Baleset történt a Szarka utcánál

2018. május 29.

sdr

Midián nevű olvasónktól kapott információk szerint kedden 16:25-kor Az NCA-419-es forgalmi rendszámú autóbusz a 148-as vonal Szarka utcai megállójában tartózkodott. Egy VW Transporter az autóbusz előzése közben letörte annak visszapillantó tükrét.

A balesetben senki sem sérült meg. Köszönjük a fotót Mr. Gabee és Midián olvasónknak.

Feleannyi kivándorló sincs, mint amennyit az ellenzék összekamuzott

2018. május 29.

Nehéz lesz ekkora pofára esés után ugyanazt hazudni

Magyar Idők, Csepel.info

Egyáltalán nem jelentős a külföldön munkát vállaló magyarok aránya: a 20–64 éves korcsoport 5,2 százaléka dolgozik más uniós tagállamban – derül ki az EU statisztikai hivatalának adataiból. Ezzel újabb balliberális médialufi pukkant ki.

Az Eurostat szerint 325 ezer magyar vállal más ­uniós tagállamban munkát: ez az arány pedig jellemzően csak a nyugati tagországokban alacsonyabb. A balliberális média és az ellenzéki pártok minimum hatszázezer külföldön dolgozó magyarról beszéltek eddig. Nehéz védekezni az adatokkal szemben, hiszen uniós statisztikáról van szó, tehát még az a szokvány magyarázat sem jön be, hogy az Orbán kormány úgyis biztos hazudik.  Folytatás »

410 forintra nő a dízel ára

2018. május 29.

Autonavigator, Mr.Gabee, Csepel.info

Csak a dízel drágul e hét szerdán a Holtankoljak.hu információi szerint, utóbbi sem vészesen: literenkénti 2 forinttal. Ezzel a gázolajért már átlagár szerint is literenkénti 410 forintot kell fizetni a hét derekától, míg a 95-ös benzin ára továbbra is a lélektani határ alatti szinten, 398 forinton marad.

Az elemzők szerint az év további részében is áremelkedésre számíthatunk, s az sem zárható ki, hogy a 2012-ben adódott 450-451 forintos csúcsszint után újabb rekordot tapasztalhatunk majd a töltőállomásokon. A kutakon természetesen igen jelentős, akár literenkénti 50 forintos árkülönbségekkel is találkozhatunk, így aztán örök érvényű tanács, hogy a tankolásnak nem is elsősorban az idejére, hanem sokkal inkább a helyére ajánlott figyelni.

Traffipax info

2018. május 29.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.

Budapest többi kerületei

Pest megyei települések és autópályák
29
09.00-12.00
Szent István u.
13.00-15.00
II. Rákóczi F. u.
16.00-18.00
Szent István u.

Munkálatokat végeznek a Szent István úton

2018. május 28.

Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: Mr. Gabee

Útfelbontással járó munkálatokat végeznek a Szent István úton a Kolozsvári utcánál. Az orgonás utca felől érkezőknek át kell térni egy kisebb szakaszon a szemközti sávba.

Foto: Mr.Gabee

Elhagytak egy forgalmit az Akácfa utcai kiserdő környékén

2018. május 28.

Mr. Gabee

A kép illusztráció

A kép illusztráció

Mr. Gabee információi szerint vasárnap délután Csepelen az Akácfa utcai kiserdő környékén elvesztettek egy forgalmi engedélyt.

Aki esetleg megtalálta, vegye fel a kapcsolatot a tulajdonossal a közösségi médián keresztül ide kattintva, vagy a alomlovas@gmail.com email címen.

Németh Szilárd: Már 2019-ben jelentősen nő a honvédelmi költségvetés

2018. május 28.

Csepel.hu

A honvédelmi költségvetés 2024-re megduplázódik, de már jövőre is jelentősen több forrás juthat erre a célra – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd közölte, a növekedő forrásokat a hadsereg modernizációjára fordítják. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében modernizálják a műszaki eszközöket, a fegyverrendszereket, a katonák felszerelését és beindítják a hazai fegyvergyártást. Folytatás »

Újabb csepeli villanyszerelő lett országos bajnok – Kövér László gratulált a győztesnek

2018. május 28.

Csepel.hu

A 21 éves Krehely István pár éve még matematika tanár akart lenni, mert az emelt szintű érettségi vizsgán kiemelkedő eredményt ért el matematikából és fizikából, aztán gyorsan megváltozott az élete. Szülőhelyéről, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőről Szigethalomra költözött a nagybátyjához, majd a csepeli Weiss Manfréd iskolában kitanulta a villanyszerelő szakmát, és egyből felért a csúcsra: az áprilisban megrendezett Szakma Sztár Fesztivál döntőjében első lett a villanyszerelők között.

Krehely Istvánnak és felkészítő tanárának, Takács Jánosnak, valamint a többi szakma ifjú bajnokának a Parlament épületében gratulált és adott állófogadást Kövér László, az Országgyűlés elnöke május 25-én.

Folytatás »

Izgalmas kalandokat és rengeteg meglepetést tartogatott az idei gyermeknap

2018. május 28.

Csepel.hu

Több száz család látogatott ki május utolsó vasárnapján a Daru-dombra, ahol valódi élmények és izgalmas kalandok várták a gyerekeket. Az egész napos rendezvény ezúttal a szuperhősökről szólt, megelevenedett a képregények világa, és a különleges játékok mellett a gyerekek kreativitásukat is próbára tehették.

Találkozhattak a Marvel univerzum lakóival: a Csodálatos Pókemberrel, Szupermennel, Hihetetlen Hulkkal, Vasemberrel, Amerika kapitánnyal, de a népszerű rajzfilmhősök, Katica és Fekete Macska is a program kedvelt figurájává váltak. Sokan lelkesen fotózkodtak kedvenceikkel a greenbox fal előtt.

Folytatás »

Gyermeknapi bemutató a csepeli tűzoltóságon

2018. május 28.

Csepel.hu

A korábbi évekhez hasonlóan, immár ötödik alkalommal rendezték meg a „Nyitott szertárkapuk” nevű gyermeknapi bemutatót a csepeli tűzoltó laktanyában május 27-én. A gyerekek és felnőtt kísérőik délelőtt 10 bórától több turnusban kereshették fel a laktanyát.

A nem mindennapi eseményre több százan voltak kíváncsiak. A vendégeket Pistai Ferenc tűzoltó százados, a csepeli tűzoltó laktanya parancsnok-helyettese fogadta.

Folytatás »