‘Gazdaság’ kategória archívum
Best of Adócsökkentés 2009
2008. október 8. szerdaPánik a budapesti tőzsdén
2008. október 8. szerdaIndex.hu

Pánik egy külföldi tőzsdén – Magyarországot is elérte
Csaknem tucatnyi részvény, köztük a Mol- és az OTP-papírok kereskedését felfüggesztették, miután árfolyamuk szerdán 10 százalékot esett. A tőzsdeindex 6 százalékot meghaladó mínuszban van. A BUX értéke közelít a tavaly nyári, 30 ezer pont körüli csúcs feléhez: 15 900 pontra esett tíz órára az index.
Már nyitáskor hatalmasat, több mint 5 százalékot esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, és a zuhanás a kereskedés első órájában sem fékeződött. Egy órával később már 9 százalék fölötti mínuszban volt az index: a keddi 17 441 pontos záróárnál 1555 ponttal alacsonyabban, 15 886 ponton áll. (tovább…)
Csaba László: Vissza kell vonni a költségvetés tervezetét!
2008. október 7. keddInforadio.hu

Csaba László közgazdász szerint javítana Magyarország helyzetén, ha visszavonnák a jövő évi költségvetés tervezetét. A közgazdász szerint Magyarországon kormányzati gazdaságpolitikai ötletelés zajlik.
Most még nem jelentene politikai kockázatot, ha a kormány az amerikai pénzügyi válságra hivatkozva visszavonná a jövő évi költségvetést – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László, aki úgy látja, hogy még nem késő borúlátó forgatókönyvet készíteni. (tovább…)
Tölgyessy: választási büdzsé készült – a gazdasági növekedés álom marad
2008. október 6. hétfőFn.hu, Inforadio.hu

Választási költségvetés készül – mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A politikai elemző szerint a büdzsé megszavazásával az SZDSZ és az MSZP a világgazdasági válság következményeit is magára venné.
A büdzsétervezet ugyan nem osztogató, de csak azért, mert nincs miből, a GDP-hez mérten azonban legalább 1,5 százalékos túlelosztás van a rendszerben – fogalmazott Tölgyessy. (tovább…)
Lehallgatni arany
2008. október 6. hétfőHeti Válasz

Bár a közvélemény elsősorban a kormány-ellenzék háború részének tekinti a “megfigyelési” ügyet, a kulisszák mögött egy másik, súlyosabb harc folyik. A tét: lesz-e magyar Hodorkovszkijügy, vagy Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója megérti a jelzéseket, s visszalép kettőt a politikától.
Új állatfajjal gazdagodott a magyar politikai zoológia. Csacsik, vakondokok, pumák után mostanában egy bizonyos polipról hallhatunk. Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter így személyesíti meg a leleplezett “árnyék-titkosszolgálatot”. Amellyel “természetesen” a Fidesz politikusai szorosan együttműködtek, s amely a legnépszerűbb levelezőrendszer feltörésétől a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szerverére telepített kémprogram működtetésén át a kormányzati informatikai gerinchálózat megcsapolásáig számos rettenetet követett el – állítólag. (tovább…)
Kiégett baloldal, tetterős jobboldal
2008. október 5. vasárnapOrbanviktor.hu
” Készen állunk” – jelentette ki Orbán Viktor
“Egy szellemi és politikai értelemben teljesen kiégett baloldallal szemben itt van egy friss, tetterős és ambiciózus jobboldal. Tele vagyunk a helyzetre vonatkozó világos elemzésekkel és tervekkel. Komoly ambícióink vannak az ország bajainak orvoslására” – jelentette ki Orbán Viktor a Polgári Gondolán.
Merre tart a világ, merre tart Magyarország, mik Magyarország érdekei a most megváltozó világban, és merre tart a polgári világ hajója? Ezt a négy kérdést körbejárva tartotta meg előadását Orbán Viktor, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület által szervezett XIV. Polgári Gondolán, a Merre tart a hajónk?” címet viselő tanácskozáson. (tovább…)
Az ügyészség bekérte a Heti Válasz dokumentumait
2008. október 3. péntekIndex.hu

