Ha a tragédia szemtanúja új vallomást tesz, újra vizsgálhatják az ügyet
Blikk
Kilenc év telt el Zámbó Jimmy tragikus és rejtélyekkel teli halála óta, és a találgatások, összeesküvés-elméletek a végzetes pisztolylövéssel kap csolatban azóta újra és újra szárnyra kapnak, ám a „legkülönösebb csontváz” csak most hullott ki a szekrényből. Ez a csontváz pedig merőben új megvilágításba helyezi a sok évvel ezelőtti eseményeket, és az sem kizárt, hogy váratlan fordulatot vesz az ügy, amelyet hivatalosan egyszer már lezártak.
A Blikk munkatársa ugyanis megdöbbentő információ birtokába jutott: megtudta, hogy 9 évvel ezelőtt, felsőbb utasításra vették el az ügyet az ország akkor legeredményesebben dolgozó zsarucsapatától. Hogy pontosan miről is van szó, az a Blikknek az egyik, névtelenséget kérő zsaru nyilatkozatából derül ki. – Jimmy halála után néhány hónappal a Nemzeti Nyomozó Iroda elődjéhez érkezett egy információ, amelynek alapján bekértük az aktákat – magyarázta informátorunk. (tovább…)