Visszaléphet a jelöltségtől Szabó Szabolcs

Csepel.info

Fotó: Szabó Szabolcs Facebbok-oldala

Visszaléphet a csepeli-soroksári képviselő-jelöltségtől Szabó Szabolcs. Az Együtt politikusa Facebook oldalán jelentette ki, hogy számára a személyes ambíciók helyett most már az együttműködés, és ezzel a Fidesz legyőzése jelenti a prioritást – értesült a Csepel.info.

Szabó Szabolcs, aki korábban azzal zsarolta a baloldali pártokat, hogy mindenképpen elindul a választáson, most Facebook-oldalán jelentette meg lemondására utaló üzenetét:

“Személyeskedések helyett cselekvést, személyes ambíciók helyett együttműködést! Ezt várják az ellenzéktől a választók, mert csakis így zavarható el Orbán és tolvaj bandája.”

Szabó bejelentése kiutat mutat a csepeli balliberális pártok között régóta dúló belháborúból. Az Együtt még a Párbeszéd Magyarországért párttal közösen is csak 1%-os támogatottságot ér el a közvélemény-kutatások szerint. Ráadásul a hivatalosan mai napig Gyulán lakó politikus rendkívül gyenge teljesítményt mutatott a Parlamentben, így kicsi lenne az esélye arra, hogy megnyerje az egyébként baloldali csepeli-soroksári választókörzetet.

Nem lenne ésszerű az indulása

Az MSZP és a DK külön-külön is sokkal erősebb Csepelen, mint az aktivistákkal sem rendelkező Együtt. Ezek után nem meglepő, hogy sem a baloldali pártvezetők, sem a szavazóik nem akarják, hogy az Együtt adja Csepel-Soroksáron a közös jelöltet.

Az elmúlt hetekben ezért nyíltan vagy burkoltan már támadták Szabó Szabolcsot, aktivistáik pedig inkább Bereczki Miklós jobbikos politikus mellé álltak át. Úgy tűnik, Szabó vette a lapot, hiszen korábban azzal zsarolta az MSZP-t és a DK-t, hogy a személyes ambícióit helyezi előtérbe, és mindenképpen elindul a választáson – ezzel pedig ellehetetleníti a baloldal győzelmét.

Az viszont továbbra is nagy kérdés, hogy ki tudja összefogni a két legerősebb baloldali pártot Csepelen és Soroksáron. Erre 2014 őszén Horváth Gyula, a DK elnöke ugyan képes volt, de közte és Szenteczky János MSZP-elnök között is erős ellentétek feszülnek.

Csepel.info

10 hozzászólás “Visszaléphet a jelöltségtől Szabó Szabolcs” bejegyzésre

  1. Lovas szerint:

    Megnézném az arcát, amikor az MSZP és a DK elfogadják a visszalépését 🙂

  2. Dzsinácska szerint:

    Lépjen is vissza a kis homokos, senki nem kíváncsi rá!

  3. Nagyanyó szerint:

    Miért nem a saját jelöltöket dícséritek? dr. Szabó Szabolcs becsmérlésével egyrészt a csepeli szavazókat becsmérelitek, másrészt Németh Szilárdot! A szavazókat nem illik sértegetni, mert állampolgári joguk arra szavazni, akire akarnak! Németh Szilárdot meg csak leértékeli, ha hangsúlyozzátok milyen alaktól kapott ki! Még a végén nem mer elindulni Csepelen, nehogy még Bereczki Miklóstól is vereséget szenvedjen!

  4. bagoly szerint:

    Nagyanyó!

    Rájöttem, hogy gyárilag vagy selejtes, nem véletlen !
    Újra kellene gyártani téged.

  5. Strici szerint:

    Huhogo!
    Hozzaszolasod ertelmetlen.
    Mi nem jo nagyanyo hsz.-evel?
    Az hogy tisztelni kell a masik embert?
    Ez tenyleg ismeretlen a mai elitnek es kovetoinek.
    Csak magaslorol nagykepuen pokhendien tudtok viselkedni.
    Vagy az nem igaz hogy egy gyulai buzi legyozte nemeth szilardot?
    (Azt hogy gyulai es buzi ti hangoztatjatok. Az hogy legyozte teny).

  6. bagoly szerint:

    Minden kakas a saját szemétdombján szokott kukorékolni.

  7. Brumi szerint:

    Bagoly jól mondja, hogy ez az oldal egy szemét ember szemétdombja és nem a csepeli embereké!Ha minden csepel.infos neve után eltöröm egy csontját, akkor néhányat többször is el kellene törnöm isten baromi beteg gyermekének!

  8. Nagyapó szerint:

    Azt már tudjuk, hogy a gyulai Szabó kicsoda, de ki az a Bereczki, honnan gyütt?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Strici szerint:

    Ez a hir nem bereczkirol szol.
    De ha keverhetjuk akkor: oreg meg nem valaszolt.
    Csak a volt komcsik lophatnak vagy csak a sosem volt komcsik?

  10. Qvick szerint:

    Ha már szóba hoztátok !
    Bár nem fogok Bereczkire szavazni, Ő mégis szimpatikusabb, mint Szabó ! Aki egy szappanbuborék.

Itt lehet hozzászólni !