2015. február havi archívum

Íme a hosszú élet 9 titka

2015. február 24. kedd

Új Kurír blog

Hosszú élet

Mindannyian kíváncsiak vagyunk, hogyan élhetnénk meg a 100 éves kort, azonban a legtöbben rossz helyen keressük a megoldást. Szerencsére a Blue Zones Project céljául tűzte ki, hogy megtalálja a hosszú élet titkát.

A kutatásukat azokra az irányelvekre alapozzák, amelyet 100 évnél idősebb emberektől hallottak. 9 olyan egészséges szokást találtak, amelynek segítségével nemcsak hosszabb, hanem egészségesebb és boldogabb életet tudhatunk magunkénak. (tovább…)

Génmódosított méhtakarmányt fogtak

2015. február 24. kedd

Mno

A magyar ételek másoknak is ízlenek a világban

Veszélybe került a magyar méz GMO-mentessége, a méheknek szánt, virágport helyettesítő takarmányban ugyanis génmódosított anyagokat találtak. A szennyezett takarmányról még időben értesültek a méhészek, így abból nem került a magyar kaptárakba. Az esetre az Országos Magyar Méhészeti Egyesület információi alapján derült fény. Mészáros László, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, a takarmány GMO-tartalmára nyugat-európai források hívták fel a figyelmet. Ezt követően az egyesület akkreditált laborban bevizsgáltatta a terméket, ahol bebizonyosodott a félelmük, a virágport helyettesítő takarmány valóban GM-pollent tartalmazott.

– Amint biztosak lettünk abban, hogy a termék valóban szennyezett, azonnal riadóztattuk a megyei és a vidéki egyesületi vezetőket, akik eljuttatták az információt a termelőkhöz. Így megelőztük, hogy a takarmány a kaptárakba jusson – hívta fel a figyelmet. Ellenkező esetben akár a hazai méz GMO-mentessége is elveszett volna. A szakember szerint ugyanis ami egyszer bekerül a kaptárba, az jó eséllyel a mézben is megtalálható lesz. (tovább…)

Halálra késeltek egy NAV-ellenőrt Pesterzsébeten

2015. február 23. hétfő

INDEX

7797383_e1cac7d44f0e7bb76ddb664e76b86bcf_wm[1]

Forrás: INDEX

Késsel támadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két munkatársára, miközben azok munkájukat végezték Budapesten, az egyikük életét már nem tudták megmenteni a mentők, írja közleményében a NAV és a Nemzetgazdasági Minisztérium. A NAV másik dolgozója a műtéteknek köszönhetően már túl van a közvetlen életveszélyen. A rendőrök a helyszínen őrizetbe vették a késelőt.

A police.hu szerint a két NAV-os 13 óra 45 perckor érkezett a XX. kerületi Géza utcában egy lakásba, ahol az ott lakó 35 éves férfi késsel támadt rájuk. A BRFK vizsgálja az emberölés körülményeit. (tovább…)

Rajzpályázatot hirdet a Csepel Pláza

2015. február 23. hétfő

Csepel Pláza

Névtelen

(tovább…)

Egyre több gyermek juthat ingyen étkezéshez

2015. február 23. hétfő

Hirado.hu

Egyre több gyermek juthat ingyen étkezéshez

Tízből kilenc óvodás és bölcsődés étkezhet ingyen a jövő évtől – írta hétfői számában a Napi Gazdaság egy kormányzati előterjesztés tervére hivatkozva.

A háromnál kevesebb gyermeket nevelő tehetősebb szülőknek továbbra is térítési díjat kell fizetniük az étkezésért, azonban a térítésmentesség kiterjed a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményekre jogosultakon kívül a jelenleg 50 százalékos étkezési térítésidíj-kedvezményre jogosultakra is.

(tovább…)

Kövesse online a Fővárosi Közgyűlés ülését

2015. február 23. hétfő

Csepel.info

Fővárosi Közgyűlés

2015. február 25-én  szerdán ismét ülésezik a Budapest, Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Közgyűlése.

A közgyűlés ülését élőben követhetik oldalunkon 8:30-tól.

Újabb részletek a soroksári futónő meggyilkolásáról

2015. február 23. hétfő

Origo

Újabb részletek a soroksári futónő meggyilkolásáról

Fenntartja az ötmilliós nyomravezetői díjat a rendőrség a soroksári futónő gyilkosaiért, de a nyomozás még tart, és további szemtanúkat is keresnek. Az Országos Rendőr-főkapitányság most újra szeretne megtalálni néhány embert, akik esetleg láthattak valamit, ami sikerülhet megtalálni a gyilkosokat.  

Egy egyedileg festett Suzuki Swift vezetőjét keresi a rendőrség a 2013-ban történt gyilkossággal kapcsolatban. Az alábbi képen látható kocsi sofőrje jelentkezzen, ha felismeri a járművet.

(tovább…)

Menyasszonyi ruhák, oldtimerek, táncbemutatók az első esküvő kiállításon Csepelen

2015. február 23. hétfő

Csepel.hu

Menyasszonyi ruhák, oldtimerek, táncbemutatók az első esküvő kiállításon Csepelen

Menyasszonyi ruhák, alkalmi csokrok, exkluzív dekorációk, asztali terítékek, feldíszített autók, esküvői fotók és torták. Többek között ezeket az elengedhetetlen kellékeket ajánlották a házasulandóknak a szervezők a Radnóti Miklós Művelődési Házban rendezett első esküvő kiállításon február 22-én. Egy helyen több mint 25 Csepel és környéki esküvői szolgáltató mutatkozott be. A kiállítók standjainál az ifjú párok a legkülönlegesebb és legemlékezetesebb nap teljes forgatókönyvének a legapróbb részleteivel ismerkedtek meg.

A programon hangulatfokozó műsort adott a vőfély, táncbemutatókat tartottak és zenekarok is felléptek a színpadon. A rendezvényre látogatók a belépőjegy mellé ajándékszelvényeket kaptak, amellyel a kiállítás végén a legszerencsésebbek értékes meglepetéseket vihettek haza.

(tovább…)

Útburkolati munkálatok Csepelen

2015. február 23. hétfő

WAZE
Gázolaj ömlött az útra Csepelen

A WAZE navigációs alkalmazás információi szerint útburkolati munkálatok végeznek ezekben a percekben Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton a TESCO magsságánál.

Ezen kívül rendőri jelenlétet jelentettek a Teller Ede útról, valamint az M0-s halásztelki lejárójánál nagy a torlódás.

Hatvanas évek, Csepel, Csillagtelep

2015. február 23. hétfő

Csepel.info

29235

Csepel, Csillagtelep, a Rakéta és a Tejút utca házai, az évszám az adatok szerint 1962


29271

 Csepel, Csillagtelep, Orion utca, jobbra a 11. sz., szemben a Jupiter utca házai, az évszám az adatok szerint 1968

29272

Csepel, Csillagtelep, Jupiter utca, jobbra hátul a Móra Ferenc általános iskola, az évszám az adatok szerint 1968

Közelít az ötvenezerhez a Fortepan jól kereshető magyarországi fényképgyűjteménye, melynek “Csepel” keresőszóval ellátott képeiből tettünk ki most kettőt a Csillagtelepről.

A fenti képek az adatok szerint a hatvanas években készültek. Aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni, itt tekintheti meg a csepeli fotókat.