Sikeresen zajlott le a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért 2025” akció Csepelen

Csepel.hu

Április 8-án, kedden délután Csepelen is összegyűltek a környezetükért tenni akaró önkéntesek, hogy részt vegyenek a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért 2025” nevű országos hulladékgyűjtési akcióban. A találkozó helyszíne a Rózsa utca végén, a Nagy Duna parton volt. A gyűjtésben részt vett Vadász Norbert és Nagy Vilmos önkormányzati képviselők is.

A kezdeményezés immár 13. alkalommal került megrendezésre országos szinten. A résztvevők körülbelül másfél–két órát töltöttek el a környezet megtisztításával, de akadtak olyanok is, akik csak rövidebb időre tudtak bekapcsolódni – minden segítség számított.

Az esemény szervezője és koordinátora az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. volt, a csepeli helyszínen pedig a Korall Sportsziget végezte a koordinációt. A résztvevők számára minden szükséges eszközt biztosítottak – például kukászsákokat és kesztyűket –, így az önkénteseknek csak lelkesedésüket kellett magukkal hozniuk.

Csepel ismét bebizonyította, hogy összefogással sokat lehet tenni a környezetünkért. A kezdeményezés nemcsak a hulladék összegyűjtéséről szólt, hanem egyúttal erősítette a közösségi szellemet is – jó hangulat, segítőkészség és elkötelezettség jellemezte a délutánt.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !