a-baloldalon-a-momentumra

Zsebre tehetik a többi baloldali pártot

A Klubrádió hallgatóinak 67%-a felelt igennel arra a kérdésre, hogy szavaznának-e a párttá alakult Momentum Mozgalomra a jövő évi választásokon. A közvélemény-kutatók a jobboldalon ugyanakkor nem láttak az elmúlt hónapokban átrendeződést a Momentum javára – értesült a Csepel.info.

Úgy tűnik, hogy a jobbközép pártszerveződésnek kitalált Momentum Mozgalom nem a jobboldalról, sokkal inkább a többi baloldali párttól venne el szavazókat. A mozgalom felvállaltan pártpolitikai céllal támadta meg Magyarország olimpiai pályázatát, melyet végül sikerült meghiúsítani. A pártszerveződés pénzelése oknyomozó újságírók szerint Haris Éva ex-MSZP-s politikushoz kötődik, az ifjú politikusok egyik tanácsadóját Lendvai Ildikónak hívják, és tagjai között is feltűnően sok MSZP-s politikus gyermeke tűnt fel. Folytatás »

Szerdától olcsóbban tankolhatunk, legalábbis benzint

2017. március 7.

AUTONAVIGATOR, Csepel.info, Mr.Gabee

Csökken a benzin ára, ám tovább nő a benzin és a gázolaj közötti árkülönbség, utóbbi ára ugyanis nem változik.

Míg múlt héten csupán 2 forinttal lett olcsóbb a benzin − miközben ugyanennyivel drágult a gázolaj -, e héten egy jelentősebb, literenkénti 5 forintos árcsökkenést kap a 95-ös benzin − értesült a Holtankoljak.hu. Folytatás »

Gyász: Elhunyt Sirály Mária óvodapedagógus

2017. március 7.

Csepel.hu

gyasz2

Pályafutását a Csepel Vas- és fémművek óvodájában kezdte 1974-ben, ahol 7 évig dolgozott.

1983-tól a józsefvárosi Szivárvány óvodában 23 évig tevékenykedett óvónőként, amit a kerület önkormányzata 20 év után áldozatos munkájáért, elismerésben részesítette.

Hónapokig ápolta beteg testvérét, majd 2015.november 19-én, a Nagy Imre ÁMK óvoda, Pillangó csoportjában kezdett el dolgozni.

Folytatás »

Lakossági fórum a Királyerdei Művelődési Házban

2017. március 7.

Csepel.hu

korcimer

Tisztelt csepeli lakosok! Tisztelt ingatlantulajdonosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy közvetlen lakókörnyezetükben hamarosan ÚT- JÁRDA- ÉS CSAPADÉKCSATORNA ÉPÍTÉS kezdődik az alábbi területeken:

Szigony utca (Matróz u. – Damjanich János u. közötti szakasz)

Kormányos utca (Matróz u. – Csáklya u. közötti szakasz)

Csáklya utca (Kormányos u. –Damjanich János u. közötti szakasz)

Evezős utca (Damjanich János u. – Evezős u. 4. közötti szakasz)

Fenti témában a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. lakossági fórumot tart, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

Folytatás »

Steel Egyéni Nemzeti Darts Bajnokság

2017. március 7.

Csepel.info, Mr.Gabee

A Csepel.info ismét segített

2017. március 7.

Csepel.info, Mr.Gabee

Ildikó nevű olvasónk facebook oldalunkon keresztül kereste fel szerkesztőségünket hétfőn kora délután, melyben leírta, hogy a Csepeli Plaza parkolójában talált egy lakcímkártyát a földön. A tulajdonos felkutatását akadályozta, hogy a lakcímkártyán egy gyulai cím volt.

H. Zsolt olvasónk közbenjárásával kedden reggel jelentkezett a lakcímkártya tulajdonosa, akinek megírtuk a megtaláló elérhetőségét. Örülünk, hogy tudtunk segíteni.

Látott, vagy valami érdekeset, meghökkentőt? Balesetet, torlódást, vagy egyéb esetet? Vagy esetleg talált valamit útja során? Ne habozzon! Küldje el nekünk, hogy mások is megnézhessék és tudomást szerezzenek róla!
A felvételeket a Csepel.info@gmail.com e-mail üzenetben várjuk. Továbbá szeretnénk a kép mellé néhány sort is kérni arról, hogy hol és mikor készült a felvétel, valamint azt, hogy kit, vagy mit ábrázol. Személyes adatait harmadik fél számára nem adjuk ki.

Az Egressy diákjai ismét a dobogó tetején

2017. március 7.

Egressybeni.hu, Mr.Gabee

foto19161

Nem olyan régen adtunk hírt az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola sikeréről. Most ismét kimagasló eredménnyel szerepeltek.

Az egri Országos ZeneKÉPzelet négykezes zongoraversenyen:

  • 4. korcsoportban arany minősítés: Hammerliedl Krisztina és Petik Csanád.
  • Tanár-diák kategóriában arany minősítés: Balog Norbert és Petik Csanád.

Felkészítő tanár: Balog Norbert

A díjazottak az okleveleken és ajándékokon kívül fellépési lehetőséget kaptak a verseny budapesti gálahangversenyére.

Illegális bevándorlás – Szigorították a jogi határzárat

2017. március 7.

nsz

Szabó Szabolcs Csepel-Soroksár megválasztott országgyűlési képviselője NEM szavazta meg az illegális migránsok őrizetbe vételét

A magyar közvélemény jelentős többsége már nagyon várta és támogatja a Kormány előterjesztésében megfogalmazott törvényjavaslatot, amely a határaink megerősítését, családjaink biztonságát, kultúránk védelmét és igazságérzetünk helyreállítását szolgálja. Az illegális migránsok elfogását és őrizetbe vételét is biztosító jogszabályt az Országgyűlés 138 Fidesz-KDNP-s és jobbikos igen szavazattal, 6 – LMP-s és független képviselők által leadott – nem ellenében, 22 – zömmel szocialista – tartózkodás mellett fogadták el kedd délelőtt. Folytatás »

Négynapos ünnep lett a húsvét – Csepel és Soroksár képviselője nem támogatta

2017. március 7.

Pesti Srácok, Csepel.info

negynapos-unnep-lett-a-husvet

Az Országgyűlés kedden a Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így idén április 14-től négynapos munkaszüneti ünneppé válik a húsvét. Szabó Szabolcs, akinek a csepelieket és soroksáriakat kellene képviselnie, de inkább az illegális muszlim gazdasági bevándorlók betelepítéséért küzd, nem támogatta a javaslatot.

Kormánypártiak és ellenzékiek csaknem egységesen támogatták a nagypéntek ünnepnappá nyilvánítását, csak két független képviselő, Fodor Gábor (Liberálisok) és Szabó Szabolcs (Együtt) tartózkodott. Folytatás »

Félnek a francia nők szoknyában járni, ledobják a buszról vagy leköpik őket

2017. március 7.

Origo

French policemen patrol on January 12, 2015 in Paris, in the Jewish quarter of the Marais district. France announced an unprecedented deployment of thousands of troops and police to bolster security at "sensitive" sites including Jewish schools Monday, the day after marches that drew nearly four million people across the country in tribute to the 17 victims of a three-day killing spree in Paris. The killings began on January 7 with an assault on the Charlie Hebdo satirical magazine in Paris that saw two brothers massacre 12 people including some of the country's best-known cartoonists and the storming of a Kosher supermarket on the eastern fringes of the capital which killed 4 local residents. AFP PHOTO / BERTRAND GUAY (Photo credit should read BERTRAND GUAY/AFP/Getty Images)

Komoly társadalmi problémát jelent Franciaországban a muszlim közösségek egyre erősebbé válása miatt a nők hátrányos megkülönböztetése.

A France 2 közszolgálati televízió riportot közölt arról, hogyaz egyik párizsi elővárosban több kávézóba sem engedtek be nőket, csak férfiakat, mert a muszlim férfiak szerint ott nincs helye egy nőnek. Amikor a riporter megkérdezte az egyik férfit, hogy ezt hogy képzeli, az volt a válasz, „nem Párizsban vagy, itt a dzsungel törvényei vannak”. Mondta mindezt egy vagy két metrómegállónyira Párizstól. A riportfilm vetítése után több emberjogi szervezet rasszizmussal vádolta a köztelevíziót.

Folytatás »