Faktor, MTI, Csepel.info
Az Országgyűlés kedden a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentette az új építésű lakások áfáját a 2016-2019 közötti négy évre. A gazdasági szakemberek egyöntetű véleménye szerint az adócsökkentés hatására kiemelkedően fog fejlődni az építőipar, ami az egész gazdaságnak jót fog tenni. Várhatóan megáll az ingatlanárak és az albérleti árak elmúlt hónapokban tapasztalt ugrásszerű növekedése is. 2017-re 30 százalékkal több új lakást várnak, 2018-ra pedig megduplázódhat az új lakások száma. Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő szokás szerint nem támogatta a kormány javaslatát, Németh Szilárd viszont igen.
A képviselők 154 igen szavazattal, 8 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát. A változástól azt várják, hogy felélénkül a lakáspiac, fellendül a gazdasági növekedés, több embernek lesz munkája, és több családnak lakása. Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő tartózkodott, vagyis most sem szavazta meg a javaslatot, Németh Szilárd viszont támogatta. Szabó Szabolcs korábban nem támogatta a devizahitelesek megsegítését és a fogyasztóvédelem megerősítését sem, pedig a parlamenti esküjében a csepeli és soroksári emberek képviseletét fogadta meg. Azt viszont pártja ás Szabó Szabolcs is támogatná, ha 15 ezer illegális bevándorlót telepítenének be Magyarországra – amiből Csepel és Soroksár – mivel ő az egyéni képviselő – biztosan kiemelten részesedne.









![Személyi-igazolvány-kiskorú-gyermekeknek[1]](http://csepel.info/wp-content/uploads/Személyi-igazolvány-kiskorú-gyermekeknek1.jpg)

