CSMOA, Mr.Gabee, Csepel.info
CSMOA, Mr.Gabee, Csepel.info
888
Elhunyt Helmut Kohl volt német kancellár – jelentette pénteken a Bild című német lap.
A Bild információi szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el. A CDU megerősítette a halálhírt. Helmut Kohl hosszú betegség után, 87 éves korában halt meg.
Fidesz.hu
Senki sem kötelezheti Magyarországot a bevándorlással kapcsolatos álláspontja feladására, a magyarok ugyanis világossá tették: nem akarnak illegális bevándorlókat látni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a kvótaügyben Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásról.
A kormányfő úgy fogalmazott: egy kormányt még “csak-csak nyakon lehet ragadni, be lehet szorítani egy sarokba, meg lehet gyomrozni”, de egy néppel ezt nem lehet megtenni. Szerinte ugyanis a legutóbbi nemzeti konzultáció rekordmagas részvételi aránya azt jelenti: egy egész nép keresi a módját annak, hogyan tarthat ki álláspontja mellett, azaz hogy “nem akar beengedni ide tőlünk különböző kultúrájú, civilizációjú embereket”.
Csepel.hu
A Csepel Diáksport Egyesülettel közös beruházás részben Csepel Önkormányzatának saját forrásából, részben a Magyar Kézilabda Szövetség TAO-s pályázatának 104 millió forintos támogatásával valósul meg.
A kivitelezés 2017. június 12-én kezdődött, a munkák befejezésének tervezett időpontja, 2017. szeptember 29.
Csepel.hu
Másfél évvel az alapkőletétel után átadták a német HHLA cégcsoport magyarországi leányvállalatának, a Csepelen működő Metrans Konténer Kft-nek a telephelyét a Salak utcában június 14-én.
Egressybeni.hu
Jobbról: Balogh Gábor, Dir. Robert Brandstötter
2017. június 16-án két napra Budapestre látogat a bécsi Vienna Konservtorium 22 fős delegációja, melynek vezetője dir. Robert Brandstötter, az intézmény vezetője.
Látogatásuk célja a Vienna Konservatorium Budapest 2016/2017-es tanév államvizsgája
Csepel FC, Mr.Gabee, Csepel.info
A Csepel FC legifjabb korosztályai, illetve a lány U17- es együttes június második hétvégéjén a XI. PHARMA-SANO nemzetközi Gyermek Labdarúgó Tornán vettek részt, amit Hajdúnánáson illetve Hajdúdorogon rendeztek.
Fiataljaink ismét remek tapasztalatokkal tértek haza a leginkább csapategység-kovácsoló túráról. Folytatás »
Csepel.hu
A Mátyás Király Általános Iskola 8. a osztályos tanulói Velencei- tavi osztálykiránduláson vettek részt a közelmúltban.
Egyik nap a délutáni órákban elsőfokú viharjelzést adtak ki, amikor az agárdi mólókikötőnél arra lettek figyelmesek, hogy egy sárkányhajó harminc kisgyerekkel a hirtelen feltámadt erős szél hatására a tó közepe felé sodródik.
Az osztály hat tanulója ruhástul beugrott a vízbe és elindultak kimenteni a bajba jutottakat. Folytatás »
Csepel.info
A Csepelen újságíróként dolgozó Csarnai Attila különleges dokumentumfilmjét a Magyar Televízió M5 csatornája mutatja be június 17-én (most szombaton) 22.15-kor. Ismétlése másnap hajnal 3.15-kor lesz.
A film az ukrán-orosz polgárháborúról és a háborúban résztvevő kárpátaljai magyarok sorsáról szól. Megrázó a történet.