Csepel.info

Húsvéti beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel

Magyar Idők

– Dsida Jenő híres Nagycsütörtök című versében Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt. Az ember gyakran érzi magát a költőhöz hasonlóan elhagyott pályaudvaron, magába roskadva. De miben reménykedhetünk idén húsvétkor?
– Az idei nagycsütörtök a versben szereplőtől biztosan különbözött, mert most mindenki talpon van. Készülődik a jövő évi választásra a radikális jobboldal, a baloldal, mozgolódnak a liberálisok. Magyarországon most a kampány főpróbája zajlik. A kérdés az, a kormány talpon van-e. A kormányon lévőknek több nehézséget okoz részt venni egy ilyen főpróbán, mert közben itt az ország, amelynek ügyei vannak, döntéseket kell hozni, így kevesebb módunk és alkalmunk nyílik kampányüzemmódban működni, mint riválisainknak.

Az már most látható, hogy a 2018-as voksolás sorsdöntő lesz az ország szempontjából. Tudom, az olvasó most csukja be az újságot, mert már annyiszor mondták ezt neki, és kezd elege lenni a sorsdöntő szavazásokból, szeretne már egy egyszerű, sima választást, amin nem múlik sem a haza, sem az ő személyes sorsa. De az igazság az, hogy Magyarországon a nemzeti kormányzás folyamatos nyomás és támadás alatt áll, így minden választás legfontosabb tétje, hogy a magyar emberek érdekét szolgáló Országgyűlésünk és kormányunk lesz-e, vagy idegen érdekeket szolgál majd.

A nagycsütörtök is arra biztat, hogy nézzünk mögé, tekintsünk túl életünk mindennapos forgatagán. A nagyhét emberi ésszel nehezen fölfogható történet. Hogyan lehetséges, hogy virágvasárnaptól, amikor az emberek ünneplik az Isten fiának bevonulását Jeruzsálembe, néhány nap alatt eljutunk a kereszthalálig? Rejtély, hogyan fordulhat ekkorát a világ, és még nagyobb rejtély, hogy utána három napon belül hogyan fordulhat még nagyobbat. A húsvét a legradikálisabb megújulás, amit az emberi történelem valaha ismert, külön szavunk is van rá: feltámadás. A mi profán világunkat is azzal biztatja, hogy a magyarok közössége is megújulhat, ha képes magasabb horizonton és mélyebb összefüggésekben látni a saját életét. 2010-ben mi sem egyszerűen kormányzásra vállalkoztunk. Azt akartuk, hogy hazánk újjászületett lelkületű, saját teljesítménye okán megalapozottan derűlátó, boldog ország lehessen. Húsvét az a kiváltságos pillanat, amikor a mindennapi küzdelmeinken túli valóságra emelhetjük a tekintetünket.

– Azt hogyan éli meg, hogy sokan nem azonosulnak az ön által említett derűlátó ország képével, hanem egyenesen elviselhetetlen, felszámolandó, elsöprendő rendszernek minősítik?
– Természetes dolog ez. Nekem is tudomásul kell vennem, hogy a demokráciát választottuk a modern magyar állam létformájaként. A demokrácia olyan rendszer, amelyben mindenki szabadon gondolkodhat, szabadon alakíthatja ki a véleményét, amelynek hangot adhat, és másokkal együtt képviselheti is.

Egy érvelés- és vitaalapú rendszerben elkerülhetetlen, hogy véleménykülönbségek legyenek. A kérdés csak az, hogy megvan-e bennünk a békés egyet nem értés képessége. Békésen egyetérteni könnyű. Békésen egyet nem érteni – ez a demokrácia kihívása. Szerintem ebben a magyarok nem állnak rosszul. Jól viseljük azt a tényt, hogy egy modern euró­pai demokráciában mindig is lesznek olyan csoportok, amelyek a pokolba kívánják az embert. Számolnunk kell az irigységgel is, ami szintén emberi dolog. Ne felejtsük el, hogy hány százalékon állt a munkanélküliség, amikor átvettük a kormányzást. Mekkora volt a rezsi, mennyi adót fizettek az emberek, és hol járt az államadósság. Mi munkát adtunk az embereknek, csökkentettük a rezsit, levittük az adókat és leszorítottuk az államadósságot. Nem csoda, ha szeretnének az ellenfeleink a helyünkben lenni. Nekünk sikerült az, ami nekik nem.

