2013. július havi archívum

Fidesz: Távozzon a bűnbanda!

2013. július 11. csütörtök

Csepel.info

A Fidesz korábbi hirdetése: kiborult a pártbili

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Csepeli Szervezete elnöksége felszólította Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP pártelnökét és Takács Krisztián önkormányzati képviselőt, hogy térítsék meg a csepeli adófizető polgároknak az általuk okozott károkat, és haladéktalanul mondjanak le önkormányzati képviselői és egyéb fővárosi bizottsági tagságaikról.

A csepeli szervezet elnöksége szerint Szenteczky János pártelnököt és frakcióvezetőt eddig két bűncselekmény elkövetésével vádolta meg az ügyészség, és egy polgári perben, jogerős ítéletben is kimondta a bíróság, hogy közpénzből fizette magánügyvédeit. A közlemény kiemeli: ezt a pénzt az önkormányzat tartalék alapjának terhére fizették ki. Erről tehát nemcsak tudnia kellett Tóth Mihály akkori polgármesternek, de gyaníthatóan a kifizetést is ő engedélyezhette. (tovább…)

Kajak-kenu: Korisánszky Dávid is ott lesz az U23-as világbajnokságon

2013. július 11. csütörtök

Utánpótlássport.hu, Csepel.info

Hivatalossá vált, kik utaznak a wellandi kajak-kenu ifjúsági és U23-as világbajnokságra. Csepelt Korisánszky Dávid képviseli, aki az U23-as kenu egyesek 1000 méteres futamában indul.

Az utazók teljes névsora: (tovább…)

Németh Szilárd az ATV Start című műsorában

2013. július 11. csütörtök

ATV, Fidesz.hu

Tekintse meg a videót!

fidesz.hu

A KTE-től távozó Sós Márkó Csepelen készül majd az NB I-re

2013. július 11. csütörtök

Kesport.hu

A Kecskemétről távozó Sós Márkó súlyos műtét után lábadozik, de néhány hét múlva teljes értékű munkát végezhet – számol be a rangado.hu. Az ex-KTE játékos a sportportálnak elmondta, jelenleg csapatot keres, felkészülni az NB III-as Csepellel fog, de csak az NB I-ben gondolkodik.

Mesebeli történetként indult az elmúlt szezon Sós Márkó számára, aztán komoly sérülés és hosszú kihagyás lett belőle. Az NB II-ből kieső REAC-tól az élvonalbeli Kecskeméthez került, a Ferencváros otthonában bemutatkozhatott az alföldiek színeiben, következő meccsén pedig megszerezte első gólját is a legjobbak között. Máig emlékezetes, hogy az akkori edző, Török László egy kerékpárral ajándékozta meg a 22 éves jobbhátvédet. (tovább…)

Hátbaszúrási verseny indult az MSZP és az Együtt-PM között

2013. július 11. csütörtök

Mandiner, RTL Klub

A Magyar Nemzet egyik cikke generált újabb feszültséget a két ellenzéki párt között, amelynek információi Bajnai Gordon szerint az MSZP-től származhatnak.

Nem háríthatják át a felülvizsgálat költségét a gázszolgáltatók

2013. július 11. csütörtök

Fidesz.hu

A gázellátásról szóló törvényt a parlament őszi első munkanapján úgy kell megváltoztatni, hogy a gázkészülékek, -vezetékek és –csatlakozók műszaki-biztonsági felülvizsgálata ne a fogyasztókat terhelje, hanem a szolgáltatók költsége legyen. Fontos az is, hogy ezt a költséget a szolgáltató nem háríthatja át más fogyasztókra – jelentette ki Németh Szilárd kormánybiztos az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: teljesen zavarosak a tulajdonviszonyok. A gázvezeték a fogyasztó kerítéséig a szolgáltató tulajdona, a következő szakasz az ingatlantulajdonosé, majd a következő, melyben főkapcsoló, mérőóra és nyomásszabályozó van, az ismét a szolgáltatóé, majd ismét a fogyasztóé következik. Mindennek a vizsgálatát eddig kizárólag a fogyasztóra terhelték – hangoztatta a kormánybiztos.

(tovább…)

Tanár úr lett a Bikini alapítója

2013. július 11. csütörtök

Blikk.hu

Közben az országot is járja legendás zenekarával, a Bikinivel, amely jövő csütörtökön hatalmas ingyenes koncertre készül a Csepel-napokon.

Tanár úr, kérem, szigorúnak tetszik lenni?
– Aligha, mert csak vendégtanárnak hívtak. A tokaji rocktáborban már tartottam kurzust, és ott is azt csináltam, hogy az elején felmérem a résztvevők hangszeres képességeit, és a nap végére olyan szintre hozom fel őket, amelyről hiszem, el tudják érni. Megtisztelőnek érzem, hogy felkértek, arra pedig büszke vagyok, hogy 20 éve Lukács Peta, a Bikini vezető gitárosa tartja a Gitármánia haladó kurzusát.

(tovább…)

Újabb vádemelés Szenteczky János ellen

2013. július 11. csütörtök

Csepel.hu

Szenteczky János, még a Csevak vezérigazgatójaként

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Ügyészség “nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette” miatt vádat emelt Szenteczky János csepeli MSZP-frakcióvezető és pártelnök ellen – értesült a Csepel.hu. Az ügyészség szerint a politikus a bűncselekményt a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként követte el 2009-ben.

Az ügyészség szerint Szenteczky János vádlott egy már befejezett belső vizsgálatot egy külső szakértővel ismételten elvégeztetett, és erre külön megbízási díjat fizetett ki. Ezzel az önkormányzati cég vezetője a rábízott idegen vagyon kezelésével járó kötelezettségét szegte meg. (tovább…)

Figyelem: ma heves zivatarok jönnek

2013. július 11. csütörtök

Origo

Három északkeleti megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Hidegfront vonul át az ország felett.

Csütörtökön hidegfront érkezik, az ország nagy részén többfelé várható heves zivatar és felhőszakadás. Emiatt ötvenöt kistérségre adott ki első szintű riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ez azt jelzi, hogy biztosan bekövetkeznek az előrejelzett veszélyes időjárási jelenségek. (tovább…)

Talált spitz kan

2013. július 10. szerda

Csepel.info

Rákóczi úton, a Tesco és a temető között június 30-án egy spitz kant találtak – értesítette lapunkat egy olvasónk.

Chip nincs a kutyában, EREDETI gazdája oltási könyv ellenében átveheti. Feltételezhetően lakótelepi/társasházi kutya, mert nagyon szeret sétálni. Tel.: 06-70-947-0741