Csepelen is „Fogadj örökbe a pályán!”

2017. november 8.

Mr.Gabee, Csepel.info

A Szurkolók az állatkínzás ellen mozgalom idén szeptemberben „Fogadj örökbe a pályán!” címmel országos akciót hirdetett meg, melynek első állomása Tiszafüred volt, ahol nagy sikert aratott a kezdeményezés. A játékosok kutyák kíséretében vonultak fel a pályára, hogy felhívják a figyelmet az örökbefogadásra és a felelősségteljes állattartásra.

November 11-én, Csepelen, a Veszprém elleni bajnoki labdarúgó mérkőzést megelőzően szervez hasonló megmozdulást a Szurkolók az Állatokért a Csepel FC-vel közösen. A játékosok a tököli Elek-Ágh Állatmenhely négylábúival lépnek majd pályára. A Csepel Against Animal Cruelty a szigetszentmiklósi és a szigethalmi csoportokkal együtt már szervezett a kerületben egy kiváló hangulatú adománygyűjtő nyílt napot a Rizmajer Kézműves Sörházban, ahol behatóbban is megismerkedhettek a résztvevők a csoporttal, tagjaikkal, céljaikkal és az eddig elért eredményeikkel. Folytatás »

Visszaléphet a jelöltségtől Szabó Szabolcs

2017. november 7.

Csepel.info

Fotó: Szabó Szabolcs Facebbok-oldala

Visszaléphet a csepeli-soroksári képviselő-jelöltségtől Szabó Szabolcs. Az Együtt politikusa Facebook oldalán jelentette ki, hogy számára a személyes ambíciók helyett most már az együttműködés, és ezzel a Fidesz legyőzése jelenti a prioritást – értesült a Csepel.info.

Szabó Szabolcs, aki korábban azzal zsarolta a baloldali pártokat, hogy mindenképpen elindul a választáson, most Facebook-oldalán jelentette meg lemondására utaló üzenetét:

“Személyeskedések helyett cselekvést, személyes ambíciók helyett együttműködést! Ezt várják az ellenzéktől a választók, mert csakis így zavarható el Orbán és tolvaj bandája.”

Folytatás »

Minősített vízórával foglalkozó vállalkozók elérhetősége

2017. november 7.

Vízművek, Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbi listában szereplő minősített vállalkozók a Fővárosi Vízművek mindenkori szolgáltatási területén a lakás-mellékvízmérők és a locsolási vízmérők felszerelését (új mérőhely létesítését), valamint a meghibásodott vagy lejárt hitelességű lakás-mellékvízmérők üzembe helyezésére jogosultak.

A minősített vállalkozók a kivitelezést követően ellenőrzik a mellékvízmérők műszakilag helyes beszerelését, és az ezt igazoló biztonsági záróelem felszerelését, valamint a cserét követően a dokumentumok leadását is elvégzik. A minősített vállalkozó által végzett üzembe helyezés adminisztrációs díja 2 755 Ft (új mérőhely létesítése esetén az üzembe helyezés adminisztrációs díja 3 366 Ft), melyet – a korábbi gyakorlattól eltérően – a Fővárosi Vízművek felé kell megfizetni. A díjat a Fővárosi Vízművek vagy megbízottja számlázza ki. Folytatás »

Medgyessy elárulta, ki győzheti le Orbánt

2017. november 7.

Blikk, Index

Fotó: Index

Orbánról, az ellenzékről, volt párttársainak középszerűségéről beszélt Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök az Indexnek adott interjújában, aki az LMP-s Szél Bernadettet tartja a legtöbbre az ellenzéki oldalról.

– Nagy a valószínűsége annak, hogy Orbán Viktor és a Fidesz megnyeri a választásokat. Hogy milyen többségük lesz, kérdés. De azt saccolom, hogy meglesz az abszolút többségük is – kezdte interjút Medgyessy, aki elismerően beszélt a déli határkerítésről és a kormány közmunka-programjáról. Folytatás »

Csepel történelme

2017. november 7.

Mr.Gabee, Csepel.info

14940221_1306776802728387_9129016639855575537_o

A mai történelmi rovatunkban a Csepel RETRO képek Facebook-csoport egyik galériájából mutatunk képeket.

A képek az csepeli rendelőintézetet mutatják az 1970-es évekből.

Játszóház a Szent Imre téren – 11.11

2017. november 7.

Csepel.hu

Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozásaink! A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2017. december végéig tartanak.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

Folytatás »

Vérre van szüksége a Szent István úti lakástűz sétültjének

2017. november 6.

Mr.Gabee, Csepel.info

Korábban beszámoltunk róla, hogy kigyulladt egy első emeleti lakás a Szent István úton. A közösségi oldalon megjelent egy kérés, melyből az alábbiakban idézünk:

Kedves ismerősök Barátok iskolatársak kollégák!

Sajnálatos módon Anyukámra tegnap délutáni órákban rágyulladt a lakása. Bevitték kórházba, ahol közölték, hogy másnap fogják operálni. A főorvos elmondta, hogy tudtak szerezni a műtétre vért, de mivel nagyon kevés a vér utánpótlás ezért megkért hogy próbálják meg vért szerezni a műtétekre. Kizárólag A+-os vérre van szükség.

Folytatás »

„Ez a másik útirány” – élő adásban égett be a metrókáoszt jósoló MSZP-s

2017. november 6.

HVG

Fennakadásokról tudósított Horváth Csaba szocialista fővárosi képviselő élőben az ATV Reggeli Start című műsorában, mire felhívták a figyelmét arra, hogy mögötte jól láthatóan minden a legnagyobb rendben. Mint kiderült, az ellentétes menetirányban állva akart zűrzavarról beszámolni, ami csak nem jött össze.

Nem derült ki, hogy valamilyen tévés-technikai okból állították az Újpest városkapu megálló adott pontjára a fővárosi MSZP vezető arcát, vagy maga döntötte el, honnan jelentkezik be hétfő reggel, a 3-as metró felújítás első igazi hétköznapján tudósítva.

Folytatás »

Meghívó Németh Szilárd országgyűlési képviselő előadására

2017. november 6.

Csepel.hu

 

Folytatás »

BKK: Társadalmi egyeztetés a 179-es autóbusz útvonalának módosításáról

2017. november 6.

Csepel.hu

Kedves Csepeliek!

A Csepeli Szabadkikötő Magyarország egyik legnagyobb forgalmú kikötője és áruátrakó pontja, számos cég működik ott. A térség közösségi közlekedési kiszolgálását a 179-es autóbusz és a H7-es HÉV biztosítja. A BKK a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. megkeresése alapján, velük együttműködve alakította ki a terület közösségi közlekedési kapcsolatának fejlesztési tervét, melynek célja a terület megközelíthetőségének javítása.

Ehhez forgalomtechnikai módosítások szükségesek, melyek elkészülte után lehetőség nyílik a 179-es busz útvonalának megváltoztatására. A BKK társadalmi egyeztetést kezdeményez a tervezett útvonalmódosítások véglegesítésére, melyet a csepeli önkormányzat támogat, a változások előreláthatóan 2017 telén lépnek életbe.