Csepel.hu
A felelős kutyatartás nemcsak az állatok jólétéről, hanem a közterületek tisztaságáról és a közösségi együttélésről is szól.
A Csepeli Hírmondóban több részletben is foglalkozunk ezzel a témával, hogy a kutyatartók számára világossá tegyük a felelősségteljes állattartás szabályait és felhívjuk a figyelmet az ezzel járó kötelességekre.
Egy közösség csak akkor működhet harmonikusan, ha mindenki betartja az együttélés alapvető szabályait. Ezek közé tartozik a kutyák ürülékének összeszedése, a pórázhasználat, a kutyafuttatók rendeltetésszerű használata, valamint az állatok felügyelete. A Csepeli Városrendészeti Igazgatóság vezetőit kérdeztük, mennyire felelősek a csepeli kutyatartók és milyen intézkedések segítenek a felelősségteljes kutyatartás előmozdításában. „Csepelen ritkán fordul elő hivatalos panasz a közterületen található kutyapiszok miatt” – állítja Szilágyi Sándor, a Csepeli Városrendészeti Igazgatóság vezetője. Kérdésünkre elmondta, az emberek gyakran szóban panaszkodnak, ha kellemetlen élmény éri őket, például kutyaürülékbe lépnek, de hivatalos úton csak elenyésző számban érkeznek bejelentések. „A rendészeti gyakorlatban jellemzően figyelmeztetéssel élünk, ha ilyesmit tapasztalunk. A cél nem a bírságolás, hanem a figyelemfelhívás és a normák tudatosítása” – fejtette ki.
Használjuk a pórázt!
Sokkal égetőbb problémát jelent a pórázhasználat elhanyagolása. Az igazgató szerint a legtöbb kutyatartó nem a kijelölt kutyafuttatókat használja, hanem a parkokat, lakótelepi sétányokat és egyéb közterületeket választja sétáltatásra, gyakran póráz nélkül. „Sokan úgy gondolják, hogy ha a kutyájuk szelíd vagy csak egy kicsit kóborol el, akkor nincs szükség pórázra. Ez azonban nemcsak szabályellenes, hanem veszélyes is lehet. A legnagyobb probléma akkor adódik, ha agresszív kutyák támadnak, mert ezek a helyzetek nemcsak más állatokra, de emberekre is veszélyt jelenthetnek” – mondta Szilágyi Sándor. A Csepeli Városrendészet minden bejelentést kivizsgál. Első alkalommal figyelmeztetéssel élnek, ismételt szabályszegés esetén azonban határozottan, szankciókkal élve is fellépnek.
Ellenőrzik az állattartást
A Csepeli Városrendészet mezőőrei nemcsak a zöldterületek rendjére ügyelnek, hanem a kertes házakban élő kutyák jólétére is figyelmet fordítanak. „Rendszeresen ellenőrizzük, hogy az udvaron tartott kutyák megfelelő körülmények között élnek-e. Ha azt tapasztaljuk, hogy az állatot láncra verve tartják, bejelentést teszünk a jegyző felé, mert az ilyen tartás törvényellenes és állatkínzásnak minősülhet” – nyilatkozta lapunknak Zsarnóczki László, az intézmény igazgatóhelyettese. A mezőőrök azt is vizsgálják, hogy a kutyák hozzájutnak-e elegendő vízhez és táplálékhoz, illetve van-e lehetőségük mozgásra, árnyékra, menedékre a hátsó kertekben. Mint mondta, ez különösen a nyári időszakban fontos, amikor a hőség az állatok számára is komoly megterhelést jelenthet. Szerinte a csepeli kutyatartók többsége felelősen bánik kedvencével, de a közvélemény gyakran mégis néhány kirívó eset alapján ítéli meg az egész közösséget. „A ritka, felelőtlen viselkedésű gazdák történetei gyorsan elterjednek a közösségi médiában, ezek kapnak nagy nyilvánosságot. Emiatt sokan hajlamosak általánosítani, pedig ezek az esetek nem jellemzőek, és nem tükrözik a többség gondosságát” – magyarázta. A Csepeli Városrendészet álláspontja szerint a felelős kutyatartás nemcsak jogi, hanem társadalmi szempontból is fontos: a felelős kutyatartás nemcsak a kutya jólétéről szól, hanem a környezet és a közösség tiszteletéről is, valamint a gazda felelőssége, hogy az állat megfelelő körülmények között éljen és ne zavarja mások nyugalmát.
Fontos tudni
– Az eb tulajdonosának gondoskodnia kell arról, hogy az állat sem embert, sem más állatot ne veszélyeztessen harapásával.
– A póráz nélküli kutyasétáltatás tilos a közterületeken, kivéve a kijelölt kutyafuttatókat. – – Szájkosár és póráz kötelező a közforgalmú közlekedési eszközön, kivéve segítő kutyák esetében.
– A kutyapiszok eltakarítása a gazda kötelessége. Az elhanyagolás nemcsak bírságot vonhat maga után, de másokat is veszélyeztet.
– Kutyatámadás esetén a rendészeti hatóság eljárást indít, szükség esetén állategészségügyi hatóság bevonásával.
Lass Gábor