– Azért önt sem kell félteni, rendre hadba vonul ezen csoportok ellen. Jelenleg csatát vív Brüsszellel, a Soros-egyetemmel, a Soros által pénzelt NGO-kkal, és a hazai ellenzékről még nem is beszéltünk. Nem túl széles a front?
– Vessünk egy pillantást a történelmünkre: a magyarok ezt maguknak köszönhetik. Ha nem törekednénk állandóan a független nemzeti létre, akkor nem lennének ilyen konfliktusaink. Ha elfogadnánk, hogy Brüsszelből vagy más politikai, pénzügyi központokból diktáljanak, hogy magyar vagy amerikai milliárdosok mondják meg, hogy mi legyen hazánkban, akkor konfliktusaink sem lennének. De hát a magyarok története a szabadságharcok története. Soha nem fogadtuk el, és soha nem is fogjuk elfogadni, hogy mások döntsenek helyettünk arról, hogyan éljünk.

Innen nézve nem az a kérdés, hogy milyen széles a front. Nemzeti függetlenség vagy van, vagy nincs. A front ezért éppen akkora, amekkorát a nemzeti függetlenség védelme megkíván. Ma olyan időket élünk, amikor a nemzetközi politika hadszíntér. Az európai nemzetek függetlensége és szabadsága a tét. A hadszíntér középpontjában pedig a migráció áll. A Soros-egyetem, a nemzetközi lobbiszervezetek átláthatósága, a pénzügyi stabilitás mint mellékhadszínterek jelennek meg a mostani kampányfőpróbán. Mi tagadás, szolganépstátusban minden könnyebben menne.

– Az ember sokszor úgy érzi, mintha nem is egy nyelvet beszélnének a szemben álló felek. Mindenki dez­informálással vádolja a másikat.
– Kevés esély van arra, hogy ilyen közös nyelv születhessen. Már csak azért is, mert mi egyenesen beszélünk, az ellenfeleink meg egy kitalált nyelven, modern kori eszperantón, ezt hívják PC-nek. Mi leírjuk, kimondjuk a valóságot, ők meg kitalálják, még pontosabban: megkonstruálják. A két nyelv küzdelme zajlik az egész nyugati világban. Ám az egyet nem értés oka nem a nyelvben, hanem a célok különbözőségében keresendő. Ma a legnagyobb európai vita a migrációról szól. Ezen áll vagy bukik a jövőnk, Európa sorsa.

Az a kérdés, hogy ugyanolyan országokban élnek-e majd gyermekeink, unokáink, mint amilyenben mi éltünk. Nem arra gondolok, hogy más lesz a technológiai fejlettség szintje, sikerül-e megvédeni a munkahelyeinket vagy megállítani az európai országok eladósodását, vagy sem. Ez ugyanannak az Európának a jobb és rosszabb verzió­ja. A kérdés az, hogy ugyanaz a szellem, civilizáció, kultúra, gondolkodásmód határozza-e meg a karakterét az európai országoknak, mint a szüleink, nagyszüleink idején, vagy valami egészen más. Ez a tétje a migrációnak. Ezért léptek ki a britek az EU-ból.

