Csepel.info, Mr.Gabee
Mr.Gabee információi szerint ráfutásos baleset történt Csepelen a Táncsics Mihály utcában a Deák Ferenc utcai kereszteződésénél csütörtökön délután.
Fokozott körültekintéssel közelítsék meg a helyszínt.
Elemzes.hu, Mr.Gabee, Csepel.info
A Nemzetközi Távközlési Egyesület 2002-ben kezdeményezte, hogy május 18. legyen az Internet Világnapja. Az Egyesület célja az volt, hogy a világháló minden lefedetlen területre, a fejlődő országokba is eljusson.
Talán vannak, akik nem tudják, hogy az Internet története 1957-re nyúlik vissza, amikor a szovjetek sikeresen Föld körüli pályára állították az első műholdat, a Szputnyik1-et. Az Egyesült Államok harcászati szándékot sejtett a dolog mögött. (Jogosan, hiszen a szovjet rakétakísérletek hátterében tényleg az a gondolat munkálkodott, hogy hogyan tudnának eljuttatni egy hidrogénbombát az óceánon túlra…). Folytatás »
Blikk, Mr.Gabee, Csepel.info
Vezetőszáron vitték a gyanúsítottat a bíróság elé / Fotó: Grnák László
Így vitték a férfit a bíróságra / Fotó: Grnák László
A bíróság elrendelte a csepeli gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. a férfit azzal gyanúsítják, hogy késsel megölt egy 57 éves nőt a lakásában és kifosztotta az otthonát.
Az ügyészség adatai szerint a gyanúsított május 11-én egy budapesti, XXI. kerületi lakásban késsel támadt a nőre, hogy kirabolja. A késelés után különböző értékeket vett magához és elhagyta a helyszínt. A nő belehalt a sérüléseibe.
Kapcsolódó anyagok:
Csepel.info, Mr.Gabee
Olvasónktól kapott információk szerint baleset történt csütörtökön kora délután a szigetszentmiklósi Leshegyi Ipari Parknál.
A balesetben két személygépkocsi ütközött. Az egyik gépkocsi az ütközés következtében az út menti árokba borult, akit a kiérkező hivatásos tűzoltók szabadították ki a gépkocsiból.
FKI, Mr.Gabee, Csepel.info
A katasztrófavédelem információi szerint kigyulladt egy körülbelül tizenöt négyzetméter alapterületű melléképület szerda reggel Budapest XXI. kerületében, a Lázár Vilmos utcában.
A tűzhöz a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg.
Heti TV
Németh Szilárd, országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke a Heti TV Pirkadat című műsorának vendége volt.
A rezsicsökkentés megvédésével kapcsolatban leszögezte: A lakótelepeken élők nem fizethetik rezsiköltségekre a fizetésük 40-50 százalékát.
A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület az öttusa és az úszás mellett újabb szakosztály elindítását valósította meg, ezen túl már a triatlon sportágban is találkozhatunk a Csepel Öttusa és VSE sportolóival, ami már meg is történt, nevesül egy ferencvárosi aquatlon versenyen.
Az alábbiakban a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület közleményét olvashatják: Folytatás »