Sukoró-ügy: börtönbe mennek a MNV egykori vezetői

Gyurcsány bosszút akar állni a bírón és az ügyészen

Mandiner, Pesti Srácok

Jogerős: börtönbe kell menniük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetőinek. A sukorói telekcsere két vádlottját, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot harmadfokon három, illetve két és fél év letöltendő börtönre ítélték.

Három, illetve két es fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit csütörtökön. A harmadfokú ítélet jogerős.

A Sukoróra tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés ügyében a Szolnoki Törvényszék 2015 szeptemberében hűtlen kezelés kísérlete miatt 4 év börtönre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, valamint 3 és fél évre bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés, illetve magánokirat-hamisítás miatt Császy Zsoltot, a cég egykori értékesítési igazgatóját. Az ügy többi vádlottja közül kettőt felmentett, egyet pénzbüntetésre ítélt első fokon a törvényszék. 

A fellebbezések folytán a Szegedi Ítélőtáblára került ügyben tavaly októberben másodfokon jogerősen felmentették Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és egy értékbecslőt. Egy ügyvéd esetében pedig enyhítették az első fokon kiszabott pénzbüntetést, ezzel számukra véget ért az eljárás.

Az ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot is, így esetükben harmadfokú tárgyalásra került sor a Kúrián, amely csütörtökön jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte őket.

Forrás: Mandiner

Gyurcsányék börtönnel fenyegetik az ügyben eljáró bírót és az ügyészeket

Ismét megfenyegette a Sukoró-ügyben eljáró ügyészeket és bírákat Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. A Kúria csütörtöki ítélethirdetése után a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán azt írta, hogy nem a jogerősen elítélt vádlottak, hanem „a nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök”. Párttársa, Varju László mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az OBH elnöke, az ügyben eljáró “fideszes” ügyészek, a csütörtöki ítéletet meghozó bíró és tanácsa “addig lesznek szabadlábon, ameddig a magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják”.

“Ők ártatlanok. Tudom, mert ismerem az ügyet és az eljárást. A nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök. De jön majd új kor. Új kormány. A meghurcoltakat szabadon engedjük és teljes anyagi és erkölcsi kárpótlást fognak kapni. A bűnös eljárásban résztvevők ellen meg minden törvényes eszközzel fellépünk. Akik bűnösen kiszolgálták Orbán rendszerét, nem számíthatnak megértésre. Tönkretettek embereket, családokat, életeket. Mert gyávák, megalkuvók, vagy csak egyszerűen megvehetők voltak. Nem lesz bosszú. Csak végre tisztességes igazságszolgáltatás lesz. Tisztességes kollégáimat zártátok börtönbe, mert engem nem tudtatok. Soha nem felejtem. Soha.”

– írta fenyegetően Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, miután a Kúria jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Sukoró-ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőit.

MÁR KORÁBBAN IS FENYEGETŐZÖTT

A bukott miniszterelnök ugyan mai írásában azt ígérte, egy esetleges kormányváltás után nem állna bosszút, de érdemes felidézni, hogy 2015 októberében, az elsőfokú döntés után név szerint fenyegette meg az ügyben eljáró bírót és ügyészt. Gyurcsány Ferenc akkor azt mondta, szót kíván emelni a magyar köztársaságért, amelyet szerinte „Orbán Viktor, Polt Péter, Kovacsics Gábor eljáró ügyész, Handó Tünde és az ítélkező bíró, Somogyváriné Csendes Mária megbecstelenített. Az ellenzéki politikus az említetteknek azt üzente, „ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre”, mert tettük nem fog következmények nélkül maradni. A hatalom bukását követően „kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek” és tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket – fogalmazott prejudikálva a DK elnöke.

A BUKOTT MINISZTERELNÖK PÁRTTÁRSA IS ELSZABADULT

Varju László DK-alelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Kúria jogerős döntését kommentálva is koncepciós perről beszélt, továbbá – kormányváltáskor – szabadulást és teljes kárpótlást ígért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. letöltendő börtönbüntetésre ítélt egykori vezetőinek. Varju László azt mondta: a Fidesz azért “kreálta” a Sukoró-ügyet, hogy börtönbe zárja Orbán Viktor kormányfő “legfőbb politikai ellenfelét”, Gyurcsány Ferencet, Tátrai Miklós és Császy Zsolt fő bűne pedig az volt, hogy nem tettek “hamis tanúvallomást” a DK elnöke ellen. Ma Magyarországon nem független az igazságszolgáltatás – jelentette ki, hozzátéve, Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az OBH elnöke, az ügyben eljáró “fideszes” ügyészek, a csütörtöki ítéletet meghozó bíró és tanácsa “addig lesznek szabadlábon, ameddig a magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják”.

JOGERŐS ÍTÉLET A SUKORÓ-ÜGYBEN

Ismert, a Kúria jogerősen három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte csütörtökön a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét, Tátrai Miklóst a Sukoró-ügyben hűtlen kezelés kísérlete miatt. Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója két év hat hónap börtönt kapott. A Sukoró-ügy lényege, hogy még 2008. július 30-án Joav Blum izraeli-magyar üzletember csereszerződést kötött az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV). Blum egy befektetőcsoportot képviselt, amely King’s City névvel kaszinóvárost akart építeni a Velencei-tó partjára, Sukoró területén. A megállapodás szerint az állam tulajdonában lévő sukorói telkeket cserélték volna el Joav Blum pilisi és albertirsai ingatlanjaival. Ha a telekcsere megvalósul, a vád szerint 1,2 milliárd forintos kár érte volna a magyar államot.

