2012 október 17-én hunyt el Komár László énekes. Komár István László néven 1944. november 28-án született Adásztevelen Komár Márton és Kovács Irén gyermekeként.
1962–1965 között a Scampolo, majd 1965–1967 között a Dogs együttes tagja volt. 1966-ban részt vett a Táncdalfesztiválon. 1967-től ismét a Scampolo tagja volt, szólistaként. 1969–1970 között az Atlas és a Bergendy-együttessel lépett fel. 1970-ben jelent meg első szólókislemeze Jóbarátom címmel. 1971–1972 között a Non-Stop együttes énekese volt. 1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek együttes tagja volt. Folytatás »
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának a vendége volt. Az adás témája: November 8-án dönt a parlament az alaptörvény módosításáról
Azzal vádolja Juhász Pétert, az Együtt politikusát Gréczy Zsolt, hogy Orbán Viktor mozgatja. A DK szóvivője szerint mással nem magyarázható, hogy miért szervezett rá az Együtt politikusa a balos ellenzék október 23-i tüntetésére Orbán kifütyültetésével.
Hatalmas balos belvita robbant ki Vágó István egy publikus Facebook-posztja alatt. Az egykori műsorvezető, a Demokratikus Koalíció XII. kerületi önkormányzati képviselője a bejegyzésben értetlenségének adott hangot amiatt, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke a Vasárnapi Híreknek azt nyilatkozta: „Másról szól a politikánk: nem a nagy összefogásdiról, és nem hiszem, hogy jó ötlet Gyurcsány Ferencet rehabilitálni.”
34 éve hunyt el Radics Béla (Budapest, 1946. február 6. – Budapest, 1982. október 18.) rockzenész, gitáros, énekes, a magyar rockzene legendás és nagy hatású alakja. Kiváló gitáros, remek előadó, karizmatikus egyéniség volt. A zenén kívül sok minden más is érdekelte, nyitott volt, sokat olvasott és szívesen beszélgetett az irodalomról. Az országos elismerés hiányában az alkoholhoz fordult, és végső soron ez vezetett halálához.
Budapesten, az angyalföldi munkáskerületben, a „Tripoliszban”[1] született. 1959 őszén kapta első akusztikus gitárját, 16 éves korában egy gyári zenekarban játszott. 1964 őszén az Atlantis együttes tagja lett, ahonnan 1965. március 21-én kivált Pintér István dobossal és megalakították az Atlantis Nr2 nevű rövid életű zenekart. Ennek a zenekarnak már tagja volt Miklóska Lajos és Dancsák Gyula is. A zenekar 1966 elejéig létezett, majd Radics visszalépett az eredeti Atlantisba.1967-ben az Atlantis tagsága Neményi Béla énekes nélkül kívánta folytatni, de Neményi peres úton megtartotta az Atlantis nevet, így Pannónia néven folytatták. Radics Béla elsőként játszottaJimi Hendrix és a Cream számait, amelyekben jól érvényesült virtuóz gitárjátéka és hatásos előadásmódja. Játszott a Sakk-Matt, az Aligátor, az Aréna, a Nevada és a Tűzkerék együttesekben, de legnagyobb sikereit a Taurus tagjaként érte el. Folytatás »
Vasárnap délelőtt 10 óra körül Csepelről, a Felsőtag utcából szökött meg a képen látható kutya. 2 és fél éves, Csibész névre hallgató bicolor beagle fiú kutyus. Különös ismertetője, a kis pötty a fején.
Aki esetleg látta, vagy érdemleges információval rendelkezik, vegye fel a kapcsolatot a gazdival a közösségi oldalon keresztül.
Az október 2-ai kvótanépszavazáson létrejött új egység azért olyan széles, sokszínű, erős, mert az emberek érzik, hogy a magyar önállóság ismét veszélyben van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az általa benyújtott alaptörvény-módosítási javaslatot ismertetve.
Expozéjában a kormányfő úgy fogalmazott: az új egység felülírja a pártpolitikai határokat, nem jobb- vagy baloldali, hanem egyszerűen magyar. Folytatás »
Olvasónktól kapott információk szerint II. Rákócz Ferenc út – Kinizsi utca kereszteződésében 3 személygépkocsi és egy 1 motoros ütközött. Aki tudjon kerüljön.
A baleset miatt a BKK és a Volán autóbuszait terelik. Mr. Gabee a helyszínre tart. Folyamatosan frissítjük a bejegyzést. Információink szerint forgalmi akadályra kell számítani a Lámpás utcánál, illetve az Erdősor utcánál, ugyanis arra fogják terelni a forgalmat.
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség rablás bűntette miatt – gyorsított eljárásban – bíróság elé állított egy 19 éves nőt, aki pár nappal ezelőtt egy buszon elvette egy 14 éves lány mobiltelefonját, majd a telefon megtartása érdekében erőszakot is alkalmazott. A bíróság első fokú nem jogerős ítéletében a nőt 2 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
A tényállás szerint a vádlott 2016. október 14-én a kora délutáni órákban a 36-os járatszámú autóbuszon, amely a XXI. kerületben haladt Pestszentlőrinc felé, felfigyelt a 14 éves sértettre, illetve a lány kezében lévő mobiltelefonra. Folytatás »