csepel.hu
A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák – mondta Tarlós István főpolgármester a budapesti útépítési program keretében elkészült első 18. kerületi út átadásán.
csepel.hu
A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák – mondta Tarlós István főpolgármester a budapesti útépítési program keretében elkészült első 18. kerületi út átadásán.
Csepel.hu
A játszótéren töltött idő, az ott szerzett élmények meghatározóak a gyerekek számára. Egy jól felszerelt játszótér segíti a mozgásfejlődésüket, javítja egyensúlyérzéküket, koordinációjukat, fejleszti a kreativitásukat. A nyári szünetben a gyerekek szeretnek új és izgalmas helyeket felfedezni és birtokba venni. Most induló sorozatunkban néhány népszerű és kevésbé ismert csepeli játszóteret is bemutatunk.
Elsőként a Kalózhajós játszótérre látogattunk.
Csepel.hu
Megnyitják az M0 autóút szigetszentmiklósi csomópontjának lehajtóját 2019. július 21-én, és ezzel egyidőben megkezdődik halásztelki csomópont felújítása is. A munkálatok ideje alatt, tervezetten 2019. őszig megszűnik a lehajtási lehetőség a csomópontban, így Halásztelek a szigetszentmiklósi csomóponton keresztül közelíthető meg – áll a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményében.
A szigetszentmiklósi csomópontnál az új betonburkolat állapota megengedi, hogy egy sávon ideiglenesen áthaladjon a forgalom a munkaterületen. Az üzemi átjáró kiépítésére 2019. július 20-án szombaton 20:00 órától kerül sor, így 2019. július 21-től az 51101 j. út körforgalmi csomópontja, a Shell üzemanyagtöltő állomás, és a Gastland vendéglátóhely is elérhetővé válik közvetlenül az M0 autóútról.
Csepel.info
Hagyománnyá vált, hogy július 18-án, Csepel újjászületésének ünnepén ingyenes, nagy koncerttel emlékezik a kerületünk azokra, akik 1712 után Csepelt ismét élettel teli otthonná varázsolták. Most sokak örömére, több évtized után adott koncertet Csepelen az Omega együttes a Daru dombnál.
A képgalériánkhoz, amit itt láthatnak bárki csatlakozhat, ha van jó képe hozzá! Ez azért is jó volna, mert csak oldalról vagy messziről készített fotóink vannak. 🙂
Csepel.hu
Egyetlen fa kivágása nélkül, több mint 50 parkolóhely épül a Rákóczi kertnél a csepeli önkormányzat beruházásában. Az alapzatot térkő burkolattal látják el és új járdát is készítenek.
Ismeretes: megnyitása óta rendkívül nagy népszerűségnek örvend a Rákóczi Kert — A Családok Parkja, aminek következménye a rengeteg parkoló autó, mindez zsúfoltságot okozott a Rákóczi téren.
Mr.Gabee, Csepel.info

Délelőtt már hírt adtunk arról, hogy filmforgatás miatt lezárták a Kossuth Lajos utca egy szakaszát, de akkor még nem tudtuk, hogy vajon mit is forgatnak.
Nos szerkesztőségünk utánajárt: Folytatás »
csepel.hu
Véglegesen visszalépett a polgármester- jelöltségtől Takács Mónika, a csepeli MSZP június 25-én leváltott politikusa. Így leegyszerűsödött az őszi csepeli választás tétje.
Vagy a 2010 előtti lakásmutyis botrányokba, hűtlen kezelési perekbe és tízmilliárdos vagyonvesztésbe torkollt politika tér vissza, vagy folytatódnak az elmúlt kilenc év gyorsuló ütemű fejlesztései. Folytatás »
csepel.hu
2014-ben a csepeliek akaratából polgármesternek választottak meg, emellett a képviselő-testület többségét is megkaptam, így minden adott volt az elmúlt 5 évben a sikeres munkához. Azt ígértem, hogy minden csepeli polgármestere leszek és legjobb tudásom szerint fogok dolgozni. Az évek alatt sokszor elgondolkoztam azon, hogy mit is tettünk a kerületünk érdekében és vajon ez elegendő-e.
Ilyenkor érdemes leülni és számot vetni, hogy mi is történt az elmúlt években. Én ezt megtettem, a teljesség igénye nélkül. Vegyük sorra talán a legfontosabbakat.
csepel.hu
A Táncsics Mihály utcai és a Csikó sétányon levő rendelők felújítása hamarosan a végére ér. Mindkét helyszínen megtörtént – többek között – a burkolatok, a nyílászárók, a vizesblokkok, gépészeti berendezések cseréje, a légkondicionálás, a festések, a különböző belsőépítészit munkák.
Megújultak a küldő burkolatok, lépcsők, a rámpák is. Képeink a két helyszínen készültek.