Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, vagyis vasárnap hajnali 2 órakor egy órával előre kell állítani az órákat.
Az Európában egységesen alkalmazott óraállítási módszer lényege, hogy a lakosság szokásos ébrenléti időszaka – reggel 7 és este 10 óra között – jobban egybeessen a természetes nappali világosság idejével. Így ugyanis csökken a villamosenergia-fogyasztás. A Mavir adatai szerint Magyarország évente 30-40 ezer háztartás éves villamosenergia-fogyasztását takarítja meg az óraátállítással.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2017. március 23-án az esti órákban egy jelentős értékre elkövetett lopással gyanúsítható párost fogtak el Balassagyarmaton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves J. Konrád és a 48 éves D. Péter 2017. március 21-én 18 óra és 2017. március 23-a 5 óra között egy a Budapest, XXI. kerületi telephelyen parkoló kamion ponyváját kivágták, és abból elloptak közel 800 darab gumiabroncsot. A sértett miután észlelte a bűncselekményt, feljelentést tett a rendőrségen.
A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként, a csepeli rendőrök Balassagyarmaton egy raktárban hiánytalanul megtalálták az ellopott abroncsokat, amelyeket még 2017. március 24-én a hajnali órákban visszaadtak a sértettnek. A nyomozók mindkét személyt előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságára, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket, ezt követően pedig a férfiakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Ciprusról, Franciaországból és Spanyolországból érkező középiskolás diákok és tanárok részvételével rendeztek divatbemutatót a BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziumban március 23-án. A látványos fashion shown fellépők saját készítésű farmerruhákat mutattak be, melyet szakemberek segítségével használt anyagokból állítottak össze.
A külföldi látogatók és kísérőik az Európai Unió támogatásával megvalósuló Erasmus+ mobilitási programon vesznek részt. Pénteken hagyományos magyar táncokkal ismerkedtek meg. A héten jártak a Parlamentben, a Bazilikában, megnézték a Halászbástyát, a Mátyás templomot, a Budai Várat, valamint egésznapos kiránduláson vettek részt Tihanyban és Balatonfüreden.
Március 19.-én vasárnap rendezték a veresegyházi Medveotthon szomszédságában a Sport XXI, Közép-Magyarország Régió mezei futóversenyét.
Az ideális területen megrendezett versenyen, szép napsütéses, de szeles időben 309 fiatal mérte össze tudását az U11 és U13-as korcsoportokban. A versenyen egyéni és csapat értékesés volt, a csapatoknál egyesületekként 4 fiú és 4 lány eredményeit összegezték helyezési számaik alapján, s így hirdettek eredményt.
Különleges szépség- és stílusestekkel készül a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) április elején, a láthatatlan munka világnapja alkalmából. Ezeken a napokon azokat a hölgyeket szeretné az egyesület szórakoztatni, akik az otthoni teendőket végzik fáradhatatlan energiával és kitartással.
A Csepeli Királyerdei Művelődési Házban április 4-én szépségápolással és egészséggel foglalkozó szakemberek várják az érdeklődőket az ingyenes, ám regisztrációhoz kötött eseményen, ahol divatbemutatók és különböző egyedi programok színesítik a rendezvényt. Folytatás »
Egy csepeli telephelyről 25 millió forint értékben 1200 fűkaszát loptak el. A nyomozók a több helyről szerzett bizonyítékok alapján kapták el a betörőket.
Egy csepeli cég tett feljelentést február 21-én: Orion utcai telephelyük raktárából kámforrá vált 1200 fűkasza és a hozzájuk tartozó külső motorok. A betörés február 16–21. között történhetett.
– A telep biztonsági kameráinak felvételén láttuk, február 17-én egy piros fülkés Iveco teherautó hajt a raktárhoz – mondja Jánosi Béla zászlós, a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója. Folytatás »