GYURCSÁNY IS GYANÚSÍTOTT VOLT

A 2009. áprilisában indult büntetőügyben nemcsak Tátraiék, hanem Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök felelősségét is karcolgatta a Központi Nyomozó Főügyészség.  Az ügyészek érdeklődését a nyomozás során ugyanis felkeltették annak a találkozónak a részletei, amelyet 2008. május 21-én tartottak a Parlament Nándorfehérvári termében. A Gyurcsány-kormány tagjai itt találkoztak a befektetői csoport képviselőivel, akik itt közölték, hogy telekcserével szeretnének hozzájutni a beruházás megvalósításához szükséges földterülethez. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen 2009. október 6-án tett feljelentést Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, majd a legfőbb ügyész 2011 áprilisában kérte ki a DK jelenlegi elnökének mentelmi jogát, amit az Országgyűlés néhány hónappal később fel is függesztett. Gyurcsányt  végül  nem a Schiffer által kifogásolt jogszabálysértések, hanem a telekcserével összefüggésben, hivatali visszaélés bűntette miatt 2011. október  3-án hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség.  De vádlott nem lett a bukott miniszterelnökből, mert az ügyészség  2012 júliusában megszüntette ellene az eljárást azzal a magyarázattal, hogy „nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a telekcseréről hozott döntésben”, így Gyurcsány megúszta a felelősségre vonást.

TÁTRAI SZERINT A SUKORÓ-ÜGGYEL AKARTÁK  KIIKTATNI GYURCSÁNYT

Gyurcsány szerepével kapcsolatban néhány éve egy interjúban a PestiSrácok.hu is faggatta  Tátrai Miklóst, aki tagadta, hogy a volt miniszterelnök közvetlenül utasította őt a telekcsere végrehajtására. A DK vezetőjére azért vetült egyébként a gyanú árnyéka, mert  a nyomozás során előkerült egy email, amit az egykori MNV-vezér írt Bajnai Gordon akkori főtanácsadójának, Winkler Gyulának. A levélváltás során Tátrai hivatkozik egy parlamenti emlékeztetőre, „amivel a miniszterelnök rendelte el a csereügyletet”. Ami ennél is érdekesebb, hogy Tátrai korábban a blogján, illetve az interjúban is utalt arra, hogy Gyurcsány belső ellenzéke ezt az eljárást kiváló lehetőségnek látta a volt kormányfő „kiiktatására”, azaz a Sukoró-ügy volt MSZP-s nagykutyáknak az érdekét is szolgálta.

Forrás: Pesti Srácok

7 hozzászólás “Sukoró-ügy: börtönbe mennek a MNV egykori vezetői” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Mi meg a gyurcsányon fogunk bosszút állni.Elég volt már ebből a hazaáruló gazemberből!
    Jut eszembe:botkának új neve van Szegeden,már nem rolex lacinak,hanem Búvár Kundnak hívják.

  2. kalapács joe szerint:

    gyurcsánynak nem börtönben van a helye hanem elmegyógyintézetben. ja azt bezáratta. akkor marad a börtön.

  3. robi szerint:

    Egyesek még nem fogják fel, hogy SOHA nem veszik elő fletót azok, akik a kétharmadot köszönhetik neki.

    Üzlet az üzlet.

  4. Ábel Attila szerint:

    Robi, kérlek nézz utána, hogy a rendőrséget, ügyészséget és a bíróságot választásokon választják-e. Én tudom, hogy a jobbikos pártfegyelem megkövetel egy részleges lobotómiát, hogy elveszítsétek a józan gondolkozás képességét. De az ügyészségbe és a bíróságokba a rendszerváltás óta senki nem tudott belepiszkálni. Pedig nem ártott volna, miután 1989-ig erős pártbefolyás alatt álltak. Magyarországon a rendszerváltás óta – talán éppen ezért – alig voltak korrupciós ügyekben elmarasztaló ítéletek. Minden nagykutya röhögve hagyta el végül a bíróságokat. Most ez nem így történt. Ez reményre ad okot. Sokszor elmondtam a véleményemet: amíg nem büntetik a korrupciót, addig visszatartó erő sincs.

  5. robi szerint:

    Úgy emlékszem, a politikusok hazudoztak a becsapható embereknek választások előtt mindenféle elszámoltatásokat.
    Ha semmi befolyásuk nincs az Ábel Attila által felsorolt szerveknél, miért nevezett ki a kormány anno elszámoltatási kormánybiztost?
    Úgy tudom, Csepelen épp Ábel Attila számolt be egykor az infón az elszámoltatások helyi eredményeiről?
    Akkor most ki számoltatott el kit?

    Most,hogy le lettem jobbikosozva, igazán büszke vagyok magamra.

    Nagyapó már legalább 15-ször lekomcsizott.
    Számíthatok még valamilyen pártkapcsolatra?

  6. robi szerint:

    Még valami.
    Én NEM munkaidőben írogatok.

  7. Ábel Attila szerint:

    Robi, a jobbikosok lehet, hogy hazudoztak, de mi minden korrupció-gyanús esetben megtettük a feljelentéseket. Talán nem tudja, de a nyomozást nem mi végezzük, az ügyészség sem választásokon lesz kinevezve, 1989-ig az MSZMP határozta meg, hogy mit tehetnek, azóta önjárók, politikától független szereplők.

    Csepelen évi 2 milliárd forintot hozott az elszámoltatás, ennyivel kevesebb a kiadási oldala a költségvetésnek. Ezért volt csődközelben és eladósodva Csepel, és ezért fejlődik, rendelkezik most tartalékokkal a kerület. A jogi elszámoltatás még tart, ebben minimális a lehetőségünk a már említettek miatt.

    Egyébként én sem munkaidőben írogatok. Munkaidőben dolgozom, rendezvényeken veszek részt. Kár mindenbe belekötni.

Itt lehet hozzászólni !