Az lobbantja fel a viták tüzét, hogy akik magukat liberálisnak és baloldalinak mondják, és akiket nemzetközi erők – élükön Soros Györggyel – pénzükkel, hatalmukkal, hálózataikkal támogatnak, azt állítják, hogy a migráció elleni fellépés helytelen, célszerűtlen, erkölcstelen. A kerítést le kell bontani, a migránsokat be kell engedni, és lehetőséget kell nekik adni, hogy összevegyülve velünk, Euró­pa hagyományos népeivel egy új minőséget hozzanak létre. Mi ezzel szemben meg akarjuk őrizni Európa fundamentumait. Nem akarunk párhuzamos társadalmakat, nem akarjuk kicserélni a népességet és nem akarjuk a keresztény civilizációt egy másfajtával leváltani. Ezért mi kerítést építünk, védekezünk, és nem engedjük, hogy a migránsok elárasszanak bennünket. A mi elképzelésünk szöges ellentétben áll a Soros-féle nemzetközi hálózatok Európa-képével. Hogyan tudna ez a két világlátás, két tábor ugyanazon a nyelven beszélni? A britekkel szemben mi maradunk az EU-ban. Nem vagyunk sziget, a mi országunk és életünk Európa része. Itt a helyünk. A sorsunk össze van kötve a kontinens többi országáéval. Egyetlen lehetőséget látok, és ez az Európai Unió működésének megreformálása. Ezért vagyunk mi Brüsszelben reformellenzék.

– Hogyan áll az ön politikai közössége ebben a küzdelemben?
– Mit jelent a magyar politikában jól állni? Az ország megvan. Korábbi magyar korszakokkal összevetve ezt már önmagában is tekinthetjük úgy, hogy jól állunk. Nemzeti kormányunk van, amelynek a felhatalmazása, többsége acélos. Az elszántsága feszes. Meghátrálásnak jelét sem látom. Egység is van, cselekvőképességet megbontó vitáink nincsenek. A Fidesz néhány felhajtott gallérú, összeverődő srácból Közép-Európa legnagyobb politikai pártja lett. Megdöbbentő történetek naplója a miénk. Elsüllyesztettük a kommunisták Auró­ráját, alkotmányos forradalmat csináltunk 1990-ben, háromszor vertük meg a baloldalt, végrehajtottuk a határokon átívelő nemzetegyesítés programját, új nemzeti alaptörvényt fogadtunk el, hazaküldtük az IMF-et, elszámoltattuk a bankokat, megzaboláztuk a rezsiszolgáltatókat, és úton vagyunk a teljes foglalkoztatottság felé. Röviden: köszönöm, jól állunk, és fogunk még ennél is jobban állni.

– Nem tart attól, hogy éppen a Soros-egyetem ügye megbonthatja ezt az egységet? Sok jobboldali értelmiségi is nemtetszését fejezte ki.
– A Soros-egyetemről alkotott eltérő nézetek nem befolyásolják az elsöprő többséget és egységet, amely nemet mond a migrációra és a mögötte húzódó Soros-féle hálózatra. Ám az egyetem érzékeny dolog; szellemről, tanulásról szól, s ez minden diákban, tanárban megpendít egy érzékeny húrt. Ezt vegyük természetesnek. Az egyetemek ügye fontos és érzékeny téma, még akkor is, ha a Soros-intézményben tanuló diákoknak csak alig több mint tíz százaléka magyar. Idővel majd nyilvánvalóvá válik, hogy a félelmek alaptalanok. Lassan mindenki rá fog jönni, hogy nem egyetembezárásról van szó, hanem arról, hogy a törvények minden magyar egyetemre egyformán vonatkoznak.

Kiváltságok nincsenek, senki sem állhat a törvények felett, még Soros György emberei sem. Nem hiszem, hogy a polgári értelmiség szívesen árulna egy gyékényen azokkal, akikről a hamarosan elfogadandó törvény eredményeképpen világosan kiderül: külföldi pénzen, külföldi érdekeket szolgálva, külföldi megbízásból végzik a tevékenységüket. Az egész ügy arról szól, hogy Soros György a nyilvánosság elől rejtetten, magyarországi szervezetein keresztül temérdek pénzzel támogatja az illegális bevándorlást. Számos civilnek álcázott lobbiszervezetet fizet, hogy érvényesítsék az érdekeit. Valóságos hálózatot tart fenn, saját szószólókkal, saját médiával, sok száz emberrel, saját egyetemmel. Nyomás alatt akarja tartani azt a Magyarországot, amely még egy Soros Györgytől is elvárja, hogy betartsa a törvé­nyeit. Azt mondom, hogy Soros Györgyöt nem szabad lebecsülni, egy nagy hatalmú, mindenre elszánt milliárdos, aki nem ismer se istent, se embert, ha az érdekeiről van szó. Meg akarjuk védeni Magyarországot, ezért vállalnunk kell a küzdelmet is.

