Pedagógusnap a Csepeli Strandon

2017. június 3.

Csepel.hu

 

Csaknem másfél ezer csepeli pedagógust ünnepeltek a Csepeli Strandon június 2-án. A nyár elején immár negyedik alkalommal megrendezett eseményen Morovik Attila alpolgármester köszöntötte az óvodai és iskolai pedagógusokat. „Ez a nap az önöké” – mondta az alpolgármester, aki maga is 27 évet töltött a pedagógusi pályán. A csepeli önkormányzat által rendezett ünnepségen megjelent Tóth János tankerületi igazgató és Tóth Endre tankerületi igazgató-helyettes.

A tanév végén igazán szép nyári napon köszönthették a nagy számú pedagógust, akik a csepeli óvodákból, általános iskolákból és a Jedlik Ányos Gimnáziumból érkeztek. Morovik Attila köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy férjként, apaként, egykori testnevelő tanárként állítja: a pedagógusok tiszteletet érdemelnek az év minden napján, de a mai alkalom különösen az övék. A nemzet háláját fejezi ki irántuk, mert tevékenységük a jövő generációjának nevelése, oktatása, amelyet nagy odaadással végeznek.

Folytatás »

Traffipax riasztás – június 3.

2017. június 3.

Csepel.info, Mr.Gabee

Mr.Gabee információi szerint az alábbi helyszíneken várható a következő órákban sebességmérés Csepelen:

  • 13.00-15.00 Bp. XXI. Csepeli u.
  • 16.00-18.00 Bp. XXI. Szent István u.

Nem­so­kára már csak az új két­ezer és öt­ezer fo­rin­tos bank­je­gyek­kel fi­zet­hetünk!

2017. június 3.

RIPOST

Idén márciusban mutatták be az új kétezer és ötezer forintos címletet, ezzel párhuzamosan 2017. július 31-én kerül sor a régi változatok bevonására. Ez azt jelenti, hogy a régi címleteket a kereskedők már nem kötelesek elfogadni. Aggodalomra semmi ok: három évig bármelyik postán, míg a Magyar Nemzeti Bankban 2037-ig díjmentesen és korlátozások nélkül új címletre cserélik a nálunk maradt régi kétezrest és ötezrest.

A Magyar Nemzeti Bank 2014-ben kezdte meg a forgalomban levő forintbankjegyek cseréjét. Elsőként a 10000 és a 20000 forintosok újultak meg. A bankjegycsere-program következő lépcsőjében 2017. március 1-től megjelentek a megújított 2000 és 5000 forintosok. Még a nyár folyamán bemutatják az új 1000 forintost (ezzel a címlettel azonban csak jövőre találkozhatunk a vásárlásaink során). A 2017-es év a régi 20000 forintosok december 31-i bevonásával zárul majd. Folytatás »

Móra gála a Radnóti Miklós Művelődési Házban

2017. június 3.

Csepel.hu

Gálaműsort rendezett a Móra Ferenc Általános Iskola, hogy bemutassák legtehetségesebb növendékeinek szerteágazó tudását. Az eseményt a Radnóti Miklós Művelődési Házban tartották meg június 2-án, amelyen a diákok szülei, rokonai, az iskolai tanárai vettek részt. A Móra gálát Mikus Juditnak, a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatójának ötletére rendezték meg első alkalommal és a közönség nagy tetszésére.

Az esemény egyik apropója az volt, hogy a Móra Ferenc Általános Iskola akkreditált kiváló tehetségpont lett. Mindezt annak köszönhette, hogy az intézmény diákjai még soha nem értek el olyan jó eredményeket a kerületi, megyei és országos versenyeken a különféle művészeti ágakban, mint az elmúlt esztendőben.

Folytatás »

6 éve halt meg Bin Laden

2017. június 3.

INDEX, Csepel.info

Forrás: mixonline.hu

2011. május másodikán a híradások arról számoltak bel, hogy az Egyesült Államok megölte Oszama bin Ladent Pakisztán közelében. A pakisztáni hírszerzés is megerősítette az információt. 

Az Egyesült Államok egy akcióban végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével. George W. Bush, aki az al-Kaida 2001. szeptember 11-i terrortámadásakor az Egyesült Államok elnöke volt, monumentális eseményként értékelte a történteket.

Folytatás »

Lövöldözés helyett petárdáztak

2017. június 3.

Csepel.info, Mr.Gabee

Több olvasó jelezte szerkesztőségünkbe, hogy pénteken kora este lövöldözést hallott a Csikó sétányon. 

Ebből kifolyólag a helyszínre több rendőrautó érkezett. Mint kiderült, néhány gyerek ördögpatront durrogtatott, melyet a környékbeliek lövöldözésnek véltek felfedezni.

Zsidók Franciaországban: aki nem menekül, azt sokszor megölik

2017. június 2.

Index, Origo, Csepel.info

Az áldozat koporsója Izraelben (fotó: Zsido.com)

Tiltakozik 17 vezető francia értelmiségi, mert a francia média elhallgatta, hogy két hónapja egy arab férfi kivégezte zsidó szomszédasszonyát. Franciaországból a migrációs válság óta tízezernyi zsidó menekült el: az Európai Unió ugyanis támogatja az antiszemita migránsok betelepítését, akik a terrortámadások célpontjait is sokszor a zsidóság közül választják ki.

A 27 éves gyilkost Kobili Traorenak hívják, a rendőrök a lakásában fogták el. Nyugodtan aludt. A brutális gyilkosság előtt évekig zaklatta orvos áldozatát, aki rengetegszer kért segítséget a rendőrségtől, de semmit nem tettek. A tiltakozás a Le Figaroban jelent meg, az aláírók között van többek között a nagy francia filozófus, Alain Finkielkraut, Jacques Julliard történész, Michel Onfray filozófus, Marcel Gauchet filozófus és Elisabeth Badinter író-filozófus is. Folytatás »

Rálőttek egy apára és fiára Soroksáron

2017. június 2.

Népszava

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség két férfi és két nő ellen, akik gázpisztollyal rálőttek két férfira még 2015 májusában Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron – tájékoztatott a fővárosi főügyész csütörtökön.

Ibolya Tibor azt írta: a vádirat szerint 2015. május 13-án este a négy ember egy buszmegállóban rátámadt két férfira – apára és fiára -, akikkel haragos viszonyban voltak. A támadó 35 éves férfinél egy gáz-riasztófegyvernek minősülő forgótáras pisztoly, a 19 éves fiatalembernél egy szintén gáz-riasztófegyvernek minősülő puska volt, míg női társuk egy vasvillát, a fiatalkorú lány pedig egy lapátot tartott a kezében. Folytatás »

Nyugdíjas dílert fogott Csepelen Vitó, a kutya – videóval

2017. június 2.

Index

A csepeli rendőrök Vitó, a kábítószerkereső kutya segítségével elfogtak egy 78 éves nőt, aki drogot árult – közölte a rendőrség. 

A nyomozók június 1-én megjelentek P. Jánosné csepeli lakásánál, ahol házkutatáskor zöld színű kábítószergyanús növényi anyagot és két digitális mérleget foglaltak le.

Folytatás »

Orbán Viktor: Soros hálózata maffiaszerű

2017. június 2.

Hirado.hu

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé.

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: egyetlen olyan fontos és jelentős eleme van a magyar közéletnek, amely nem átlátható, ez pedig “a Soros-féle maffiaszerű hálózat” és annak – civilnek nem nevezhető – “ügynökszerű szervezetei”, amelyek Soros György céljainak érvényesítéséért dolgoznak.

Folytatás »