‘Tájékoztatás’ kategória archívum
Összefogás az árvíz elleni védekezésben
2024. szeptember 17. keddSzakemberekkel járta be a polgármester az áradó Duna által veszélyeztetett csepeli területeket
2024. szeptember 16. hétfőCsepel.hu
Hétfőn nulla óra óta harmadfokú az árvízvédelmi készültség minden budapesti Duna-szakaszon. Az intézkedés érinti Csepelt is, ahol ma délelőtt Borbély Lénárd polgármester Baktay Csabával, a védelmi bizottság elnökével, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a kormányhivatal, a Városgazda és a közterület-felügyelet szakembereivel látogatott ki a leginkább érintett városrészekhez.
Megnéztük, miként készül a kerület a 2013-as árvízhez hasonló méretű áradásra. (tovább…)
Kétezren futottak a 44. Fut a Csepel versenyen
2024. szeptember 16. hétfő
Negyvennegyedik alkalommal rendezték meg a Daru-dombon a “Fut a Csepel” nevű futóversenyt, ahol idén kétezren álltak rajthoz.
A hagyományosan ősz elején megrendezett “Fut a Csepel” minden évben időjárástól függetlenül nagy számban vonzza a futókat és a sport szerelmeseit. Az iskolai és a felnőtt futóközösségeket egyaránt megmozgató verseny lehetőséget ad a csepeli iskolák diákjainak, hogy bemutassák futóképességüket, egyben remek alkalom a helyi futók számára is, hogy megmérettessék magukat. Idén négy távban rendeztek futamokat, így mindenki megtalálhatta a számára megfelelő távot és kihívást. (tovább…)
Közeleg az árvíz Csepelre is
2024. szeptember 16. hétfőCsaládi napot tartottak a csepeli mozgássérültek
2024. szeptember 15. vasárnapCsepel.hu
A hagyományoknak megfelelően családi napot tartott a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete a Királyerdei Művelődési Házban szeptember 14-én. Az eseményt a csepeli önkormányzat támogatta. Az összejövetelen az egyesület két tagja, Simon Gábor és Márton Krisztina énekelte el a Bodzavirág című dalt, amelyet a közönség főként Deák Kristóf Oscar-díjas rendező filmjéből, a Mindenki alkotásából ismerhet.
Ehhez kapcsolódóan köszöntötte a jelenlévőket Borbély Lénárd polgármester. (tovább…)
Hungarikum Fesztivál Csepelen
2024. szeptember 15. vasárnapCsepel.hu
Csepelen hosszú évek óta hagyomány, hogy szeptember közepén megrendezik a Hungarikum Fesztivált. A rendezvény színes színpadi műsorokon, népi mesterségeken, hagyományőrző játékokon keresztül igyekszik bemutatni a magyar kultúra gazdag tárházát.
Bár a borongós, esős idő nem kedvezett a szabadtéri programnak, ennek ellenére a Csepeli Napközis Tábor hamar megtelt élettel. (tovább…)
Boldog Jerzy Popiełuszko lelkipásztorra emlékeztek
2024. szeptember 15. vasárnapTegnap reggel tisztelettel adózott az önkormányzat a Csepeli Lengyel Önkormányzattal közösen Boldog Jerzy Popiełuszko emlékének a Popiełuszko és a Vágóhíd utcák kereszteződésénél található emlékhelynél.
A megemlékezésen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek. (tovább…)
Sztárteniszező Csepelen
2024. szeptember 13. péntekTotaltenisz.hu
Fucsovics Márton csütörtökön Csepelen, a Kolonics György Szabadidőközpontban edzett Kellner Ádám irányításával, sparring-partnere pedig Sallay Péter volt. Fucsovics Márton és Sallay Péter gyakorlására a csepeli polgármester, Borbély Lénárd is kíváncsi volt.
Márton kétszeres junior Grand Slam-bajnok, junior világelső (2010). Nyolcszor nyert magyar bajnokságot, csapatban aranyérmet szerzett az Európa-bajnokságon. 2010 novemberében Junior Prima díjban részesült. (tovább…)
Gulyás Michelle olimpiai bajnokként már a megújult öttusa népszerűsítésén dolgozik, látványos videóval, nyílt napokkal indul a DO60 LaserFun kampány
2024. szeptember 12. csütörtökCsepel.hu
DO60 LaserFun néven országos roadshowt indít útjára a Magyar Diáksport Szövetség, amelynek célja, hogy minél több gyermek és fiatal ismerje meg az öttusát és az annak alapjául szolgáló versenyszámokat. A résztvevők játékos verseny keretében próbálhatják ki a gyorsaságot és pontosságot kívánó laser run-t, vagyis a futás és a lövészet kombinált számát, és emellett például az öttusa új versenyszámában, az akadálypályán is tesztelhetik erejüket és ügyességüket.
A hat állomásos DO60 LaserFun sorozat arca Gulyás Michelle, aki azt is vállalta, hogy a szeptember 15-i nyitórendezvényen, a csepeli Daru-dombon személyesen is találkozik a gyerekekkel, és elmeséli, milyen út vezetett az olimpiai aranyéremhez és miért fontos a rendszeres, mindennapos sportolás. (tovább…)
Két éve született újjá Fekete Ákos
2024. szeptember 12. csütörtökCsepel.hu
Augusztusi lapunkban számoltunk be arról, hogy Fekete Ákos a 2024-es Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán nagyszerű eredményt ért el. Ennek a hírnek az apropóján kerestük fel a csepeli fiatalembert.
Mondhatjuk, második születésnapját ünnepli a Csepelen élő, huszonhét éves Fekete Ákos, akin 2022. augusztus 16-án hajtottak végre veseátültetést a Semmelweis Egyetem klinikáján, miután nővére felajánlotta neki az egyik veséjét. A fiatalember korábban sportolt, majd a műtét után egy évvel újra edzésbe állt. A július végén, Liszszabonban megrendezett Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett kislabdadobásban, és egy-egy ezüstöt a 200 és 400 méteres síkfutásban, valamint a 4 x100 méteres váltófutásban. Az Eb-n való részvétel költségeinek egy részét a csepeli önkormányzat állta. (tovább…)