Az utóbbi négy évben 13,5 milliárd forint folyt át azon az Euro:contact nevű magyar cégen, amely – az osztrák sajtó szerint – Strabag-pénzeket juttatott a magyar politika feketekasszáiba. A Heti Válasz utánajárt: a tanácsadó kft. vezetője bejáratos volt a gazdasági minisztériumba, közös vállalkozást alapított egy Kóka Jánoshoz köthető érdekcsoporttal, és a jobboldal felé is kereste a kapcsolatot.
A Heti Válasz beszerezte azt a dokumentumköteget, amelyből szemezgetve az osztrák sajtó azt következtette ki: a Strabag egy Euro:contact nevű lobbicég közbeiktatásával teremtett forrást a 2002-ben hatalomra került MSZP-SZDSZ-koalíció megkörnyékezéséhez. A Strabag 2003-2007 között 360 milliárd forint közpénzt nyert el Magyarországon. (tovább…)
Elutasítják a kormány imázskampányát
2008. október 3. péntekMno.hu
Az emberek többsége nem találja igaznak az MSZP-kampányban megfogalmazott állításokat. A Nézőpont Intézet országos közvélemény-kutatásának eredményei azt mutatják: a megkérdezettek meglehetősen szkeptikusak a kormány által sikerként felmutatni szándékozott eredményekkel kapcsolatban. Ráadásul a szocialista-szavazóknak is csak alig fele ért egyet az MSZP „eredménykampányának” állításaival.
Az MSZP idén ősszel olyan kampányt indított, amely internetes felületeken és a nyomtatott sajtóban is megjelent. A kampányban használt négy állítás a kormány sikereit hivatott alátámasztani, ezeket azonban a szeptemberi közvélemény-kutatás megkérdezettjeinek többsége egyszerűen nem tartja igaznak. Mind a nyugdíjaknak az előírtnál gyorsabb növekedése, mind a bérek vásárlóértékének növekedése, mind a gazdasági növekedés tekintetében hasonlóan kétkedők a válaszadók, kevesebb, mint 30 százalékuk hisz csak a kampányban megfogalmazott állításoknak. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a gazdasági eredmények sulykolása nem kap kedvező fogadtatást az állampolgárok részéről, hiszen a személyes tapasztalataik, a szubjektív érzetük ellentmondani látszanak a kormányzati triumfálásnak. (tovább…)
Eltűnt egy csepeli játszótér!
2008. október 1. szerdaCsepel.info
A gyerekek szomorúságára csaknem nyom nélkül tűnt el az a csepeli játszótér, amelyre az SZDSZ helyi önkormányzati képviselőjének cége vigyázott egy havi közel egymillió forintos szerződés keretében. A csepeli SZDSZ „Az önkormányzatnak kontroll kell” szlogennel kampányolta végig a választásokat, jelmondatukat pedig úgy tűnik, hogy igyekeztek szó szerint venni.
Kál Károly SZDSZ-es pártelnök cége ugyanis több önkormányzati ingatlant, így több játszóteret is őriz – a Fidesz szerint önkormányzati tiszteletdíján felül összesen legkevesebb évi 36 millió forintért. A csepeli galvániszapra is az ő cége felügyelt, annak mennyisége azonban a mostani esettel ellentétben az elvitel idejére nem kevesebb lett, hanem csaknem duplájára nőtt. (tovább…)
Varga Mihály: Rossz és elfogadhatatlan a költségvetés
2008. szeptember 29. hétfőFidesz.hu

A 2009-es költségvetés nem készült fel a világgazdasági válság kezelésére, nagyrészben az adóterhek növelésére épít, és indokolatlanul optimista a gazdasági növekedés tekintetében – hangzott el Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.
A mai napon a kormány benyújtotta 2009-es költségvetési javaslatát. Kimondhatjuk: ezzel a költségvetéssel az ország nem készült fel a világgazdasági válság kezelésére – húzta alá Varga Mihály. Miközben recseg-ropog a globális pénzügyi rendszer minden eresztéke, miközben arról beszélnek, hogy az elmúlt száz év legnagyobb kihívása előtt áll a világ pénzügyi- gazdasági szempontból, a magyar költségvetés úgy készül mintha semmi sem történt volna – fűzte hozzá. Hazánkban nem csak azt a problémát kell kezelni, hogy a világgazdasági lehűlés milyen hatásokkal jár, hanem azt is, hogy évek óta a közép-európai térség sereghajtója vagyunk, azaz a növekedésünk jóval alacsonyabb szintű – világgazdasági válság nélkül is – mint a környező országoké – fejtette ki a Fidesz szakpolitikusa. (tovább…)



