Két napja lejárt az MSZP csepeli ultimátuma

2019. augusztus 14.

Csepel.info

Hétfőn járt le Molnár Zsolt fővárosi MSZP-elnök ultimátuma arra, hogy a Momentum is csatlakozzon a Bangóné Borbély Ildikó, Szenteczky János és Horváth Gyula hármas által fémjelzett csepeli “bűnszövetséghez”. A Momentum a kriminalizálódott szocialisták és a 2010 előtti időket idéző politika miatt nem kért még pénteken az összefogásból. Azóta minden lehetséges eszközt bevetettek a szocialisták, hogy bekényszerítsék őket a koalíciójukba.

Molnár még pénteken jelezte, hogy szerinte máshol a Fidesz is a csepeli szocialistákhoz hasonlóan sok bűnügybe keveredett politikusokat vet be, így már ezért sem kellene finnyáskodniuk a momentumosoknak. Eddig hasztalan volt a hízelkedés és fenyegetőzés. De folytatódik a maszírozás: az MSZP-DK-LMP-Jobbik-jelölteket ugyanis nem jelentették be hétfőn, de még kedden sem. Az is lehetséges, hogy a kompenzációs listát egyáltalán nem hirdetik ki, és csak a választások hivatalos oldaláról kerül majd nyilvánosságra. Folytatás »

Három Nemzet Táncestje a Szurkolói Arénában

2019. augusztus 14.

Csepel.hu

Augusztus 18-án 18 órakor három nemzet táncosai lépnek fel a Szurkolói Arénában.

A táncosok Mongóliából és Lengyelországból érkeznek, valamint ott lesz a Kis-Csepel Táncegyüttes is.

Folytatás »

Tovább zaklatja a csepeli kislányt a csábítója

2019. augusztus 14.

Ripost

Nem kö­ve­tett el bűn­cse­lek­ményt, így nem lehet el­já­rást in­dí­tani az ellen a szlo­vák fi­a­tal ellen, aki el­csalta ott­hon­ról a 11 éves N. Do­rottyát. A magát fi­ú­nak kiadó lány azóta is ül­dözi sze­rel­mé­vel a cse­peli kis­lányt, ami a szak­ér­tők sze­rint ag­go­da­lomra ad okot.

N. Dorottya szülei feljelentést tettek, de nem indul nyomozás az ellen a kamasz ellen, aki múlt hétvégén elcsalta a 11 éves kislányukat. Mint a  megírta, a csábítóról később kiderült, hogy maga is lány, és számos dologban hazudott. Folytatás »

10 érdekesség a legendás Csepel Művekről

2019. augusztus 14.

tripsinthecity.blog.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

csepelmuvek0.jpg

Nincs az az ember, aki ne hallott volna a több mint 120 éves Csepel Művekről. Egy korszak ikonikus gyártelepe volt, ahol sok tízezer ember kereste meg a mindennapi betevőre valót.

Viharos évtizedeket, világégéseket élt túl, s bár egykori fénye igencsak megkopott, még ma is a figyelem középpontjába tud kerülni. Összegyűjtöttünk a legendás gyárról tíz olyan érdekességet, amit csak kevesen tudhatnak. Folytatás »

Vihar: Nincs áram Csepel egyes részein

2019. augusztus 14.

Mr. Gabee, Csepel.info

Több olvasó jelezte szerkesztőségünkbe, hogy Csepel több pontján nincs áram kedden este Sajnos az áramkimaradás nem karbantartás miatt szünetel.

Bejelentést kaptunk az alábbi környékekről:

  • II. Rákóczi Ferenc út
  • Posztógyár utca
  • Magyar utca

Ha Ön is tud olyan helyet, ahol nincs áram, írja meg a fórumba, folyamatosan követjük az eseményeket.

Breaking: Költözik a Don Pepe a Tesco hipermarketből

2019. augusztus 13.

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee szerkesztőnk megerősített információk szerint 2019. augusztus 31-ei dátummal bezárja kapuit a Csepeli TESCCO-ban található DON-Pepe Pizzéria. Ezt követően várhatóan szeptember első napján nyit meg az új Don Pepe egység a Kossuth Lajos utca 117 szám alatti  (egykori Matáv épületben megszűnt Chili Bistro helyén).

A költözés fő oka, hogy augusztus 31-el lejár a TESCO-val kötött bérleti szerződés, amit a Don Pepe nem hosszabbított meg. A szerkesztő információi szerint az új Don Pepe pizzázó kizárólag házhozszállítási tevékenységgel fog működni.

ALDI toborzónap lesz Csepelen

2019. augusztus 13.

Mr.Gabee, Csepel.info

Szegény Karigerit a Google Street View is húzza

2019. augusztus 13.

Csepel.info

Bal oldalon fent látható a dátum

Karácsony Gergely arról beszél a csepeli “LOTTO-ház” 12. emeletén, hogy a videóban látható, felújított panelházak “valószínűleg 2010 előtt kaptak erre lehetőséget”. Aztán elbeszélgetnek még arról, hogy a fideszes vezetés mennyire nem csinált semmit.

A gond nem csak az, hogy a “LOTTO-házat” a Google Street View 2013 májusában véletlenül pont felújítás közben fotózta le. Ráadás, hogy nem csak az újult meg 2010 után, hanem a videóban mutogatott összes többi felújított panelház is.  Folytatás »

Visszaköltözhettek a háziorvosok a felújított Táncsics Mihály utcai rendelőbe

2019. augusztus 13.

Csepel.info

A kívül-belül megújult Táncsics Mihály utcai rendelőben a megszokott rendelési időben dolgoznak tovább azok a háziorvosok, akik a felújítás idején – ideiglenesen – a gyári rendelőben voltak. A Csepel.info értesülései szerint Dr. Szász Tamás időközben nyugdíjba vonult, így őt egyelőre helyettesítik. Boldog nyugdíjas éveket kívánunk a doktor úrnak!

A Csikó sétány 9. szám alatti háziorvosi és pszichiátriai szakrendelő, valamint a Táncsics Mihály utcai háziorvosi rendelő még 2017-ben nyert támogatást az Európai Unió Környezeti és Energiahatékonysági Programjából energiahatékonysági felújításra. Az épületek külső felújítása mellett az önkormányzat saját forrásból a rendelők belső tereit is megújította. Folytatás »

Véradás lesz pénteken a Csepel Plázában

2019. augusztus 13.

veradas.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Véradás a polgármesteri hivatalban

2019. augusztus 16-án (pénteken) 13:00 és 18.00 óra között a Csepel Plázában lesz véradás.

Ki lehet véradó? Ide kattintva elolvashatják.