A Csepelt a november 4-i szovjet invázió után még egy hétig tartó felkelőket a szovjet csapatok harckocsitámadásokkal, aknatűzzel, repülőgépes támadással igyekeztek megtörni.
A Szovjet Hadsereg legalább nyolc harckocsit elvesztett az összecsapások során – fejtette ki Rácz János a hirado.hu-nak adott nyilatkozatában. A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársát a Csepel-szigetet egy héten át sikeresen védő felkelők hőstettéről kérdeztük.
Sokan tartanak a koronavírus-fertőzéstől, és próbálnak minél több információhoz jutni a betegség lefolyásáról. Most nekik segít Ábel Attila csepeli alpolgármester is, akinek nem a tipikus tünetekkel kezdődött, és gyenge-közepes lett a koronavírusos betegség lefolyása.
Az alábbiakban az ő beszámolóját és tapasztalatait olvashatják arról, hogy milyen gyógyszereket szedett, hogyan jöttek és milyenek voltak a tünetei, illetve mi okoz neki problémát a betegség megszűnése óta, jelenleg is. Folytatás »
A Totalcar Erőmérő sorozatában a ti autóitok vallanak színt, az Autokorbel profi és hitelesített teljesítménymérő padján derítjük ki, mennyi erő maradt bennük a gyár ígéretéhez képest. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, korábbi jelentkezésekből sorra választjuk ki az jelentkezők autóit, nagyon vegyes a felhozatal.
A Trabantról mindenkinek van egy története vagy vicce. A Trabant a keleti blokk jelképe. Pár nappal ezelőtt múlt hatvan éve, hogy 1957. november 7-én legördült az első példány a zwickaui gyár szerelőszalagjáról, ezért az Erőmérő mai epizódjával a több mint hárommillió példányban gyártott kisautó előtt tisztelgünk. Folytatás »
A kormány döntése értelmében tegnap éjféltől tovább szigorították a védekezés szabályait. Alábbiakban összeszedtük a legfrissebb intézkedéseket, valamint Borbély Lénárd csepeli polgármester november 11-től hatályos rendelkezéseit is.
A szerda nulla órától életbelépő intézkedések a következők:
Interjút adott az M1-nek Orbán Viktor. Volf-Nagy Tünde első kérdése arra vonatkozott, miért nem jöttek korábban a hétfőn bejelentett szigorítások.
Elmondta: továbbra is laboratóriumként tekint Ausztriára, amely ország statisztikáit egy héttel követi hazánk. „Most körülbelül 50 százalék az esély arra, hogy ha minden így megy tovább, akkor az egészségügy kitart” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve hogy ez a szám elég alacsony, ezért nem lehetett tovább várni. Folytatás »
Mr.Gabee információi szerint november 11-től ismét csak előzetes időpontfoglalást követően lehet a Kormányhivatalokban (és a Kormányablakban) ügyet intézni!
Időpontot a 1818 telefonon vagy ügyfélkapun keresztül lehet kérni. A Kormányablak kéri minden ügyfelét, hogy ne menjen senki a hivatalokba időpont nélkül.
A Történelmi Vitézi Rend csepeli tagjai Csepel teherautót is vittek arra a megemlékezésre, amelyen az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek sírjai előtt tisztelegtek – értesült a Csepel.info.
A Csepel teherautók kulcsszerepet játszottak 1956 őszén a budapesti lakosság élelmiszer-ellátásában, a forradalom mozgósításában, majd a forradalom leverése után a külföldre menekülők szállításában is. Folytatás »
Nemrég megemlékeztünk a csepeli Kis-Duna park közösségi munkával történő 1977-es felújításáról. Az ennek állított emléktáblát felújítottuk – írta tegnap Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán. Hozzátette: Most a jövőnek üzennek és kiállnak amellett, hogy rendbe tették a teljes partszakaszt.
„A csepeliek akarata szerint a továbbiakban is megőrizzük a Kis-Duna partot, hogy a lakosság pihenését és kikapcsolódását szolgálja. A munka nem áll meg, van még dolgunk bőven”.