Szombattól szabad kezet kapott a robotpilóta a 4-es metrón

2015. szeptember 27.

Index, RTL Klub

Forrás: INDEX

Forrás: INDEX

Tekintse meg a videót!

Szeptember 26-ától, szombattól már a teljes vonalon és a teljes üzemidőben járműfelügyelő nélkül, azaz a végleges üzem szerint közlekednek a szerelvények, áll a BKK közleményében. A 4-es metró vonalán 2014 márciusa óta zajlik az utasforgalmi próbaüzem. A szerelvények eddig is teljesen automata üzemmódban közlekedtek, de mostanáig voltak járműfelügyelők a vonatokon annak érdekében, hogy probléma esetén beavatkozzanak.

A következő időszakban lesznek még olyan tesztek, melyeket utasforgalom nélkül kell elvégezniük a szakembereknek, így szeptember 27-én, október 4-én és október 11-én, azaz három egymást követő hétvégén üzemkezdettől délelőtt 10 óráig a forgalmat pótlóbuszok biztosítják majd. Tekintettel azonban arra, hogy nem történt az utasforgalmi próbaüzem során biztonságkritikus hiba és a rendelkezésre állás is folyamatosan eléri február óta a hatóság által előírt, rendkívül szigorú szintet, a járműfelügyelők mostantól az állomások forgalmi ügyeletén teljesítenek majd szolgálatot és onnan avatkoznak be, ha arra esetleg szükség van.

index.hu

Őszi móka a játszóházban

2015. szeptember 27.

Csepel.hu

j2

Zenés színházi és játékos programokkal várták a családokat a csepeli játszóházba szombaton a II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti épületben (a volt II. Rákóczi Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől). Teltház volt, sok kisgyermek és őket kísérő szülők látogattak el az Őszi móka című ingyenes zárórendezvényre, mely a „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében jött létre.

A kicsik körében már jól ismert Moha bácsi zenés produkciójába interaktív módon bekapcsolódtak a játékos kedvű lurkók. Utána gyermekdalokat hallgattak, majd székely lábbábosok szórakoztatták az érdeklődőket. Akiket nem vonzott a kötött program, azok a fellépések között és alatt kézműves és zenés foglalkozásokon vehettek részt, valamint a csoportszobákban sok-sok színes játékokkal tölthették idejüket. Folytatás »

34 éve emelkedett a levegőbe az első Boeing 767-es

2015. szeptember 27.

WIKI

boeing_737_uj_fekvo_lead

1981 szeptember 26-án emelkedett a levegőbe az első Boeing 767-es repülőgép.

A Boeing 767 szélestörzsű, kéthajtóműves utasszállító repülőgép, a Boeing vállalat terméke. A 767-es típustól és az ülőhelyek elrendezésétől függően legkevesebb 181, legtöbb 375 utast szállíthat 9400 és 12 200 km közötti távolságokra. A légitársaságok három különböző változatban vásárolhatják meg. Az első, a 767-200-as amely 1982-ben állt szolgálatba, ezt követte a 767-300-as 1986-ban és a 767-400-as 2000-ben. A 767-200ER-t és a 767-300ER-t nagyobb teherbírással és megnövelt hatótávolsággal dobták piacra. A 767-300F-t, a gépcsalád teherszállító tagját, 1995-ben rendszeresítették.

36 kisfiút ronthatott meg az alapítványi iskola tornatanára

2015. szeptember 27.

Vs.hu

Szexre kényszerítette tanítványait a tanár

A Velvet értesülései szerint a csepeli bentlakásos iskola testnevelő tanára kilenc éven át kényszeríthetett szexre gyerekeket.

B. Tamás először egy XI. kerületi gyermekotthonban, később pedig a csepeli Burattino Iskola és Gyermekotthon szertáraiban rontotta meg a gondjaira bízott kisfiúkat. Folytatás »

Traffpax bukkan fel ma Csepelen

2015. szeptember 27.

POLICE/Mr. Gabee

traffiles

A BRFK információi szerint a mai napon több helyszínen traffipax készüléket raknak ki Csepel útjaira. 

09.00-11.30 Bp. XXI. Csepeli u.
13.00-15.30 Bp. XXI. Ady E. utca
16.30-18.30 Bp. XXI. Hollandi út

Milliók jöhetnek még

2015. szeptember 26.
 Magyar Idők
 Milliók jöhetnek még
Csak a jéghegy csúcsa az Európába naponta érkező nyolcezer bevándorló, figyelmeztetnek a világszervezet illetékesei. Német politikai vezetők pedig elismerték: sok, magát szíriainak kiadó menedékkérő hazudik, még arabul sem tud. Berlin már az ukrán válság miatt kiutált Moszkvával is együttműködne, csak segítsen véget vetni a négymillió menekültet eredményezett szíriai polgárháborúnak.

Az év végéig a tízmilliót is elérheti azoknak az irakiaknak a száma, akiknek humanitárius segítségre lesz szükségük, ha pedig hadjárat indul az Iszlám Állam dzsihádista szervezet kezén lévő észak-iraki Moszul visszafoglalására, a városból akár 500 ezren is elmenekülhetnek – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A szervezet felhívta a figyelmet arra is: az Európába jelenleg naponta érkező nyolcezer menedékkérő csak a jéghegy csúcsa, és nem kizárt, hogy milliók bevándorlására kell majd számítani.

Folytatás »

Találtak egy perzsa macskát a Szent László utcában

2015. szeptember 26.

Olvasónk

12039400_10203753851687269_1861391181894250286_n

Csepelen a Szent László utcában találták a képen láható  perzsa cicát egy autó alatt. Teljesen ki volt hűlve. Az állatot állatorvos megvizsgálta, és megállapította, hogy chip nincs benne. A macska 10 év körüli, eléggé le van fogyva és elhanyagolt a bundája, feltehetőleg egy ideje  kóborolhat.

A megtaláló mivel haza nem viheti, beadta az Illatos úti Állategészségügyi központba és kapja az infúziót. Aki tudja, hogy honnan veszett el, szóljon a gazdinak, vagy, ha esetleg befogadná, itt talál róla bővebb információt.

Baleset történt az SZTK-nál

2015. szeptember 26.

Koccanásos baleset a Weiss Manfréd úton

A WAZE információi szerint baleset történt Csepelen a Tóth Ilona Egészségügyi Központ mögötti utcában (Kiss János altábornagy utcában).

Meg nem erősített információk szerint egy tűzcsapot is kidöntöttek. Akinek bővebb információi vannak az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba.

Rekordot döntött a vizes vb 6,8 milliárdos nézettsége

2015. szeptember 26.

Telesport.hu

Rekordot döntött a vizes vb 6,8 milliárdos nézettsége

Rekordot döntött a nyári, kazanyi vizes világbajnokság televíziós nézettsége, a viadalokat összesen 6,84 milliárd néző követette világszerte.

Ez több mint másfélszerese az eddigi csúcstartó, a két évvel ezelőtti barcelonai vb 4,53 milliárdos nézettségének.
Folytatás »

GYURCSÁNYÉK EGYEDÜL MARADTAK ÉS VAGDALKOZNAK A BALOLDALON

2015. szeptember 26.
Magyar Idők
gyurcsany_MTI1-780x505
Az egész baloldalnak nekimentek Gyurcsány Ferencék, az MSZP-t pedig konkrétan szavazóik elárulásával vádolják egy csütörtöki menekültügyi konferencián elhangzottak miatt. Itt Mesterházy Attila kijelentette, hogy „támogatom a miniszterelnök hat pontját, amit elvitt Brüsszelbe, e mögé fel lehet sorakozni.” De nem csak az MSZP volt elnöke fejezte ki egyetértését Orbán Viktor hat pontjával, amiből ötöt el is fogadtak az uniós csúcson.

Szent-Iványi István a Liberálisok nevében azt mondta, „reális és jó javaslat volt, átfedést mutat a korábbi javaslatokkal, de ezzel nincs is semmi probléma.” A jobbikos Z. Kárpát Dániel pedig úgy fogalmazott, hogy „a világkvóta az egyetlen, amit nem tudunk támogatni az Orbán-csomagból”.
– A DK szerint a menekültügy kapcsán aggasztó folyamat indult el a demokratikus ellenzéki oldalon – reagált tegnap Gréczy Zsolt. A párt szóvivője szerint az aggasztó folyamat azzal indult, hogy az LMP nyomkövető bilincset szereltetne a menekültekre, majd azzal folytatódott, hogy az MSZP tartózkodott a hadsereg határra vezényléséről szóló törvénymódosítás szavazásán. Folytatás »