– Önöket a hazai ellenfeleik sem kímélik. Útszéli, kocsmai stílusban, személyeskedő hangnemben támadják az embereiket minden oldalról. Ki együttérezve, ki értetlenkedve, de sokan felteszik a kérdést: hogyan lehet ezt bírni?
– Nekünk pontosan annyi erőnk van, amennyit az emberektől kapunk. Az ellenfeleink mögött álló milliárdosoknak meg pénzük van. Melyik az erősebb, melyik ér többet a magyar politikában? Mi a magyar nép nevében kormányzunk. Ezért törekedtem arra minden jelentős döntés előtt, hogy bevonjuk az embereket a legfontosabb ügyek megvitatásába. A nemzeti konzultá­ciókkal nemzeti egyetértési pontokat próbáltam létrehozni. Nem kvízkérdéseket tettünk fel, hanem kiállást és megerősítést kértünk, ami erőt ad az itthoni és a külföldi küzdelmekhez.

Ezért is támadják meg a nemzeti konzultációt minden egyes alkalommal. A személyes támadások ügyé­ben Margaret Thatcher szavait tartom szem előtt: „mindig örülök, ha a személyemet támadják, mert ez azt jelenti, hogy a politikámat nem tudják”. Senki nem vitathatja, hogy a munkanélküliséget letörtük, egyre inkább megéri dolgozni, mindenki minden esztendőben léphet egyet előre. A családtámogatási rendszer bevált és sikeres, a közbiztonság jobb, mint Európa legtöbb országában. Ezek tények. Ezért visszhangtalan az ellenzék mindezt tagadni próbáló igyekezete. Természetesen nem hibátlan a kormány, és még sok gondot kell orvosolni. Van mit joggal kritizálni, de összességében Magyarország lassan összeszedi magát és magára talál. A támadásokkal szemben nem védekezni kell tehát, hanem győzni! Ezért a lejáratási kísérletekkel és kampányokkal nem sokat törődöm.

Vén csatalovak vagyunk, tudjuk, milyen a puskaropogás meg az ágyúdörgés. Éppen elégszer láttuk már, ahogy a nagyhangú ellenfeleink végül felsültek és eloldalogtak. A mi táborunk ereje a rendezettségben és a kitartásban van. Jóérzésű emberek ők, persze hogy viszket a tenyerük a sunyi, nyegle és pökhendi vádaskodások láttán. De megvan a magunkhoz való eszünk, és sosem ragadnak el bennünket az indulataink. Akkor mutatjuk meg az erőnket, amikor erre szükség van, akkor pedig fegyelmezetten és egységben. Lépünk ismét, amikor szükség lesz rá.

– Személyesen önnek mit jelent a húsvét?
– Szerencsés vagyok, mert szerető családban élhetek. Amit gondolok, fontosnak érzek az életben, a munkámban, azt megvalósíthatom. Csodálatos alkotómunka, sokrétű, izgalmas és szép.

A döntések súlya és kockázata ezt a szépséget növeli. Ami másnak stressz, idegesség, az nekem biztatás, megújulást hozó kihívás, lehetőség. Húsvét van, nevezzük ezt keresztény derűnek. Azt kívánom minden olvasónak, hogy őket is részeltesse ebben a jóisten.

Forrás: Magyar Idők

This entry was posted on 2017. április 15. szombat at 17:29 and is filed under Gazdaság, Kormány, Pártok, Társadalom. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.