Megkezdődött a mentőst késelő csepeli fiú pere

Ha meghalok, ezt mondta volna a gyerekeimnek is, hogy bocsánat?

Velvet

megkezdodott-a-mentost-keselo-csepeli-fiu-pere

Március 17-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken K. Krisztián ügyének tárgyalása – a fiú 2015-ben bedrogozott állapotban, pillangókéssel támadt egy hozzá hívott mentőápolóra, az őt éppen kórházba szállító mentőautóban, ezért közfeladatot ellátó személy elleni emberölési kísérlettel vádolják.

A fiú hajlandó volt vallomást tenni, és elismerte, hogy megtámadta a mentőápolót, azonban azt állítja, hogy megölni nem akarta: azt képzelte, hogy szervkereskedők rabolták el és bántani akarják.  Ezért amikor a kórház felé tartottak, felugrott, és a pillangókést a mentős mellkasába szúrta. K. azt sem tudta megmondani, hogy pontosan milyen kábítószert szívott. 

Összeesett, hányt és lebénult minden tagja

2015. november 3-án az akkor 16 éves, középiskolás K. Krisztián iskolába indult, de a buszmegállóban összetalálkozott az egyik ismerősével, aki füves cigivel kínálta. Valószínűleg nem marihuána volt a dohányban, de erről a fiú nem tudott.

Felmentünk egy panelbe, beleszívtam kettőt-hármat aztán nemsokára rosszul lettem, émelyegni kezdtem, hánytam és úgy éreztem, hogy lebénult mindenem 

– így írta le az érzést, amit a drog hatása alatt átélt.

Szervkereskedőnek nézte őket

Az egyik lakó hívta ki a mentőket, akik támogatták a fiút, és a mentőkocsiba ültették. Vallomása szerint K. Krisztián egyre élénkebben hallucinált. Meg volt győződve róla, hogy rossz emberek között van, mert ezek valójában szervkereskedők.

Még arra is biztatta őket, hogy hívják fel az anyját, és kérjenek tőle váltságdíjat, hogy szabadulhasson.

Nyugtalanul matatott a táskájában és megtalálta a pillangókést. A szúrásról és dulakodásról már a megtámadott mentőápoló, F. Zsolt beszélt.

Csukott állapotban volt a combján a kés, szóltam neki hogy tegye el, mert ez nem játék. Nem mondott semmit, felugrott és egyenesen a hasamba szúrt. Majd alulról fölfelé újra szúrni akart, de azt már sikerült kivédenem.

Társa leállította a kocsit az Üllői úton, és segített neki lefogni a dühöngő fiatalembert. Így tudták végül kicsavarni a kezéből a fegyvert.

Az áldozat nem fogadta el a bocsánatkérést

A sérült mentő azt is elmondta, hogy lelkileg nagyon megviselték a történtek. Maradandó sérülései lettek, hasszorítóval tud csak dolgozni, ha nagyon megerőlteti magát, kiszakadhat a hasfala. Kis híja volt, hogy a szúrás nem ért ütőeret – akkor azonnal meghalt volna.

K. Krisztián azt mondta neki: „Őszinte bocsánatot kérek azért, amit elkövettem!”. A mentőápoló erre így reagált:

Maga szerint, ha meghalok, ezt mondta volna a gyerekeimnek is, hogy bocsánat?

Másodszorra szívott kábítószert

A tárgyaláson az is kiderült, hogy a fiú nem volt rendszeres kábítószer-fogyasztó. Járt iskolába, jól tanult, és nem mozgott kétes társaságban sem. Előtte egyszer szívott füves cigit, attól elmondása szerint jól érezte magát – de most, a második alkalommal ez nem így történt. Feltehetőleg valamilyen szintetikus anyaggal kínálták meg, de ő ezt állítása szerint nem tudta. A tünetek alapján a legvalószínűbb, hogy biofüvet fogyaszthatott.

5 hozzászólás “Megkezdődött a mentőst késelő csepeli fiú pere” bejegyzésre

  1. ZsiványZoli szerint:

    Az ilyen baromnak legközelebb a szemén meg a fülén kell elsütni a defibrilátort amitől elájul,utána zacskót húzni a fejére hogy mire kórházba ér,megfulladjon és így bizonyíték nem lenne.Persze,jó kis mese,szervkereskedőnek nézte a mentőápolót.Amilyen faszfej bírók vannak,lehet hogy fel is mentik.Biztos kinyírtam volna.

  2. Letiltatni szerint:

    Másfél évig tartott a “nyomozás”? kiszedték belőle, hogy honnan szerezte a drogot? minden kétes ismeretségét ellenőrizték?
    ismert, elfogott elkövető esetén nevetséges eljárási idő. és még, hol van a vége..

  3. Másik nézőpont szerint:

    Gratulálok Csepel.info! Ennyi hazugságot még egy posztban sem sikerült összehordani. Csak így tovább!

  4. admin szerint:

    Ez a Velvet cikke, nem a miénk: egyértelműen feltüntettük a forrást.

  5. Másik nézőpont szerint:

    Egyértelműen meg is jelentették, továbbítva a hazugságokat. Alapos utána járás, és még egy darab igaz cikket is látni lehetne a honlapon…

Itt lehet hozzászólni !