Hamarosan elkészül a rendelők felújítása

csepel.hu

A Táncsics Mihály utcai és a Csikó sétányon levő rendelők felújítása hamarosan a végére ér. Mindkét helyszínen megtörtént – többek között – a burkolatok, a nyílászárók, a vizesblokkok, gépészeti berendezések cseréje, a légkondicionálás, a festések, a különböző belsőépítészit munkák.

Megújultak a küldő burkolatok, lépcsők, a rámpák is. Képeink a két helyszínen készültek.

Morovik Attila alpolgármester:

Csepelen kiemelt programunk az egészségügy fejlesztése. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatban több százmillió forintos fejlesztést hajtottunk végre, ahol korszerű eszközök segítik a gyógyítást. Új szakrendeléseket indítottunk, egyebek között a gyermeksebészetet és a hétvégi gyermekügyeleti ellátást és a gyermekradiológiát. Felújítottuk a tüdőgondozót, új kiegészítő orvostechnikai eszközöket helyeztünk üzembe, és orvosi rendelőket is tataroztunk. Az Egészséges Budapest Program keretében az állami hozzájárulással együtt csaknem kétmilliárd forintot költünk a csepeli egészségügy fejlesztésére. Ennek részeként felújítjuk az egykori szülőotthon épületét. Hamarosan elkészül a Táncsics utcai és a Csikó sétányon lévő rendelő, melyek kívülről egy energiahatékonysági pályázat keretében, belülről pedig teljes mértékben önkormányzati forrásból újulnak meg.

 

Czibulyáné Szonday Szilvia, a körzet önkormányzati képviselője:

„Nagy öröm számomra, hogy a Táncsics Mihály utcai háziorvosi rendelő és gyógyszertár pályázati és önkormányzati forrásból megújult. A bejáráson személyesen is megtekinthettem a korszerű, praktikus berendezést és az igényes kivitelezést. A műszaki tartalom kiegészül egy betegbehívó rendszerrel is. Remélem, a háziorvosok, az egészségügyi dolgozók és a páciensek is meg lesznek elégedve a fejlesztés eredményével, melyet augusztusban vehetnek birtokba. Kérem, hogy közösen vigyázzunk a felújított épületre, hogy még sokáig szolgálhassa a csepelieket.”

csepel.hu

Egy hozzászólás “Hamarosan elkészül a rendelők felújítása” bejegyzésre

  1. Dórika szerint:

    Az orvost is lecserélhetnék már a csikó sétányon, arra mikor fog sor kerülni?

Itt lehet hozzászólni !