TV2, Csepel.info
A folytatásért katt ide.
Stop
Stohl András megúszhatja a börtönt, amennyiben súlyosan sérült áldozata, Kaincz Pál a bíróság előtt megbocsát neki. A színész ellen súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűntette és kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, ami miatt akár 7 és fél év börtönt is kiszabhatnak rá.
A színész a baleset másnapján meglátogatta Pali bácsit, hogy bocsánatot kérjen, majd még egyszer próbálkozott, ekkor azonban Stohl már nem járt sikerrel, a férfi nem kívánta beengedni kórházi ágya mellé. A Napi Ász úgy tudja: a színész ezek után telefonon próbált többször is bocsánatot kérni. (tovább…)
Orbán Viktor: Új társadalmi szerződés jött létre
Inforadio.hu
Orbán Viktor programismertető beszéde
A kormányprogramról vitáznak holnap az Országgyűlésben. A képviselők várhatóan szavaznak a Nemzeti Együttműködés Programjáról és Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt megválasztásáról. A hétvégén már új kabinet irányíthatja az országot, mivel a miniszterek is leteszik az esküt szombaton.
Tízórás időkeretben vitatja meg a parlament a kormányprogramot. Kedden Orbán Viktor felszólalása nyitja meg vitát, majd a frakciók vezérszónokai kapnak szót. Szerdán 7 és fél órában képviselői felszólalásokkal folytatódik az ülés, akkor az európai parlamenti képviselők is kifejthetik véleményüket a dokumentumról. (tovább…)
Helyi Téma, Csepel.info
Az útvonal (Forrás: Kerepes.plébánia.hu)
Budapestért és a Budapest körül élőkért rendezik meg az Élő rózsafüzér zarándoklatot május 29-én, szombaton 9 szakaszban.
A zarándoklat ötlete a bécsi Andreas Schätzle atyától származik, aki először 2003-ban, az ottani városmisszióra készülve szervezte meg a Bécs körüli programot. Ezzel hagyományt teremtett Ausztriában. A budapesti rendezvény 9 egyidejű gyalogos zarándoklatból áll, érintve városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket. Egyegy szakasz körülbelül 20 kilométer hosszú. (tovább…)
Magyar Nemzet, Csepel.info
Pünkösd hétvégéjén rendezték meg a Biciklisfutár Európa-bajnokságot Budapesten. A helyszínt még tavaly, közfelkiáltással szavazták meg, bizonyára a 9 évvel ezelőtti nagysikerű vb hatására.
Több száz futárt vártak a szervezők a háromnapos Biciklisfutár Európa-bajnokságra a volt Csepeli Művek területére. A 350 versenyző legtöbbje külföldi: németek, osztráok, lengyelek, svájciak, olaszok, hollandok, de jöttek japánok és skótok is. (tovább…)
Magyar Nemzet
(Fotók: Nagy Béla)
Megkezdődik az elszámoltatás Újbudán – mondta Kupper András, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján, ahol megjelent az a vállalkozó is, aki Wieszt János helyi szocialista képviselőről felvételt készített, amint a politikus – vélhetően – éppen kenőpénzt fogad el.
A sajtótájékoztatón Kupper András arra kérte a helyi vállalkozókat és önkormányzati tisztviselőket, hogy ha visszás ügyekről tudnak, akkor forduljanak hozzá, mert segít a nyilvánosság elé tárni azokat.Gálfi István, a Qwerty Computer Kft. ügyvezető igazgatója, aki a szocialista politikusról az említett felvételt készítette, hangsúlyozta, hogy a felvétel valódi. „Én vagyok, aki készítette, és aki a borítékba, gondosan megszámolva, beletette azt a pénzt” – mondta. A borítékban 2,2 millió forint volt, és a felvétel a kamarában készült – tette hozzá. (tovább…)
Nemzeti Sport, Csepel.info
Fotó: Szabó Miklós (Nemzeti Sport)
Az ötödik bajnoki címét szerezte meg az első osztályú magyar labdarúgó-bajnokságban a Debreceni VSC, és már nemcsak a legeredményesebb vidéki csapatnak számít, hanem feljött az aranyérmesek ranglistáján a 6. helyre. A Loki a négyszeres bajnok Csepelt hagyta le, és a hatszor első Vasas nyomába szegődött.
Magyarországon eddig 108 hivatalos bajnokság fejeződött be. Az aranyérmesek örökranglistáját a Ferencváros vezeti 28 első hellyel, második az MTK 23-mal, harmadik az Újpest 20-szal. A negyedik Budapest Honvéd eddig 13-szor volt bajnok, az ötödik Vasas 6-szor. (tovább…)
DunaTv
XVI.Benedek pápa vasárnapi pünkösdi miséjén emlékeztette a hívőket arra, hogy az egyház „az egység és az emberiesség mentsvára a meghasonlott világban”.
Ellentétben a diktátorok csiholta tűzzel, amely a történelem során mindig, így a 20. században is felperzselt földet hagyott maga után, az egyház keltette lánglelkű hit nem pusztít – mondta a pápa a Szent Péter-bazilikában. (tovább…)
Közleményben tagad Kovács Lajos, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója
HírTV, Főtáv Zrt., Hvg, Csepel.info
A kép illusztráció
A törzstőke 360-szorosáért akarta megvenni a Főtáv egy csepeli lakópark fűtési rendszerét kialakító társaságot. A közműcég csak akkor faragott az áron, amikor gyanússá vált az üzlet.
Elismerte a Főtáv, hogy korábban 180 millió forintért szerette volna megvenni azt a félmilliós törzstőkéjű kft.-t, amelyik helyett elkészítette egy csepeli lakópark fűtési rendszerét. A Főtáv akkor lépett akcióba, miután kiderült: a lakóparkot építtető, szocialista érdekeltségi körbe tartozó Murrus Kft. csúszik a kivitelezéssel. (tovább…)
Nemzeti Sport, Csepel.info
A kajakos Csay Renáta és Noé Milán, valamint a csepeli kenus Györe Attila is duplázott, azaz a pénteki egyes után társával a szombati párost is megnyerte a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságán, Fadd-Domboriban.
A kenusoknál a dobogó mindhárom fokára csepeli versenyző állhatott. A kajak-kenu maratoni országos bajnokság eredményei: (tovább…)