2015. szeptember havi archívum

34 éve emelkedett a levegőbe az első Boeing 767-es

2015. szeptember 27. vasárnap

WIKI

boeing_737_uj_fekvo_lead

1981 szeptember 26-án emelkedett a levegőbe az első Boeing 767-es repülőgép.

A Boeing 767 szélestörzsű, kéthajtóműves utasszállító repülőgép, a Boeing vállalat terméke. A 767-es típustól és az ülőhelyek elrendezésétől függően legkevesebb 181, legtöbb 375 utast szállíthat 9400 és 12 200 km közötti távolságokra. A légitársaságok három különböző változatban vásárolhatják meg. Az első, a 767-200-as amely 1982-ben állt szolgálatba, ezt követte a 767-300-as 1986-ban és a 767-400-as 2000-ben. A 767-200ER-t és a 767-300ER-t nagyobb teherbírással és megnövelt hatótávolsággal dobták piacra. A 767-300F-t, a gépcsalád teherszállító tagját, 1995-ben rendszeresítették.

36 kisfiút ronthatott meg az alapítványi iskola tornatanára

2015. szeptember 27. vasárnap

Vs.hu

Szexre kényszerítette tanítványait a tanár

A Velvet értesülései szerint a csepeli bentlakásos iskola testnevelő tanára kilenc éven át kényszeríthetett szexre gyerekeket.

B. Tamás először egy XI. kerületi gyermekotthonban, később pedig a csepeli Burattino Iskola és Gyermekotthon szertáraiban rontotta meg a gondjaira bízott kisfiúkat. (tovább…)

Traffpax bukkan fel ma Csepelen

2015. szeptember 27. vasárnap

POLICE/Mr. Gabee

traffiles

A BRFK információi szerint a mai napon több helyszínen traffipax készüléket raknak ki Csepel útjaira. 

09.00-11.30 Bp. XXI. Csepeli u.
13.00-15.30 Bp. XXI. Ady E. utca
16.30-18.30 Bp. XXI. Hollandi út

Milliók jöhetnek még

2015. szeptember 26. szombat
 Magyar Idők
 Milliók jöhetnek még
Csak a jéghegy csúcsa az Európába naponta érkező nyolcezer bevándorló, figyelmeztetnek a világszervezet illetékesei. Német politikai vezetők pedig elismerték: sok, magát szíriainak kiadó menedékkérő hazudik, még arabul sem tud. Berlin már az ukrán válság miatt kiutált Moszkvával is együttműködne, csak segítsen véget vetni a négymillió menekültet eredményezett szíriai polgárháborúnak.

Az év végéig a tízmilliót is elérheti azoknak az irakiaknak a száma, akiknek humanitárius segítségre lesz szükségük, ha pedig hadjárat indul az Iszlám Állam dzsihádista szervezet kezén lévő észak-iraki Moszul visszafoglalására, a városból akár 500 ezren is elmenekülhetnek – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A szervezet felhívta a figyelmet arra is: az Európába jelenleg naponta érkező nyolcezer menedékkérő csak a jéghegy csúcsa, és nem kizárt, hogy milliók bevándorlására kell majd számítani.

(tovább…)

Találtak egy perzsa macskát a Szent László utcában

2015. szeptember 26. szombat

Olvasónk

12039400_10203753851687269_1861391181894250286_n

Csepelen a Szent László utcában találták a képen láható  perzsa cicát egy autó alatt. Teljesen ki volt hűlve. Az állatot állatorvos megvizsgálta, és megállapította, hogy chip nincs benne. A macska 10 év körüli, eléggé le van fogyva és elhanyagolt a bundája, feltehetőleg egy ideje  kóborolhat.

A megtaláló mivel haza nem viheti, beadta az Illatos úti Állategészségügyi központba és kapja az infúziót. Aki tudja, hogy honnan veszett el, szóljon a gazdinak, vagy, ha esetleg befogadná, itt talál róla bővebb információt.

Baleset történt az SZTK-nál

2015. szeptember 26. szombat

Koccanásos baleset a Weiss Manfréd úton

A WAZE információi szerint baleset történt Csepelen a Tóth Ilona Egészségügyi Központ mögötti utcában (Kiss János altábornagy utcában).

Meg nem erősített információk szerint egy tűzcsapot is kidöntöttek. Akinek bővebb információi vannak az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba.

