Mandiner
A Demokratikus Koalíció az egyetlen igaz stabil pont a Fidesszel szemben állók között, jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártelnök csütörtökön Szegeden.
Csepel.info, Mr.Gabee, K.Attila
Ismét jelentkezünk Suttyó parkolós rovatunkkal, melynek áldozatát egy olvasónk kapta lencsevégre a II. Rákóczi Ferenc úton.
A képen jól látható, hogy az autó vezetője nem foglalkozott azzal, hogy az terület, amelyen megállt, forgalomtól elzárt terület. Joggal lehetne mondani, hogy néhány méterre a P+R parkoló található, de ahhoz gyalog meg kell kerülni a síneket.
Fkf.hu
Társaságunk a lomtalanítás alkalmával a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat gyűjti össze és szállítja el.
A lomtalanítási területeket körzetekre osztottuk, amely biztosítja, hogy az adott területről, koncentráltan, nagy erőkkel szállíthassuk el a kikészített lomokat. Ezáltal rövidebb ideig okoz kellemetlenséget a gépkocsival közlekedőknek, illetve a gyalogosoknak.
CSMOA

Csepel Öttusa Média

Csepel Öttusa Média
A Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség (MÉVSZ) a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesülettel karöltve június első hétvégéjén rendezte meg a vízimentő sportág Országos Bajnokságát. A csepeli strandon illetve a Lupa-szigeti tavon lebonyolított versenyen közel hatvanan vettek részt és szép csepeli sikerekről is beszámolhatunk.
A Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség (MÉVSZ) a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület társrendezésében a csepeli strandon illetve a Lupa-szigeti tavon rendezte meg június első hétvégéjén Országos Bajnokságát. A rendezvényen 6 egyesület közel 60 versenyzője tette próbára tudását.
Csepel.info, Mr.Gabee
Olvasónktól kapott információk szerint baleset történt pénteken reggel a Széchenyi István út és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében. Információk szerint egy bácsit elütöttek a zebrán.
A baleset miatt áll a forgalom a Táncsics Mihály utcában. Akinek bővebb információi vannak az esettel kapcsolatosan, vagy fényképpel rendelkezik, írja meg a fórumba, vagy a csepel.info@gmail.com e-mail címre.
Csepel.info, v39endre, Mr.Gabee
Az alábbiakban v39endre olvasónk hétfői beszámolójának folytatását olvashatják:
Építése szövetkezet alapon létesült Marmann Mátyás indítványára. 1908-ban már felmerült az építés gondolata, mivel a Szociáldemokrata Párt csepeli szervezete részére a vendéglőkben szűkös volt a hely. Ezért a József utca és a Ferenc utca között a munkásoktól gyűjtött pénzen egy 475 négyzetméteres telket vásároltak, amelyre Vágó József tervei alapján építettek volna egy emeletes épületet, de ezt a telket később eladták a csepeli Zsidó Hitközségnek.
Közben a kitört Világháború miatt az építkezésre nem gondolhattak. Viszont egy alapot teremtettek a hadbavonult munkások özvegyei és árvái megsegítése céljára, amelyre a dolgozó munkások béréből a Weiss gyár vezetőségének javaslatára 2%-ot levonva utalták át. Ebből az összegből kért a Munkásotthon vezetősége támogatást épület vásárlására. A gyár vezetősége átutalt 35000 koronát, amelyből megvették az Árpád utca és József utca sarkán álló nagy földszintes épületet. Folytatás »
BRFK, Időkép, Mr.Gabee, Csepel.info
Pénteken sok felhő lesz felettünk, és többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására is, majd délután északnyugat felől szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Helyenként élénk lesz a változó irányú szél, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 11-16°C, napközben 21-26°C között alakul a hőmérséklet. Hidegfronti hatás várható.
| 07.30-10.30 | Bp. II. Zöldlomb út | 13.00-16.00 | Bp. XV. Wysocki u. |
| 08.30-10.00 | Bp. XVI. ker. Szlovák u. | 13.30-16.30 | Bp. VII. Dózsa György út |
| 08.30-11.00 | Bp. XI. ker. Szerémi | 14.00-15.30 | Bp. X. Ker. Harmat u. |
| 09.00-12.00 | Bp. VII. Dózsa György út | 14.30-15.30 | Bp. XVI. ker. Margit utca |
| 09.00-12.00 | Bp. XV. Szentkorona u. | 14.30-17.30 | Bp. XXI. kerület II. Rákóczi F. u. |
| 09.30-12.00 | Bp. XXII. ker. Gádor utca | 15:30-17:30 | Bp. XII. ker. Zugligeti út |
| 09:00-11:00 | Bp. XII. ker. Jagelló út | 16.00-17.30 | Bp. X. Ker. Gyógyszergyári u. |
| 10.30-12.00 | Bp. XVI. ker. Bökényföldi út | 16.30-18.30 | Bp. XXII. ker. Balatoni út |
| 10.30-13.30 | Bp. XXI. kerület II. Rákóczi F. u. | 17.30-19.30 | Bp. XIII. Kámfor u. |
| 11.30-14.00 | Bp. II. Völgy u. | 18.30-20.00 | Bp. X. Ker. Gyakorló u. |
| 12.00-15.00 | Bp. XI. ker. Szerémi | 20.00-22.00 | Bp. XIII. Lehel u. |
| 12:30-14:30 | Bp. XII. ker. Jagelló út | 20.30-21.30 | Bp. X. Ker. Kereszturi u. |
| 13.00-14.00 | Bp. XVI. ker. Újszász u. | 21.00-24.00 | Bp. XVIII. Nagykőrösi út |
| 13.00-15.30 | Bp. XXII. Bartók Béla út | 23.00-01.00 | Bp. XIII. Váci út |
Blikk
Gyorsított eljárásban ma tárgyalták annak a négy embernek az ügyét, akik néhány nappal ezelőtt megvertek egy pesterzsébeti tanárt, mert az állításuk szerint bántalmazta a családhoz tartozó gyermeket. A két vádlottat – a gyerek anyját és nagybátyját – felfüggesztett börtönre ítélték.
Az asszony két év 10 hónapot, a nagybácsi 1 év, két hónapot kapott, mindkettő 4 évre felfüggesztve. A Blikk is beszámolt arról, hogy az egy pesterzsébeti iskolában összevertek egy ötven év körüli tanárnőt. Folytatás »