Jogerősen elítélték a csepeli DK politikusát

2021. február 17.

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Szenteczky János, Szabó Szabolcs és Horváth Gyula

Folytatólagosan elkövetett rágalmazás és folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége miatt jogerősen is elítélték Horváth Gyulát, a Demokratikus Koalíció csepeli frakcióvezetőjét. A büntetővégzés ellen már nem lehet fellebbezni, a politikust egy év próbaidőre bocsátották – értesült a Csepel.info.

A Gyurcsány-párt politikusa a bíróság szerint Juhász György Andrást, a csepeli rendelőintézet vezetőjét bírálta több alkalommal. “A vádlott közlései valótlanok, és alkalmasak a becsület csorbítására és a jó hírnév megsértésére” – szögezte le a bíróság ítélete. Folytatás »

Megkezdték a nádvágást a Kis-Duna öbölben

2021. február 17.

Csepel.hu

A Csepeli Városgazda Zrt. a tegnapi naptól megkezdte a Kis-Duna öbölben a nádvágási munkát. A feladatot a nád megújítása miatt, valamint az öböl szerves anyaggal való feltöltődésének lassítása érdekében szükséges elvégezni.

A nádvágást a cég munkatársai kizárólag befagyott víztükör esetén tudják megvalósítani, ezért nem is végzik minden évben.

Folytatás »

Iskolahívogató: Bemutatkozik a XXI. Kerületi Mátyás Király Általános Iskola

2021. február 17.

 

Csepeli Hírmondó

Iskolánk a kertváros közepén épült 1939-ben. Környezetében a hagyományos értelemben vett polgári családok éltek és élnek. Szeretjük iskolánk családias jellegét. Emelt szintű ének- zene tanításunk egészséges lelkű, nyitott érdeklődésű, tanulni vágyó embereket bocsátott útjára. Emelt óraszámú informatika képzésünk során a tanulóknak lehetőségük van az ECDL vizsga megszerzésére.

A gyermekszerető nevelőtestületünk szakmai felkészültsége kiemelkedő színvonalú, munkafegyelme kiváló.

Folytatás »

550 ezer adag kínai vakcina érkezett Budapestre

2021. február 16.

Mandiner

Ez 275 ezer embernek elegendő oltóanyagot jelent.

Megérkezett az első gép Kínából, fedélzetén 550 ezer oltóanyaggal – közölte a hírt Menczer Tamás közösségi oldalán. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára fogadta a gépet, mint mondta, ezzel az oltóanyaggal 275 ezer embert lehet beoltani.

Folytatás »

Felújítják a Szent Imre téri padokat

2021. február 15.
Folyamatosan dolgoznak a Városgazda munkatársai, hogy kerületünk szebb, tisztább és gondozottabb legyen. Mai hír, hogy a közterületi-műszaki csoport megkezdte és folyamatosan végzi a Szent Imre téren található padok fa felületének felújítását.
A zöldterület-fenntartási osztály ugyanakkor a héten Csillagtelepen és a Simon Bolivár sétányi lakótelepen végez sövényvágási és lombgyűjtési feladatokat.

Folytatás »

Így vezetik be, így igényelhető a védettségi igazolvány

2021. február 15.

Kormány.hu

Háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát, annak kiállítást külön nem kell kérni. A védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát. Folytatás »

Orbán Viktor: Május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani az országban, mint egy hasonló méretű EU-s államban

2021. február 15.

Origo.hu

Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert a koronavírus elleni oltás menti meg az életet és a munkahelyeket; az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett Magyarországon május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinával olt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlés idei első ülésén.

Az elmúlt két hónap, akár csak az elmúlt egy év a koronavírus elleni küzdelemről szólt. A parlamenttől kapott felhatalmazás révén és a szakemberek tanácsára novemberben korlátozó intézkedéseket vezettek be – tájékoztatta az Országgyűlést Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő óvott attól, hogy a döntéshozók járványügyi szakembernek képzeljék magukat, az ő jártasságuk nem azonos a valódi szakemberek tudásával.

A döntés felelősségét nem akarjuk áthárítani, a védekezés megszervezése továbbra is kormányzati feladat, de ragaszkodunk hozzá, hogy a szakemberek véleménye a legnagyobb súllyal jelenjen meg döntéseinkben – mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett: Európában az adatok növekedést mutatnak, a magyar emberek pedig a nemzeti konzultációban nyilvánvalóvá tették, a védekezés alatt is működnie kell az országnak. Ezért tartottuk nyitva az általános iskolákat és a munkahelyeket – mondta a miniszterelnök. Emlékeztetett, hogy ugyanakkor a vendéglátóhelyek, színházak, sportlétesítmények bezártak.

 

Folytatás »

Fantombuszmutyi fővárosi módra

2021. február 15.
Mandiner

Hivatali visszaélés gyanújával folytat nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a BKV Zrt. buszbérlési tenderével kapcsolatban. A nyertes cég Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársához, a vörös báróként is emlegetett oligarchához, Leisztinger Tamáshoz köthető.

Összefoglaló a fordulatos botrányról. Folytatás »

A csepeli Napközis Tábor: van képe hozzá?

2021. február 15.

Csepel.info

A csepeli Napközis Tábor több tízezer csepeli iskolás gyermek nyári szünetét tette feledhetetlenné, mielőtt az akkori, MSZP-s kerületi vezetés bezárta, és a telket eladta lakóparknak.

Helyére három hatemeletes és három kétemeletes épületmonstrumot, “luxuslakóparkot” terveztek. Ezek azonban a csepeli civilek és a Fidesz tiltakozása valamint nem kis részben a 2008-as gazdasági válság miatt végül nem épültek meg. Folytatás »

Csepel Trikolórban rajzpályázat indul

2021. február 15.

csepel.hu

Jól festesz? Megy a rajz? Most egy képed híres lehet!

Az önkormányzat rajzpályázatot hirdet minden csepeli óvodásnak és iskolásnak a magyar zászló és címer napja alkalmából.

Folytatás »