Rekordot döntött a vizes vb 6,8 milliárdos nézettsége

2015. szeptember 26. szombat

Telesport.hu

Rekordot döntött a vizes vb 6,8 milliárdos nézettsége

Rekordot döntött a nyári, kazanyi vizes világbajnokság televíziós nézettsége, a viadalokat összesen 6,84 milliárd néző követette világszerte.

Ez több mint másfélszerese az eddigi csúcstartó, a két évvel ezelőtti barcelonai vb 4,53 milliárdos nézettségének.
(tovább…)

GYURCSÁNYÉK EGYEDÜL MARADTAK ÉS VAGDALKOZNAK A BALOLDALON

2015. szeptember 26. szombat
Magyar Idők
gyurcsany_MTI1-780x505
Az egész baloldalnak nekimentek Gyurcsány Ferencék, az MSZP-t pedig konkrétan szavazóik elárulásával vádolják egy csütörtöki menekültügyi konferencián elhangzottak miatt. Itt Mesterházy Attila kijelentette, hogy „támogatom a miniszterelnök hat pontját, amit elvitt Brüsszelbe, e mögé fel lehet sorakozni.” De nem csak az MSZP volt elnöke fejezte ki egyetértését Orbán Viktor hat pontjával, amiből ötöt el is fogadtak az uniós csúcson.

Szent-Iványi István a Liberálisok nevében azt mondta, „reális és jó javaslat volt, átfedést mutat a korábbi javaslatokkal, de ezzel nincs is semmi probléma.” A jobbikos Z. Kárpát Dániel pedig úgy fogalmazott, hogy „a világkvóta az egyetlen, amit nem tudunk támogatni az Orbán-csomagból”.
– A DK szerint a menekültügy kapcsán aggasztó folyamat indult el a demokratikus ellenzéki oldalon – reagált tegnap Gréczy Zsolt. A párt szóvivője szerint az aggasztó folyamat azzal indult, hogy az LMP nyomkövető bilincset szereltetne a menekültekre, majd azzal folytatódott, hogy az MSZP tartózkodott a hadsereg határra vezényléséről szóló törvénymódosítás szavazásán. (tovább…)

Traffipax bukkan fel ma Csepelen

2015. szeptember 26. szombat

POLICE/Mr. Gabee

traffipax
A BRFK információi szerint a mai napon több helyszínen traffipax készüléket raknak ki Csepel útjaira. 

  • 10.30-13.30 Bp. XXI. Hollandi út
  • 14.30-17.30 Bp. XXI. II. Rákóczi Ferenc út
  • 18.00-21.00 Bp. XXI. Ady E. utca

Az Egressy rohamosan fejlődik

2015. szeptember 25. péntek

Csepel.info

Az Egressy Zeneművészeti újra építkezik

2015. szeptember 23-án 19 órakor Balogh Gábor igazgató ünnepélyes keretek között megnyitotta a kapukat az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola felújított zenei épületének alsó szintjéhez. Az alsó szinten folyó felújítás fő lényege, hogy a tanulók és a pedagógusok egy sokkal modernebb környezetben tanuljanak, dolgozhassanak.

Balogh Gábor a csepel.infonak elmondta, hogy tanulni csak a megfelelő infrastruktúrával és környezetben lehetséges, ebből kifolyólag mindent megtesz azért, hogy az itt tanuló diákok jól érezzék magukat az intézményben, ezzel elősegítve a zenei és egyéb fejlődésüket. Továbbá Balogh Gábor a napokban egy konferenciát tartott az intézményben, ahol a megjelent 50 vendégek véleménye szerint nincs még egy ilyen intézmény, amely ennyire fejlődik. A fejlődésnek még nincs vége: folyamatosan építenek a volt Zrínyi nyomda tetejére egy 1000 nm-es emeletet. Az intézmény vezetője azt is elmondta, hogy mióta az épület bejárata két fotocellás ajtó, azóta a II. Rákóczi Ferenc úton sétáló emberek sorra jönnek be megnézni, hogy vajon mi folyik az intézményen belül. Rengeteg embernek tetszik ugyanakkor nagyon meglepi az épület fejlődése. Az intézménybe jelentkező tanulók évről évre kétszeres, illetve háromszoros túljelentkezést generálnak. Többek között ezért van szükség az emeleten található bővítésnek.

A szerkesztőség szívből gratulál Balogh Gábor igazgatónak és munkatársainak a bravúros fejlődésnek. Jó munkát kívánunk Csepel egyik büszkeségének, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola