ATV
Németh Szilárd az Egyenes beszéd című műsor vendégeként elmondta, hogy kormánydöntés alapján 137,5 milliárd forintot ad a kormány a hármas metró felújítására.
A felvétel megtekinthető ide kattintva!
ATV
Németh Szilárd az Egyenes beszéd című műsor vendégeként elmondta, hogy kormánydöntés alapján 137,5 milliárd forintot ad a kormány a hármas metró felújítására.
A felvétel megtekinthető ide kattintva!
POLICE, Mr. Gabee, Csepel.info
A BRFK nyomozói Csepelen fogták el azt a 23 éves férfit, aki késsel kényszerített egy fiatalt a telefonja átadására.
A rendőrök arról kaptak bejelentést, hogy egy fiatal férfit 2017. június 5-én 20 óra 10 perc körül a Budapest XX., Pesterzsébeti Vasútállomás buszmegállójában egy ismeretlen férfi késsel arra kényszerített, hogy átadja a telefonját. A rabló a megszerzett értékkel elmenekült. Folytatás »
Nemzeti Sport
Tóth II József a magyar labdarúgás gazdag történetének legfényesebb éveiben lehetett részese az Aranycsapat szárnyalásának (Fotó: Szabó Miklós)
Kórházban kezelik az egyre rosszabb állapotban lévő Tóth II Józsefet, aki az Aranycsapat csatáraként gólt lőtt az angolok és a németek hálójába is.
„Elfáradtam, fiam, nagyon elfáradtam…”
Folytatás »
Mandiner, Pesti Srácok
Jogerős: börtönbe kell menniük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetőinek. A sukorói telekcsere két vádlottját, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot harmadfokon három, illetve két és fél év letöltendő börtönre ítélték.
Három, illetve két es fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit csütörtökön. A harmadfokú ítélet jogerős.
Folytatás »
Csepel.hu
Immáron tizennegyedik alkalommal vehettek részt a csepeli nyugdíjasok dunai hajókiránduláson június 7-én. A csepeli önkormányzat által támogatott kétórás úton a hagyományoknak megfelelően ezúttal mintegy kétszázötven időskorú élvezhette a nem mindennapi lehetőséget a Zsófia főhercegné rendezvényhajó fedélzetén.
A kiránduláson Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester is megjelent.
Csepel.hu
A fővárosi pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepségen huszonnégyen kaptak Bárczy István Díjat. Az elismeréseket Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes adta át a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében június 7-én. Csepelről Némethné Láng Zsuzsanna, a Kék Általános Iskola biológia-kémia szakos tanára kapott kitüntetést.
A díjazottnak a csepeli önkormányzat képviseletében Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila alpolgármester és az iskola nevében Morovikné Fülöp Csilla intézményvezető gratuláltak.
Bors
Egy édesanya kétségbeesett üzenetet tett közzé a Facebookon, ugyanis el akarták rabolni hároméves kisfiát, miközben tőle csupán két méterre volt a gyermek. Kizárólag a nő lélekjelenlétén múlt, hogy a gyerek sértetlenül megúszta, leszámítva azt a sokkot, amit átélt.
„Két kisfiammal sétáltam Csepelen délelőtt egy buszmegálló mellett. A következő történt: kicsi a babakocsiban aludt mellettem, a hároméves kisfiam meg leszállt a futóbicikliről tőlem két méterre, hogy integessen a busznak. Majd jött egy hatvan év körüli nő és egyik kezével felkapta a biciklit, másik kezébe pedig a kisfiamat. A csilingelő ajtónál majdnem felszállt vele a buszra, úgy rántottam ki a gyerekemet a kezéből. A másik kezemmel a babakocsit szorítottam, nehogy eltolják a kicsit” – számol be a sokkos hatás alatt lévő édesanya. Folytatás »
888
A Notre Dame-nál kedden kalapáccsal őrjöngő migránsról kiderült, korábban Svédországban dolgozott, és a migránsok elleni rasszizmusról írt. Ezért ki is tüntették az EU diszkrimináció-ellenes újságírói díjával – pedig csak keresztényeket akart gyilkolni. Így melengetett kígyót a keblén az Európai Unió.
A férfi „ezt Szíriáért” kiáltással támadt rá egy rendőrre a katedrálisnál. Folytatás »