Horror a konyhában: világítani kezdett a csirkemell az asztalon

2018. január 5.

Kisalföld

Furcsa történettel kereste fel a Kisalföld szerkesztőségét egy neve elhallgatását kérő ikrényi férfi. Elmondása szerint csirkemellet vett, aminek a felét elkészítette. A másik felét azonban szilvesztereste véletlenül a konyhapulton hagyta. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a helyiségből. Először azt hitte, hogy talán a gáztűzhelyet hagyta égve, majd gyorsan rájött, hogy a hús világít.

A lap szerkesztőségébe bevitt hús ránézésre egyáltalán nem volt szokatlan – bár kissé kellemetlen szagot árasztott. Sötétben azonban kék fényt bocsátott ki, amelyet akár megnyugtatónak is nevezhetnénk, ha nem fogyasztásra szánt élelmiszerről lenne szó. Folytatás »

Gépkocsifeltörőket fogtak a csepeli rendőrök

2018. január 5.

Csepel.hu

A nyomozók beazonosították azt a két budapesti férfit, akik 2017. decemberében feltörtek egy autót Budapest XXI. kerületében.    

 A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányága nyomozást folytat lopás bűntett miatt a 35 éves T. László és a 29 éves K. Imre budapesti lakosok ellen. Folytatás »

Elhunyt Lauber Benedek atya

2018. január 5.

Csepel.hu

Életének 86., papságának 51. évében 2017. december 10-én elhunyt Csepel Belváros – Kisboldogasszony templom egykori plébánosa, Lauber Benedek atya. 1932-ben született Rákospalotán. 1957. június 19-én szentelték pappá Székesfehérváron.

Káplánként és hitoktatóként működött Pilisvörösváron 1962-ig. Majd a Püspöki Hivatalban Shvoy Lajos megyéspüspök mellett mint szertartó tevékenykedett. Plébános lett 1967-ben rövid időre Rácalmáson, majd Pilisborosjenőn. 1977-ben került Csepelre, hogy itt a Belvárosi Plébániának legyen vezetője. Nem könnyű időben és helyzetekben volt felelős vezetője e közösségnek.

Folytatás »

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása

2018. január 5.

Csepel.hu

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2018. évre vonatkozó „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2018.” című pályázati kiírásai is. A korábbi évekhez hasonlóan a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.

A pályázatokat legkésőbb 2018. január 29. és 2018. február 1. között, a szakmai pályázati kiírásokban megadott, kollégiumonként eltérő időpontokban az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.
Folytatás »

Emelik az üzemanyag árát

2018. január 5.

Vezess.hu

Pénteken két forinttal emeli a 95-ös benzin árát a Mol, a gázolaj ára négy forinttal emelkedik.

A változtatás után a benzin átlagára 360, a gázolajé 373 forint lesz literenként.

 

Erzsébet-program pályázati lehetőségei

2018. január 4.

Csepel.hu

Ismét pályázatot adhatnak be a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők és fogyatékos gyermeket nevelő családok számára az Erzsébet-program kertében, 2018-ban felhasználható üdülésre.

Pályázni 2018. január 19-ig lehet a www.erzsebetprogram.hu oldalon, a regisztrációt követően.

Folytatás »

A suttyó beugrott az adományboltba?

2018. január 4.

MR.Gabee, Csepel.info

Ismét egy olvasónk küldött fotót Mr.Gabee suttyó parkolós rovatába. A fenti képen látható autó vezetője parkoló hiányában egy olyan helyet választott autója tárolására, ahova tuti nem szoktak parkolni. Mégpedig a gyalogátkelőre.

Az tény és való, hogy ott nem nagyon kell félni attól, hogy egy másik kocsi meghúzza. De ha humorosan kellene az amúgy erősen szabálytalan esetet felfogni, akkor csak annyit mondhatnánk:

Biztos felajánlást hozott az adományboltba.

Baleset történt a Völgy utcában

2018. január 4.

Mr.Gabee, Csepel.info

Informátorunk információi szerint baleset a Völgy utca 12-nél, ahol egy 35-ös busz és egy személyautó karambolozott. 

Az autóbusz akadályozza a közlekedést.

Retro pótszilveszter a Retroban

2018. január 4.

Mr.Gabee, Csepel.info

Szívesen leadna az ünnepek alatt felszedett kilókat? Tudunk egy megfelelő lehetőséget.

2018.01.05-én pénteken 21 órától DjGolyó szolgáltatja a talpalávalót Csepelen, a Táncsics Mihály utcában található Retro Kert-ben. Az esemény médiapartnere a Csepel.info

Újév Nyugaton

2018. január 4.

Vélemény – Bayer Zsolt

Csak Franciaországban 650 gépjárművet gyújtottak fel szilveszter éjjelén

Persze, tehetünk úgy, mintha ez lenne a normális. Mintha az új évnek éppen így kellene beköszönnie. Brüsszel hírhedett negyedében, a Molenbeek-Saint-Jeanben autókat gyújtottak fel, majd a kiérkező rendőröket kőzáporral és Molotov-koktélokkal fogadták. (Brüsszel és a világ már csak Molenbeeknek nevezi ezt a no-go zónát, a Saint Jean lemaradt, ami tökéletesen illik az összképbe, mit is keresne Szent János arrafelé…)

Németországban „védett zónákat” alakítottak ki a nőknek szilveszterre, arra az esetre, ha megtámadnák őket. Aztán szinte győzedelmesen jelentették, hogy „idén sokkal kevesebb nőt ért erőszak, mint tavaly”; kicsit ront az összképen, hogy ezzel szemben rendőröket, tűzoltókat, mentősöket támadtak meg. Folytatás »